Pesti Srácok

Puzsér kitálalt: ennyire lehetett őszintén beszélni az ellenzék által megszállt Hír TV-n

Puzsér kitálalt: ennyire lehetett őszintén beszélni az ellenzék által megszállt Hír TV-n

Különlegesen ízes részletek derültek ki az ellenzék háza tájáról Csintalan Sándor és Puzsér Róbert cicaharca nyomán. Puzsér hosszú facebookos kifakadása keretében osztott meg olyan dolgokat a nyilvánossággal, amelyek nem is feltétlenül Csintalan Sándornak a legkellemetlenebbek.

Puzsér azon akadt ki, hogy Csintalan Sándor számonkérte őt, amiért nem vett részt a Hír TV Szabadfogás című műsorának korábbi vendégeiből gründolt Kötöttfogás című Youtube-sorozat felvételén. A kritikus sérelmezte, hogy Csintalan szerint azért maradt ki a műsorból, mert már nem jár érte fizetés. Ezzel szemben – mint írta – temérdek dolga van emellett, és még így is elvállalta a részvételt, de csak szeptember 12. után. A neki az eddigi kimaradásáért videóüzenetben beszóló Csintalant állandóan állami és pártpénzekkel kistafírozott kurzuskatonának, mindig valamelyik hatalmasság csahos kutyájának nevezte, és ezt kente oda neki:

Csintalan Sándor előhozta Puzsérból a régi sérelmeit (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)
PestiSracok facebook image

A dolog cicaharc részén túl viszont sokkal érdekesebb részletek derültek ki, mindenekelőtt arról, hogy a szólás- és sajtószabadságért lépten-nyomon aggódó ellenzék maga miként viszonyul ezekhez a fontos elvekhez. Puzsért például korábban három hétre kitiltották a Szabadfogásból, amiért a #metoo-őrjöngés közepette túl erősen nyilvánult meg a gendertémában. Úgy látszik, mégsem volt annyira szabad az a haladók által körülrajongott Szabadfogás. Ugyanebből a műsorból két hétig távol tartották, amikor azzal bírálta az ellenzéket, hogy Rogán Antal lakásügyeiből nem épül ellenzéki identitás. Puzsér barátját, Farkas Attila Mártont is hamar megelégelte a Simicska-féle, állítólag nagyon szabad és nagyon őszinte Hír TV. Ő egyszer szerepelhetett Kálmán Olgánál, és azért nem hívták be többé, mert nem adta „az elvárt százas szög primitívségű Orbán-gyalázást”.

Emellett Puzsér még azt is tudatta, hogy bement volna a Kötöttfogásba, és csak annyi feltétele volt, hogy

menjen el a műsoridő jelentős része. Úgy tűnik, nemcsak a jobboldalnak tűnt fel, hogy az ellenzék meglehetős témaínségben szenved. Viszont a valóságtól teljesen elrugaszkodott marxista utópiáit összetarhált pénzből hirdető Konok Pétert ragyogó szellemnek nevezni mégiscsak igen erős túlzás volt.

A teljes Facebook-bejegyzés további intim részletekkel szolgál Puzsér és Csintalan bensőséges viszonyáról.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.