Pesti Srácok

A polgármester szerint kétezer forintot ígért az ellenzéki újságíró a cigányoknak, ha panaszkodnak (Frissítve!)

A polgármester szerint kétezer forintot ígért az ellenzéki újságíró a cigányoknak, ha panaszkodnak (Frissítve!)
Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Most éppen a cigányságot próbálja a hatalom ellen hergelni a balliberális propagandasajtó. A 24.hu legújabb, könnyfakasztónak szánt meséje ezredszer is az állítólag mélyszegény, lepusztult Magyarországról szól, ahol a semmiről sem tehető, kizárólag az állam hibájából csóró emberek éhen halnak és/vagy megfagynak a hidegben, miközben a gonosz hatalom (ezúttal az önkormányzat) nem adja ki nekik a segélyre szánt tűzifát, pedig kiadhatná. Ám a riportról nem csupán az derült ki, hogy tele van butaságokkal, valótlanságokkal, hanem az is: panaszkodó, hazudozó riportalanyokat sem könnyű találni, legalábbis ingyen...

Történetünk helyszíne a Nógrád megyei Őrhalom, ahová a napokban kétfős riporterkülönítmény érkezett Pestről, a balliberális 24.hu szerkesztőségéből. Körbeszimatoltak a községben, beszéltek néhány emberrel, majd mindebből cikk született Őrhalom: a polgármester büszke a szociális intézkedésekre, az emberek fáznak és éheznek címmel. Tehát már a címből sejthető, mire számíthatunk: „a magyarok éhen fagynak” toposzra épített szenvelgős csasztuskára.

Forrás: orhalom.hu

A részletekbe ne menjünk bele, már csak azért se, mert megtette ezt helyettünk Varga-Bíró Tamás, őrhalomi lokálpatrióta, aki tegnapi jegyzetében a cikk számos ferdítésére, hazugságára mutatott rá. Farkas Egon, Őrhalom polgármestere VBT-vel megosztott néhány fontos információt arról, hogyan készült a 24.hu rémtörténete. Ezek közül most egyet emelnénk ki, amelyben (ha igaz) benne van a lényeg, a hazai balliberális agitprop-újságírás minden nyomora, kínja, szánalmassága. A polgármester a következőket nyilatkozta:

PestiSracok facebook image

Tehát még egyszer ismételjük el, mert annyira hihetetlennek tűnik: Őrhalom polgármestere azt mondja, a helyi romáktól tudja, hogy a 24.hu újságírói kétezer forintot kínáltak azoknak, akik hajlandók panaszkodni egy kicsit a készülő riporthoz. Ha ez igaz, és a polgármester, illetve az őt informáló cigányok nem lódítanak, akkor mindez azt jelenti: így készülnek manapság a magyar rögvalóságról szóló mélyriportok. Amely riportokat aztán – kis szerencsével – valaki gyorsan lefordítja angolra, franciára, spanyolra, hollandra, németre, hogy a mérvadó nyugati lapok is megtudják, mi folyik Orbánisztánban. Utána meg már csak idő kérdése, hogy újabb kötelezettségszegési eljárások induljanak Magyarország ellen, Sargentini-jelentések készüljenek a lakóit megfagyasztó Orbán-rezsimről...

Balavány György itt éppen egy 2012-es kormányellenes tüntetésen szónokol a Kossuth téren (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Volt már hasonló

Annyira azért mégsem meglepő a történet, hiszen nem is olyan régen előfordult már hasonló. Tavaly novemberben, miután a kormány döntött arról, hogy a hajléktalanoknak szállókba kell vonulniuk, nem tartózkodhatnak életvitelszerűen az utcán, a balliberális ellenzék észnélküli hisztizésbe kezdett. Azt nehezményezték, hogy a kormány durván beleszól a hajléktalanok életébe, korlátozza jogaikat, pedig szegényeknek pedig igenis joguk van megfagyni kint a hidegben. (Ebből is látszik az ellenzéki oldalt feszítő mélységes humanizmus.) Ekkor robbant be a nyilvánosságba az Alázzák és ütik a hajléktalanokat Csepelen című riport, amelyet – hogy, hogy nem – szintén Balavány György követett el a 24.hu-n. A történet lényege pedig a címből is kirajzolódik: a gonosz fideszes önkormányzat által fizetett biztonsági őrök ütik-verik-alázzák szegény hajléktalanokat, akik, mint űzött bogárkák, menekülnek egyik helyről a másikra, immár nincs egy percnyi nyugtuk sem, amikor végre megfagyhatnának...

Igen ám, csakhogy jött a válaszcsapás: a csepel.hu kiderítette, hogy a riportban megszólaltatott alkoholista hajléktalan előzőleg kapott egy kis ajándékot a cikk szerzőjétől:

(A kínos leleplezésről annak idején a PestiSrácok.hu is beszámolt. Akkor készült mostani cikkünk vezető képe.) Hogy az ajándék befolyásolhatta-e a nyilatkozó szerencsétlent, annak eldöntését olvasóinkra bízom. Mindenesetre Balavány a Facebookon akkor a következőképpen magyarázta a történteket az őt kérdező Ábel Attila csepeli alpolgármesternek:

Vagyis a szerző is elismerte, hogy ajándékozott, ám állítása szerint azért nem várt el semmit. Értjük...

Frissítés! (2019.02.01.)

Cikkünk megjelenése után kaptuk meg Balavány György válaszát, amit teljes egészében, változtatás nélkül közzéteszünk:

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.