Pesti Srácok

Sneider Tamás nem kér elnézést és perrel fenyegeti a jobboldali sajtóorgánumokat

Sneider Tamás nem kér elnézést és perrel fenyegeti a jobboldali sajtóorgánumokat

Azt tervezem, hogy mindenkit beperelek - ezt válaszolta Sneider Tamás, a Jobbik elnöke az Echo TV Informátorának arra a kérdésre, hogy bocsánatot kér-e, valamint lemond-e azok után, hogy az elmúlt napokban vállalhatatlan, antiszemita és rasszista kép- és hangfelvételek kerültek nyilvánosságra róla és feleségéről. A Jobbik vezetője arra már nem válaszolt, hogy milyen alapon kíván perelni; az autó ablakát, amelyben ült, felhúzta, majd elhajtottak a kérdések elől.

Bohár Dániel és az Echo TV oknyomozó műsorának stábja azok után próbálta szóra bírni Sneider Tamást, hogy ma egy újabb hangfelvételt tett közzé a Hír TV, amelyen a Jobbik elnöke pártelnökké választása után arról beszél, "jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök". A rasszista kijelentésen Sneider és hallgatótársai jót nevettek.

A Ripost a múlt héten közölte azokat a periratokat, amelyek szerint Sneider nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért társaival botokkal és kábeldarabokkal ütött, majd megrugdosott egy védekezésre képtelen embert. A múlt héten a Hír TV hozta nyilvánosságra azt a videót, amelyen a pártelnök felesége náci karlendítéssel pózol az esküvői fotózásukon. Egy korábbi hangfelvételen pedig Sneider Tamás egy gárdistával kapcsolatban arról beszélt, jobb, ha valaki muszlim hitre tér át, mintha zsidó lenne.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.