Pesti Srácok

Tusványos 2018 - Az új Európát a nemzetállamok közösségének sziklatalapzatára kell építeni

Tusványos 2018 - Az új Európát a nemzetállamok közösségének sziklatalapzatára kell építeni

Itt, Közép-Európában egy fenntartható Európa alternatíváját kínáljuk, a kereszténydemokrácián alapuló Európa megőrzését - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerdán, a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján. Hozzátette, a nemzetegyesítés a következő négy évben választói felhatalmazással folytatódhat, „össze fog nőni, ami összetartozik". Mint kiemelte, az egyre elmélyülő közép-európai kapcsolatok ajtaja Románia felé is nyitva áll, és reményét fejezte ki, hogy ennek az együttműködő családnak hamarosan Románia is részévé válik.

Huszonkilencedik alkalommal rendezik meg idén a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort Tusnádfürdőn. A megnyitón a hagyományos ökumenikus imát követően Popa Ilona a rendezvény erdélyi főszervezőjeként köszöntötte a meghívott vendégeket és a szabadegyetemre látogatókat. Kiemelte, idén 230 szervező munkálkodott azért, hogy a 25 partnersátor rendezvényei mindenkinek tartalmas kikapcsolódást biztosítanak. Bíztató jelnek tekintette, hogy mindjárt az első napon, Rúzsa Magdi koncertjén mintegy 13 ezer fő vett részt.

Megfordult az építő és romboló erők közötti harc

Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke köszöntőjében elöljáróban gratulált a sikeres ébredéshez az első esti, nulladik napi buli után. Mint kiemelte, az idei év bővelkedik az évfordulókban, így a vallásszabadság kimondásának 450 éves évfordulója mellett harminc éve fogalmazódott meg a romániai falurombolás ördögi terve is, amely ellen 1988 júniusában 120 ezer ember vonult a Kossuth térre. Kiemelte, a százezres tömeg tiltakozása 1956 után az első olyan történelmi pillanat volt, amikor a 20. század építő és romboló erői közötti harc megfordult, vagy legalábbis elindult egy pozitív változási folyamat. A választásokra kitérve Németh Zsolt arról beszélt, az eredmény látványosan igazolja a nemzet egységét az egész Kárpát-medencében, „együtt erősebbek lettünk". Hozzátette, a nemzetegyesítés a következő négy évben választói felhatalmazással folytatódhat, „össze fog nőni, ami összetartozik”. Mint elmondta, a „Szenvedélyünk Tusványos” – jelmondat azt jelzi, „génjeinkbe ivódott” Tusványos szellemisége, a szókimondás és az összetartozás iránti elkötelezettség, amely európai elkötelezettség is egyben.

PestiSracok facebook image

A közép-európai együttműködés ajtaja Románia felé is nyitva áll

Mint hozzátette, van egy kis hiányérzet abban a tekintetben, hogy a szabadegyetem létrehozásának pillanatától a magyar-román párbeszédre is nagy hangsúlyt fektetett. Úgy vélte, a közép-európai gondolat harminc éves küzdelme ennek köszönhetően érte el eredményeit, még akkor is, ha jelenleg a hamis híreknek felülve elidegenedtek a román barátok, akik csak lassan kezdenek visszatérni. Mint hangsúlyozta, maga a rendezvény nem Románia ellen, hanem Közép-Európa közös ügyeiért jött létre, és egyre több olyan közös cél fogalmazódik meg, amely ösztönző erővé válhat az összefogásban. Németh Zsolt hangsúlyozta, a román-magyar kapcsolatok tekintetében nem kisebb ambícióra vállalkoznak, minthogy ne maradjon megvitatlan kérdés és kihasználatlan közös lehetőség. Ezek közül említette példaként azt a Három Tenger-kezdeményezést, amely Lengyelországból indult egyenesen Donald Trump amerikai elnök támogatása mellett, és amelynek jelenleg Románia az elnöke. Mint fogalmazott, az egyre elmélyülő közép-európai kapcsolatok ajtaja Románia felé is nyitva áll, és reményét fejezte ki, hogy ennek az együttműködő családnak hamarosan Románia is részévé válik.

Arról is beszélt, hogy az idei Tusványos dossziéjának azt lehetne az összegző címként adni: "szövetség Európáért, szövetség a nemzetek Európájáért". Mint hozzátette, amikor osztozunk az európai gondolatban, egyúttal osztozunk Európa problémáiban is, amelyek egy része nemzeti sorskérdéssé válik. Mint hangsúlyozta, a soros európai elnökséget hamarosan Románia veszi át, az uniónak pedig szüksége van egy újabb sikeres elnöki ciklusra, amelyhez sok sikert kívánt Romániának. Kiemelte, Közép-Európa országaival együttműködésben még sikeresebbé válhat az elnökség. Kiemelte, "itt, Közép-Európában egy fenntartható Európa alternatíváját kínáljuk, egy kereszténydemokráciára alapuló Európa megőrzését". Úgy vélte, az Európai Unió újjáépítését a kereszténydemokráciára kell alapozni, amely nem áll szemben a technikai fejlődéssel. Úgy vélte, a nemzetállamok összefogása paradox módon kisimítja a közép-európai nemzeti ellentéteket: a nemzetek Európája közelebb hoz, összeköt, nem pedig elválaszt. Németh Zsolt úgy fogalmazott a bibliai példabeszédre utalva: a bölcs ember sziklára építi a házát, Európa tekintzetében pedig közösen kell elérni a sziklatalapzatig, amelyre Európa új házát építeni szándékozzuk, mert könnyen jöhet az ár.

Németh Zsolt; fotó: Szabó Fruzsina; PestiSrácok.hu

A nemzetpolitika bizonyított

Potápi Árpád János, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság vezetője köszöntöjében arról beszélt, a szabadegyetem egyfajta kárpát-medencei kitekintés, egyúttal pillanatképe is annak, milyen állapotban van 2018-ban a magyarság. Hozzátette, a rendezvény jelentőségét az is bizonyítja, hogy többször is megtapasztalhattuk, a világpolitikában is visszaköszönt, ami a rendezvénye egyes pódiumbeszélgetésein, vagy Orbán Viktor beszédeiben elhangzott. Az államtitkár úgy vélte, a jelenlegi nemzetpolitika bizonyított: 2010-ben szerinte nem egyszerű kormányváltásról, hanem radikális nemzetpolitikai szemléletváltásról beszélhetünk, amelynek köszönhetően gyakorlatilag lezajlott a nemzet közjogi egyesítése, az Országgyűlés a határon túli magyarok választásba való bekapcsolásának köszönhetően nemzetgyűléssé vált.

Tusványosra az Európai Unió is figyel

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke arról beszélt, a szabadegyetemek sora bizonyítja, hogy vannak témák, amelyek az idők változását mutatják, és vannak, amelyek nem változnak. Utobbihoz sorolta a nemzet miniszterelnökének állandó jelenlétét a rendezvényen, amelynek köszönhetően Tusványos a világ közepévé válik. Úgy vélte, túlzás nélkül állítható, hogy a szabadegyetem olyan fórumot biztosít, amely meghatározza a nyilvánosságot és a közbeszédet, és amelyre az Európai Unió is figyel. Megjegyezte, emellett a rendezvény évről-évere azt is megfogalmazza, milyen geopolitikai helyzetben kell helytállnia a magyarságnak, és hogy hogyan hogyan fűzhető föl erre a nemzetpolitika. Toró T. Tibor úgy vélte, állandóság mutatkozik abban is, hogy eretneknek tűnő gondolatok fogalmazódnak meg itt, amelyek később valósággá válnak, erre példa a kettős állampolgárság. Állandó kérdésnek nevezte a román politikusok és értelmiségiek részvételét is Tusványoson, amely mintegy barométere a román-magyar viszonynak. A pártelnök szerint szintén visszatérő téma az autonómiák kérdése is, amely szonban szomorú állandóság, hiszen ebben az áttörést egyelőre nem sikerült megvalósítani.

Albert Tibor polgármester a tusnádfürdőiek nevében köszöntötte a szabadegyetem résztvevőit, egyúttal gratulált a választások eredményéhez és az újabb kétharmadhoz a Fidesz-KDNP-nek, és Magyarország és a Kárpát-medence magyar választópolgárainak. Reményét fejezte ki, hogy a tábor ideje alatt mindenkinek lehetősége nyílik a feltöltődésre, ezáltal a magyar-magyar kapcsolatok fejlesztésére. A medveveszélyről szólva megjegyezte, reális problémáról van szó, ugyanakkor óva intett mindenkit az elriasztó, sok esetben túlzó híresztelések komolyan vételének.

Vezető kép: Szabó Fruszina/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.