Pesti Srácok

Ki a náci, Rig elvtárs?

null

A balliberális Jobbik és a jobbikos politikusok pálfordulata kapcsán azt hittük, már nem szolgálhatnak újdonsággal. Azért amellett mégsem mehetünk el szó nélkül, hogy az a Rig Lajos, aki annak idején még az SS jelmondatára hajazó Becsület és Hűség szavakat is magára varratta, most az Amerikai Népszava cikkét terjeszti, amelyik szerint Orbán Viktor és a Fidesz fasisztoid, antiszemita. Rig nyilván már elfelejtette, hogy nem is olyan régen még róla írta meg ugyanezt a sajtó, bemutatva valóban félelmetes zsidógyűlöletét. Igaz, a jobbikos képviselő akkoriban még Barikádot olvasott, csak azóta váltott nézeteivel együtt a szélsőbaloldali Amerikai Népszavára... Azóta viszont a Jobbik már morzsájában sem jobboldali, radikális párt: ma már nyíltan balliberális párt lett, amely vállalja is szövetségét a szocialistákkal.

Az Amerikai Népszava "A világ legmocskosabb emberei állnak Orbán mögött" címmel közölt elképesztő összeesküvéselméletet felvázoló riportot a Hír24 Eli Birnbaum kampány-tanácsadóval készült interjúja alapján. A lap szerint Eli Birnbaum és üzlettársa, Arthur Finkelstein maga az ördög. Ők azok, akik a zsidó világösszeesküvés hazugságát és technikáját kitalálták, és állítólag ezt a módszert és szemléletet adták aztán tovább Orbán Viktornak; szerintük így született a Soros-féle fő ellenségkép.

Az Amerikai Népszava nem állít kevesebbet, mint hogy a fasisztoid módszerekre világszerte a jobboldali kormányok és politikusok a vevők; fasisztoid, illiberális vezetőket szabadítanak a kampányguruk a világra, akik aztán sárba tiporják, lejáratják a pozitív emberi értékeket, mint az emberi jogok, a sajtószabadság és liberalizmus. Ilyen démoni, fasisztoid, illiberális vezető az Amerikai Népszava szerint Orbán Viktor is.

Az már önmagában mámorító, amikor egy jobbikos Amerikai Népszava-cikket idéz, vagy oszt meg a közösségi oldalán.

PestiSracok facebook image
Rig Lajos megosztása a Facebookon

Az pedig, hogy a miniszterelnököt kvázi fasiszta nácinak tituláló Amerikai Népszava-cikket éppen egy Rig Lajos idézi, osztja meg, terjeszti a közösségi oldalán, messze túl van a pofátlanság határán.

Ki is a náci, Rig elvtárs? - tehetnénk fel a kérdést, emlékeztetve a jobbikos képviselőt saját múltjára, amelyet nagyon úgy tűnik, ma már maga is szégyell. Csak azt a tetoválást nem olyan könnyű eltüntetni, kiirtani, mint a korábbi elveket vagy nézeteket... legfeljebb egy szívecskét lehet melléüttetni, finomítva a képen.

Rig szerint a cigányság a zsidók biológiai fegyvere

Rig Lajos évekkel ezelőtti múltja - amikor még bomberdzsekiben járt, kopaszra nyírt fejjel és büszkén viselte tetoválását - jól ismert a tapolcai emberek előtt, de hagyjuk most a közbeszédet és vegyük elő az írást, ami a könnyen feledésbe merülő, elszálló szavakkal szemben megmarad. A listás országgyűlési képviselő korábbi Facebook-oldalát már első kampánya idején eltüntette, a Mérce.hu azonban még idejében lementette azokat a korábbi bejegyzéseket, megosztásokat, fotókat, amelyek Rig Lajos igazi arcát mutatták.

Rig Lajos megosztása 2013. március 26-án, amikor még elérhető volt egyéni Facebook-oldala

A képviselő - mielőtt még az országos politika színpadára lépett volna - előszeretettel osztott meg zsidózó posztokat, cikkeket, a leggusztustalanabb fajták közül. A legelképesztőbb írás, amit Rig Lajos saját korábbi Facebook-oldalán terjesztett, arról szól, hogy a zsidók biológiai fegyverként használják a cigányságot és így akarják kiirtani a magyar embereket, hogy elvegyék a hazánkat. Egy másik alkalommal az háborította fel, hogy a zsidó vallási közösségek együttesen 1,7 milliárd forint örökjáradékot kaptak. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy bezzeg nekünk ezzel szemben csak a sárga csekk jut. Ezért, ahogy írta, "mindenkinek meg kell tennie a kötelességét a fajával szemben".

Rig Lajos 2012-ben még faji kötelességekről írogatott...

Rig Lajos tetoválásáról is sokat cikkezett annak idején a sajtó. A politikus nem is tagadta, hogy a becsület és hűség szavakat varratta a bőrére, de állítása szerint ez nem az SS-jelmondatra, a "Becsületem a hűség"-re utal, hanem felesége iránti szerelmére. Arra azonban - hiába kérték a sajtó munkatársai - nem volt hajlandó, hogy meg is mutassa a tetoválást. Rig Lajos korábban vállalt gondolkodása egyébként nem is olyan kirívó pártjában, amely csak a néppártosodás óta keresi a jó kapcsolatot a zsidóssággal.

Vona Gábor és Rig Lajos mindketten enyhén szólva fenntartásokkal, negatív érzésekkel viszonyultak a zsidósághoz - Fotó: Facebook

Nem kell nagyítóval keresni a fasisztoidokat a Jobbikban...

  • Vona Gábor 2013-ban még azt üzente Ilan Mor akkori izraeli nagykövetnek, hogy ő soha nem lesz ­Izrael kutyája, egy évvel később már meg akarta szakítani a diplomáciai kapcsolatot Izraellel és az izraeli termékek bojkottjára szólított fel. A Jobbik felső vezetésének faji származását is vizsgálta volna, és kijelentette, hogy ha róla kiderülne, hogy zsidó, lemondana a pártelnökségről. 2015 februárjában hosszú posztot közölt a Facebook-oldalán a zsidókérdésről. Azt írta, "a magyar társadalom és a zsidó közösség között vannak kibeszéletlen és zsigeri ellenérzések". Ugyanebben a posztjában még úgy vélekedett, hogy pálinkázni azért nem ülne le inni Köves Slomóval, mert az képmutatás lenne. Akkor a Jobbik exelnöke úgy gondolta, hogy "a hazai zsidóságnak fel kell hagynia azzal, hogy magára folyton csak áldozatként tekint".
  • Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője még Vonánál is tovább ment, és 2012-ben egy plenáris ülésen a zsidó kormánytagok és képviselők összeírását sürgette, azzal érvelve, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
  • Ugyancsak büszkén vállalta egykor zsidóellenességét Janiczak Dávid, Ózd polgármestere, aki 2014-ben egy Adolf Hitlernek maszkírozott férfival fotózkodott.

Janiczák Dávid bizonyára viccesnek találta az alábbi fotót – a képet a Kanadai Magyar Hírlap oldalán találtuk

  • Kulcsár Gergely volt jobbikos képviselő, regionális igazgató 2011-ben azzal fejezte ki együttérzését a holokauszt áldozataival, hogy beleköpött a nekik emléket állító Duna-parti cipőkbe, egy másik alkalommal pedig horogkeresztekkel kívánt boldog új évet.
  • Erős Erzsébet antiszemita megnyilvánulásait a PestiSrácok leplezte le. A Jobbik nyugdíjas tagozatának alelnöke arról értekezett a közösségi médiában és véleményét televízióműsorokban, a Youtube-on ma is fellelhető videókban is kifejtette, hogy a zsidóknak nem lenne szabad politizálniuk, sem magas magas közéleti funkciót betölteniük; ők „az ország rákfenéi”, és „a holokausztot is ők intézték maguknak”.

Rig Lajos feledékeny, álszent bejegyzését nemcsak mi, hanem több követője is kiszúrta. Volt, aki kommentben emlékeztette, hogy nem is olyan rég még róla írta ugyanezt a sajtó. Azon is többek kiakadtak, hogy egy állítólag jobboldali politikus az Amerikai Népszavát idézgeti.

- írta egy ismerőse.

A Ne hazudj Facebook-oldal pedig egy kis videóban szembesítette Rig Lajost saját múltjával:

Vezető kép: belfoldihirek.blogspot.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.