Pesti Srácok

Szabó Bálint polgármesterjelöltként akarja leleplezni Botkát

Szabó Bálint polgármesterjelöltként akarja leleplezni Botkát

Független jelöltként, a Mindenki Szegedért Mozgalom színeiben elindul a jövő évi polgármester-választáson Szabó Bálint. A jogász neve a Szeviép-üggyel vált ismertté, aminek a kirobbanása óta szinte naponta tör borsot a szegedi szocialisták orra alá. Szabó feljelentései nyomán már a fél városvezetést bíróság elé állították, sőt el is ítélték első fokon, most pedig már Botka László érintettségét is vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciógyanús ügyekben. Szabó Bálint huszonéves kora óta politizál, néhány évvel ezelőttig a baloldalon tette. Volt a Fibisz, azaz a Fiatal Baloldal Vas megyei elnöke, tagja volt az MSZP-nek, segített Gyurcsánynak és a DK szegedi szóvivője is volt. Valami mégis akkora fordulatot váltott ki a politikusban, hogy mára a szocialisták legfőbb támadója, rettegett ellensége lett. Olyannyira, hogy Botka László szegedi polgármester például Fidesz-kutyának, Lázár János kutyájának szokta nevezni. Politikai kalandor lenne? Vagy olyat látott, ami mindent megváltoztatott? A PestiSrácok.hu megkérdezte.

Szabó Bálint rövid, néhány soros közleményben tudatta, hogy a Mindenki Szegedért Mozgalom színeiben elindul jövő ősszel Szeged polgármesteri címéért. Közéleti tevékenysége az utóbbi években - konkrétan a Szeviép-ügy kirobbanása óta - alapvetően arról szólt, hogy a szegedi, illetve most már a hódmezővásárhelyi baloldali politikusok által szerinte megkárosított vállalkozók, családok mellé állt. Nyomoz és harcol, feljelentéseket ír, jobbára eredménnyel. Botka László szegedi szocialista polgármestert pedig szinte már naponta emlékezteti arra, hogy szerinte hol lenne a helye...

Civil mozgalmat épít

Botka válaszul a Fideszt szokta felszólítani, hogy "állítsa le", "fogja vissza" a kutyáját, bohócát. Szabó Bálint azt mondja, semmilyen párt színeiben nem politizál, hanem civil mozgalmat, közösséget épít Szegedért, a szegediekkel. Saját magát pedig éppúgy baloldali értékrendű embernek tartja, mint korábban. Állítja, egy csalódott baloldali, aki belátott a színfalak mögé.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Szabó. Hozzátette, a Mindenki Szegedért Mozgalom saját programot készített Szegedért, a szegediekkel közösen, amelyet szoros kormányzati együttműködéssel és támogatással akar polgármesterként megvalósítani.

- hangsúlyozta a jogász.

"Kiábrándult, csalódott baloldali vagyok!"

Megkérdeztük Szabó Bálintot, mégis mit mondana azoknak az embereknek, akik politikai kalandornak tartják, hiszen egy évtizeden át a baloldalon politizált, most pedig éppen őket támadja. Sokak szerint a Fidesz felé kacsingat... Azt mondta, nézetei, értékrendje mit sem változtak. Ő a mai napig baloldali embernek tarja magát, csak épp egy, a baloldalból kiábrándult baloldalinak.

- jelentette ki Szabó.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Kitért arra is, hogy szerinte saját volt kollégái, párttársai szerinte mindvégig közreműködtek a közpénzek elsíbolásában.

- fogalmazott. Szabó Bálint a szegedi baloldaliaknak azt üzente, tegyék meg, amit ő, nézzenek a színfalak mögé, és rá fognak jönni, hogy a király meztelen.

Szabó "Botka László börtönválogatottját" szervezi...

Szabó Bálint jogászként az elmúlt években számtalan feljelentést tett korrupciógyanús ügyekben szocialista politikusok, és nagyvállalkozók ellen, akik a szocialista városvezetés udvari beszállítóiként működtek. Szabó feljelentése nyomán indult el a Szeviép-ügy, a parkolási botrány, és legutóbb a K'Art-ügy politikai szála is. A Szeviép-ügyben és a parkolási ügyben első fokon már ítélet is született, a Szeviép-vezéreket, illetve a fél szegedi városvezetést letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A jogász azt ígéri, ennek a folyamatnak még messze nincs vége...

- mondta Szabó Bálint. Megerősítette azt is, hogy szintén az ő feljelentése nyomán elindította a vizsgálatot a Központi Nyomozó Főügyészség Botka László ellen, aki Szabó szerint több korrupciógyanús ügyben is vastagon érintett lehet.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?