Pesti Srácok

Toroczkaiék kiléptetnék Magyarországot az EU-ból – Bemutatták a Mi Hazánk Mozgalom vitaindító kérdéseit

Toroczkaiék kiléptetnék Magyarországot az EU-ból – Bemutatták a Mi Hazánk Mozgalom vitaindító kérdéseit

A Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom kedden, az Országház előtt mutatta be első alkalommal 20 pontos vitaindítóját leendő programjukhoz. A vitaindítóra a későbbiekben a mozgalom honlapján lehet szavazni igennel vagy nemmel, ezzel segítve a párt alapító okiratának létrejöttét.

A Mi Hazánk Mozgalom 20 pontból álló vitaindítóját a párt elnöke, Toroczkai László, valamint alelnöke, a parlamenti mandátummal rendelkező Dúró Dóra mutatta be. A mozgalom álláspontja szerint valódi társadalmi problémákról, nemzetstratégiai kérdésekről kell őszintén, a politikai korrektségtől mentesen beszélni, ezért készítették a majd augusztus 20-án bemutatásra kerülő alapító nyilatkozathoz szükséges előzetes vitakérdéseket.

Ezek között többször szerepel a különböző társadalmat érintő kérdések népszavazás útján való eldöntése, mint például egy új Alaptörvény létrehozása, vagy az EU-ból való kilépés. Toroczkaiék az ív alapján továbbá visszavezetnék az egy-két hónapig tartó sorkatonaságot is, a milliárdosokra pedig vagyonadót vetnének ki. A Mi Hazánk Mozgalom szerint Magyarországnak követnie kéne a horvát példát, és meg kéne semmisítenie a devizahiteleket is. A vitaindító kérdéseket ITT olvashatják.

Dúró Dóra – Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
PestiSracok facebook image

Toroczkai elmondta, a mozgalom célja, hogy valódi kérdéseket tegyenek fel, valódi vitákat folytassanak le, mindezt a társadalom széles köreinek bevonásával. Hozzátette, az EU egyfajta gyarmatosító szuperhatalomként igyekszik működni, s Európai Egyesült Államokká akarja összegyúrni az országokat.

– áll a vitaindítóban. Újságírói kérdésre, miszerint van-e bármilyen köze neki, vagy Dúró Dórának a Jobbik pénzügyi adósságához és ellehetetlenüléséhez, Toroczkai nemmel felelt. A politikus szerint bele sem láttak a Jobbik pénzügyeibe, valamint az eljárásról kérésére sem kapott tájékoztatást az illetékesektől.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.