Pesti Srácok

Liberális őrület: már a bevándorlók bűnözési statisztikáiról is tilos írni a Facebookon

null

A Facebook gondolatrendőrei gyűlöletkeltőnek minősítették annak a tavaly októberi cikkünknek az internetes megosztását, amely a hazánkba befogadott menekültek és oltalmazottak által elkövetett erőszakos bűncselekményekről szólt. Bár cikkünk a rendőrségtől kapott hivatalos statisztikákon alapult, így az adatok tényszerűsége vitán felül áll, az újbolsevik cenzoroknak (akik az RTL Klubot is működtető Bertelsmann-csoportnál dolgoznak) nem tetszett az igazság, és törölték a megosztást. Kérdés: meddig folytathatja még ámokfutását a Facebook?

Már gyilkoltak, raboltak és erőszakoltak is a hazánkba befogadott „menekültek” – ez volt a címe annak a cikkünknek, amely még tavaly október 3-án jelent meg a PestiSrácok.hu-n. Ebben a rendőrségtől kikért statisztikai adatok alapján arról számoltunk be, hogy egy gyilkosságot, két nemi erőszakot és egy rablást is elkövettek Magyarországon a hazánk által menekültként és oltalmazottként befogadott migránsok 2016 óta. Portálunk a megelőző két esztendő (2016 és 2017) statisztikái alapján azt is kiszámolta: egy magyarországi menekült nemi erőszakot ötvenszer, gyilkosságot 62,5-szer, rablást pedig tizenkétszer nagyobb eséllyel követ el, mint egy átlag magyar ember. Akkori cikkünk apropóját egyébként az adta, hogy a balliberális sajtó pimasz módon próbálta elbagatellizálni, hogy egy afgán migráns megerőszakolt egy fiatal magyar lányt a főváros V. kerületében egy kebabozó mosdójában. A 24.hu például a bűncselekmény nyomán Nem a menekültek erőszakolják meg a legtöbb magyar nőt címmel írt cikket. Ami a manipuláció magasiskolája.

Hiszen nem a 3-400 Magyarországon tartózkodó menekült és oltalmazott erőszakolásait kéne összevetni a 9,8 millió magyaréval, hanem az arányokat! Azok pedig nagyon-nagyon kedvezőtlenek az általunk befogadott vendégekre nézve.

Az ominózus cikket e sorok írója a saját Facebook-oldalán az alábbi szöveg kíséretében osztotta meg:

PestiSracok facebook image

Ám a Facebook bő öt hónap elteltével – valószínűleg az ellenzéki feljelentőbrigád segedelmével – lecsapott a megosztásra, gyűlöletbeszédnek minősítette az idézett szöveget, és törölte a posztot. Nem kizárt, hogy több lelkes feljelentő is dolgozott az ügyön, mivel két napon belül két ugyanilyen tiltó határozat is érkezett a Facebook-cenzoroktól erre a cikkre.

Persze, a felkínált „ellenőrzés kérése” sem segített (ez a demokráciákban bevett „jogorvoslat” facebookos megfelelője lenne): a tiltást megerősítette a cenzúra.

Hogy konkrétan melyik szóval, melyik állítással van bajuk, nem közölték (soha sem közlik) – egyszerűen törődjünk bele, hogy szerintük gyűlöletkeltés a migránsok bűnözési statisztikáit összevetni az őshonos lakosságéval. Mert csak.

Bolsevik módszerek

A PestiSrácok.hu többször beszámolt már a Facebook bolsevik cenzúrázási módszereiről, diktatúrákat idéző eljárásairól. A balliberális gondolatrendőrségnek köszönhetően legutóbb Aristo kapott harminc napos tiltást, előtte főszerkesztőnket, Huth Gergelyt száműzték Zuckerberg fogdmegjei, mert másfél évvel korábban(!) meg mert osztani egy objektív, tényfeltáró cikket a II. világháború után hazatért magyar katonák erdélyi kálváriájáról. Azon pedig már föl sem kapjuk a fejünket, hogy Ambrózy Áron szinte mindig a Facebook „börtönében ül” a legképtelenebb ürügyekkel; volt, hogy amiatt száműzték, mert föltöltött magáról egy teljesen hétköznapi profilképet.

És milyen különös: a Facebook-cenzúra szinte kivétel nélkül a konzervatív, nemzeti gondolkodású embereket sújtja, miközben a balliberális kommentelők akasztásra buzdító gyűlölködései, magyargyalázásai rendre következmény nélkül maradnak.

Ismert, a Facebook magyarországi cenzúrázását egy erősen balliberális kötődésű cég, a német Bertelsmann Arvato egyik leányvállalata végzi. A Bertelsmann Arvato neve onnan lehet ismerős, hogy a cégcsoport működteti a szélsőségesen kormánygyűlölő, neoliberális RTL Klubot.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója csodásan ápolja szellemi elődei hagyatékát... (PS-montázs)

Orbánnak is van véleménye a Facebook-cenzúráról

A tavaly áprilisi választás előtt Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt a cenzúra elleni harc nehézségeiről, aminek különös apropót adott, hogy akkoriban tiltotta le a Facebook Lázár János bécsi, migránsokról szóló videóját. (Ami a botrány miatt később mégis visszakerült.) A kormányfő akkor úgy fogalmazott:

Három hónappal később, Tusnádfürdőn pedig azt mondta:

Orbán Viktor azt is kiemelte: a demokrácia hiányát az is bizonyítja, hogy Nyugat-Európában általánossá vált a szólásszabadság korlátozása és a cenzúra.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.