Pesti Srácok

Szeviép-milliárdok: Botka menekült és bujkált az Informátor elől

Szeviép-milliárdok: Botka menekült és bujkált az Informátor elől
szeged, a szeviép iroda- és székházának avatója fotó: segesvári csaba

Tizenegymilliárdos kár és több, mint négyszáz kisemmizett vállalkozó. Ezeket hagyták maguk mögött a Szeviép-vezérek, akiket első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Szegedi Járásbíróság. A botrány Szeged polgármesterét, Botka Lászlót is elérte, akinek aláírása megtalálható az üggyel kapcsolatba hozható dokumentumokon. A Szeviép-ügy Ujhelyi István szocialista EP-képviselő számára is kínos, akinek korábbi sofőrje annak a cégnek volt az ügyvezetője, amelyik négyszázmillió forintot kapott a Szeviéptől. Az Echo TV Informátor című műsora az eltűnt pénzek és a felelősök nyomába eredt.

Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese Botka Lászlót is szembesíteni akarta az üggyel, azt kérdezte a polgármestertől, hogy hova tűntek a Szeviép-milliárdok, de Botka László menekült, majd bujkált az Informátor elől.

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint tipikus szocialista recept szerint jártak el az első fokon elítélt cégvezetők és Botka László, vagyis hozzáadott érték nélkül akartak minél több pénzt saját maguk számára ellopni. A politikus kiemelte, Botka László nem városa érdekeit nézi, hanem a társaiét.

https://stream.echotv.hu/videos/2018/12/720/20181207_szinkron_informator_borocz.MP4

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője egyenesen arról beszélt, hogy Botka László körül börtönválogatott alakult ki.

PestiSracok facebook image

https://stream.echotv.hu/videos/2018/12/720/20181207_szinkron_informator_nacsa.MP4

A történtek ellenére Hiller István, az országgyűlés MSZP-s alelnöke úgy véli, személyes támadás zajlik a szegedi polgármester ellen, akivel szolidaritást vállal. A politikus szerint a támadások oka, hogy sokakat zavar, hogy Botka László sikeres ember, ezért próbálják kikezdeni őt és a 2019-es önkormányzati választásokra készülő MSZP-t.

Jogi szempontból Botka László helyzete szorongatott. Dr. Balsai István ügyvéd arról tájékoztatta az Informátor stábját, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy külső segítséget kaptak a csődbűncselekmény elkövetői, abban az esetben az elítéltek büntetésével azonos súlyú büntetőjogi következményekkel kell szembenéznie a segítőnek is.

Teljes adás:

https://stream.echotv.hu/videos/2018/12/720/20181207_informator.MP4

Forrás: Echo TV; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?