Pesti Srácok

Kartellgyanú miatt indulhat etikai eljárás az almafelvásárlók ellen

Folytatják az almatermelők hétfőn elkezdett demonstrációjukat a méltatlanul alacsony felvásárlási ár miatt. Időközben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara etikai bizottságánál eljárást indítottak, mert a profitéhes multicégek kapcsán felmerült a kartellgyanú, hiszen még a gazdák kilónkénti önköltségi áránál is jóval alacsonyabb felvásárlási árat határoztak meg. A témában megszólaló közgazdász úgy vélte, közvetve maga a magyar állam is cserbenhagyta a gazdákat, hiszen a Gazdasági Versenyhivatalnak és a NAV-nak már régen be kellett volna avatkoznia. Jakab István, a MAGOSZ elnöke ugyanakkor úgy fogalmazott, "csak az az egyetlen megoldás, hogy a gazda összefog, létrehozza a saját üzemét, és ezt követően partnere a magyar kormánynak".

A Magosz nemrégiben kiadott közleményében számol be a szabolcsi almatermelők harcáról. Emlékeztetnek, hogy a gazdák kitartása töretlen, a Döhler feldolgozócég kivételével az összes üzem áll, a demonstrációk pedig tovább folytatódnak.

- közölte a Magosz. Az almatermelők harcával már több ízben foglalkoztunk. A termelők és a feldolgozók közötti ellentét akkor csúcsosodott ki, amikor a gazdák önköltségi áránál is jóval alacsonyabb átvételi árra tett javaslatot a legnagyobb piaci szereplő, az Austria Juice több almafeldolozóval összhangban. A megalázó mértékű árcsökkenést ugyanakkor semmi sem indokolta, mivel az almasűrítmény ára az európai piacon tovább emelkedett. Az ügy pikantériája, hogy az említett osztrák multi jogelődje a magyar állam támogatásával építette fel magyarországi üzemét.

PestiSracok facebook image

Volt, aki szeméttelepre vitte az almáját

A felvásárlók ajánlatának köszönhetően volt gazda, aki a szeméttelepre vitte az almáját, volt, aki az erdő szélére, a vadak táplálékául. Számításaik szerint eddig 100 ezer tonna gyümölcs rohadt el. De kitartanak. A demonstrációkat szervező gazdák Facebook-oldalukon azt írják, az Austria Juice a megmozdulások és a tárgyalások ellenére a mai napig mindössze 2 forintot volt hajlandó emelni a korábban meghatározott áron, azaz 15 forintot fizetnének most a gazdáknak kilónként a léalmaért.

- fogalmaznak.

Alma-demonstráció Vásárosnaményban; fotó: facebook.com

A Döhler volt annyira tisztességes...

Időközben a magyar gazdakörök és gazdaszövetségek szövetsége a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara etikai bizottságánál indított eljárást kartellezés miatt, a nagy felvásárlócégek (Austria Juice Kft., a Rauch Hungária Kft., Eszat Első Szatmári Almafeldolgozó Kft.) ugyanis gyanúsan összehangolt módon ajánlottak méltatlanul kevés pénzt az alma kilónkénti áráért. Bár a termelők korábban azt hangsúlyozták, hogy amíg meg nem kapják az önköltségi árnál minimális két forinttal több, azaz a 25 forintos kilónkénti árat, addig nem szállítanak, a Döhler üzemében mégis megkezdődött a felvásárlás. A MAGOSZ elnöke a Kossuth rádióban ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, a Döhler

Jakab István hozzátette, eredetileg mindhárom feldolgozó ajánlata 13 forint volt a léalma kilójáért, tehát történt elmozdulás a holtpontról.

Óriási a felelőssége a NAV-nak és a Versenyhivatalnak

A műsorban szintén megszólaltatott Csath Magdolna közgazdász ugyanakkor érthetetlennek nevezte, miért kellene örömmel fogadni és tisztességesnek tartani a 20 forintos megajánlott kilónkénti árat, hiszen ez is „szégyenletes”. Hangsúlyozta, a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) óriási a felelőssége a kialakult helyzetért, hiszen már rég be kellett volna avatkoznia az ügybe. Hozzátette, ez egy kis piac, ahol nincs igazi verseny, a feldolgozóüzemek valószínűleg megállapodtak az árban, a GVH-nak ugyanakkor kartell-gyanú esetén el kellett volna járnia.

- fogalmazott. Csath Magdolna kitért a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) hozzáállására is, amelyet egyszerűen értelmezhetetlennek nevezett. Mint kifejtette,

Hozzátette,

Almaszüret; fotó: MTI

Csak az az egyetlen megoldás, hogy a gazda összefog

Jakab István a felvetésekre úgy reagált, valóban nagyon komoly és súlyos felelőssége van a GVH-nak, hiszen ha a versenyhivatal piaci zavarnak tekinti azt, hogy a betakarítás és beszállítás értékét sem hajlandó megfizetni egy vállalat, az mindennek a teteje. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a gazdák által kötött előnytelen szerződésekről nem volt tudomása a MAGOSZ-nak, ezekkel kapcsolatban csak most indult el az etikai eljárás. Úgy vélte, a gazdák nincsenek hozzászokva az őrült profitéhséghez, és ahhoz, hogy a vállalatok ilyen komoly erőfölényben vannak. Jakab István kitért arra, hogy megkezdték a munkát, jó úton járnak, egy gazdatulajdonban levő, legkevesebb 130 ezer tonna alma feldolgozására képes, a kor technológiai színvonalán működő üzemet létesítenek. Azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt években ez miért nem jutott senkinek az eszébe, azt mondta, a kezdeményezés nem mostani, azonban a beruházási kedv csökken, amikor az almáért jó árat adnak. Hozzátette, a feldolgozót 60 százalékos uniós és állami támogatásból meg lehet építeni.

–magyarázta.

Az idei termés sorsa viszont ezzel még nem oldódott meg. A hitelek miatt van olyan gazda, akinek ha a nyakán marad az összes alma, vagyis nem lesz bevétele, teljesen tönkremegy. A demonstráción hétfőn több ezer tiltakozó jelent meg a vásárosnaményi üzemnél. Több százan még kedden is kitartottak és azt mondják, mindaddig maradnak, amíg a multi nem hajlandó tisztességes árat kínálni a termésért, amelyen neki még akkor is jócskán marad haszna.

Forrás: hirado.hu/PestiSrácok.hu; Vezető kép: szon.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.