Pesti Srácok

Nyolcmilliárdból újítják meg a kórházak ápolási eszközeit - A cél a betegek gyors gyógyulása és a dolgozói munkakörülmények javítása

null

Az "Egységes ápolási eszközpark" kialakítása nevű projekt segítségével, nyolcmilliárd forintból megújul a kórházak ápolási eszköztára. Ez összesen több, mint tizenhatezer új ápolási berendezést jelent. Az óriási fejlesztéstől a szakemberek azt várják, hogy rövidül a betegek gyógyulási ideje, a szövődmények száma csökken, a betegbiztonság növekszik, az egészségügyi dolgozók munkakörülményei javulnak, javul az elkötelezett egészségügyi szakemberek megtartása, a szakmaelhagyás, illetve csökken az elvándorlás. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó főápoló szerint egy ilyen beruházásnak számos gazdasági előnye is van, arról nem beszélve, hogy a szakdolgozók fizikai és mentális egészségére is jó hatást gyakorol.

Csütörtökön az "Egységes ápolási eszközpark" kialakítása projekthez kapcsolódó szakmai konferencián Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy a megfelelő eszközellátottság megteremtése és a szakdolgozók munkakörülményeinek javítása érdekében nagyjából 16500 db ápolási eszközt szereznek be hatvannégy, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által fenntartott intézmény hetvenegy telephelyére, valamint a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem számára. A magyar kormány az emberek jobbléte és szebb léte érdekében soha és sehol máshol nem látott komplex programot indított el – mutatott rá Kásler Miklós, aki elmondta: a program kiterjed a minisztérium minden egyes területére, a család védelmére, a kultúrára, az oktatásra és az egészségügyre. Az utóbbi átalakítása körvonalazódik, és az egészségügyben dolgozók ezt nagyon pontosan látják, az emberek pedig érzékelik.

A leginkább modern betegágyakra volt szüksége a kórházaknak. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A jelenlegi fejlesztés főként a betegelhelyezési eszközöket érinti, ugyanis az összesen több, mint tizenhatezer új ápolási eszköz nagyrészt elektromos, hidraulikus és intenzív betegellátásra felkészített multifunkcionális betegágyakat, kórtermi éjjeliszekrényeket, valamint csecsemő- és kisded-betegágyakat, újszülött-betegágyakat, fekvő és ülő tolókocsikat jelent. A már időszerű korszerűsítés nem titkolt célja a betegek gyógyulási idejének lerövidítése, a szövődmények számának csökkentése, a betegbiztonság növelése és természetesen a dolgozói munkakörülmények javítása is. Ettől azt is remélik, hogy az elkötelezett egészségügyi szakemberek elvándorlása a lehető legkisebb lesz.

PestiSracok facebook image

Újabb 6500 ápolási eszköz érkezik az év második felében

A korábbi években a kórházi eszközök fejlesztése rendszerint az infrastruktúra megújításával járt együtt, azonban a jelenlegi elavult felszerelések cseréje nem várhatott tovább. Portálunk kérdéseire Balázs Katalin, a projekt szakmai vezetője elmesélte, hogy egy ilyen nagy volumenű eszközfejlesztés fontos része az a hat-nyolc hónapos validációs folyamat, amely során az intézmények a saját prioritási sorrendjükben jelezhették, hogy milyen eszközökre van szükségük. Ebből az derült ki, hogy elsősorban a szakszerű és biztonságos betegelhelyezést szolgáló modern ágyakra és matracokra van a legnagyobb igény.

A korszerűsítés nem titkolt célja a betegek gyógyulási idejének lerövidülése, a szövődmények számának csökkenése, a betegbiztonság növekedése, a dolgozói munkakörülmények javulása. Fotó: Facebook/ÁEEK

A fejlesztés első ütemében, 2018 nyarán körülbelül 1400 eszközt helyeztek üzembe 58 intézményben. Idén februárban további 400-at kaptak az érintett kórházak, áprilisban pedig, a második nagy ütemben 6500 új eszközhöz jutnak majd az intézmények.

A beteg biztonsága az első

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában adatelemzés céljából 2012 óta havi rendszerességgel gyűjtik a betegbalesetekről az adatokat az ápolási igazgató koordinálásával - mondta el szakmai előadásában a központ szakmai vezetője. Vargáné Apagyi Erzsébet szerint a PTE fekvőbeteg-ellátásában 2012 és 2017 között az ellátott betegek száma 100000-110000 között volt évente, és 300-340 betegbaleset történt. 2018-ban azonban az ellátottak száma nagyjából 1000 fővel csökkent, a betegbalesetek száma viszont 385-re emelkedett.

- magyarázta Vargáné azt, hogy miben is segíthet egy korszerű ágy a betegbiztonság-kultúra kialakulásában. A szakember kiemelte, hogy az új, könnyebben fertőtleníthető ágyak a fertőzések kialakulásának és továbbterjedésének megakadályozásában is kiemelkedő szerepet játszanak. Arról nem is beszélve, hogy a betegek számára ez mekkora színvonalbeli emelkedést fog jelenteni az elhelyezés körülményeit illetően.

Gazdasági előnyöket is eredményez az új berendezés

A szakdolgozók fizikai terhelését több, mint a felére fogják csökkenteni ezek az új eszközök, így a felszabaduló időt a betegmozgatás helyett a tényleges ápolással tölthetik - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Balogh Dénes, a szegedi Klinikai Központ főápolója. "Mi a klinikai központba olyan ágyakat választottuk, amelyeknek a fekvőfelülete emelhető és süllyeszthető, így azokat az idős betegek is egyszerűen használhatják fix magasságú társaikkal ellentétben. A traumatológiai osztályhoz és a műtőhöz tartozó, úgynevezett ébredő ágyak is megújulnak, ezek már szinte olyan komoly fekhelyek, mint az intenzíven használt drága eszközök" - mondta.

A főápoló szerint azon kívül, hogy a dolgozói és betegelégedettség nő majd az intézményben, komoly gazdasági előnyei is vannak ezeknek az új kellékeknek.

- emelte ki a főápoló, hozzátéve:

A pályázat része a dolgozók szakmai képzése is. Fotó: Facebook/ÁEEK

Évekkel ezelőtt előfordult, hogy letakarva álltak a modern eszközök a folyosókon

Az ápolók vannak közvetlenül kapcsolatban a betegekkel, a munkájuk meghatározza a gyógyulás lehetőségét, esélyét. Ahhoz, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek minden egyes betegnél azonos fokú, magas színvonalú ápolást tudjanak biztosítani, minőségi ápolási eszközökre van szükség. Nem is gondolná egy átlagember, hogy ezek a berendezések kiemelkedő szerepet töltenek be a szakdolgozók biztonságának és egészségének védelmében. Riasztó tény, hogy a munkahelyi balesetek tekintetében az egészségügy és a szociális ellátás a nagy kockázatú területek közé tartozik. 2016-ban csaknem 1600 dolgozót ért a munkájával összehozható egészségkárosodás ebben az ágazatban. A betegek mozgatása által eredményezett krónikus mozgásszervi megbetegedések generációk eltűnését eredményezhetik a szakmában. A több, mint 35 ezer fős felnőttápoló szakembergárdából szinte teljesen eltűntek az 55 év feletti dolgozók: a 39-43 évesek korcsoportjában 7767 fő, az 54-58 évesek korcsoportjában 4300, az 59-63 évesek korcsoportjában pedig már csak 1755 fő tevékenykedik.

A kórházi belső transzport idejének csökkenésével az ápolási időszak is rövidülhet. MTI Fotó: Ujvári Sándor

A munkahelyi balesetekkel összefüggő adatokat bemutató Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke emlékeztetett, hogy évekkel ezelőtt gyakorta előfordult az, hogy ha vásároltak-kaptak is az intézmények korszerű ápolási eszközöket, azokat a dolgozók nem ismerték, nem tudták használni, így nem egyszer letakarva álltak a folyosók végén vagy különféle elzárt szobákban. Márpedig a korszerű berendezések használata segít elkerülni a munkahelyi baleseteket, a betegek emeléséből, forgatásából, mozgatásából fakadó krónikus megbetegedéseket, és akár a kiégést is.

Az eszközök kezelését a pályázat keretén belül szakmai workshopokon mutatják be a forgalmazók a szakdolgozóknak, így ösztönözve azok rendeltetésszerű, könnyed és lehető leghatékonyabb használatát.

Vezető kép: MTVA/Oláh Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.