Pesti Srácok

Vádemelés előtt az Alstom-ügy, az egykori balliberális döntéshozók megúszhatják a metrókorrupciót

null

Heteken belül vádat emelhet az Alstom-metrókocsik beszerzésének ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), miután néhány nap múlva letelik a metrókorrupciót érintő nyomozás határideje – tudta meg a PestiSrácok.hu. A nyomozó ügyészek hat személyt vesztegetéssel gyanúsítanak, ám egyikük sem közszereplő, azaz jó eséllyel megúszták a felelősségre vonást azok az egykori politikai döntéshozók, akik az MSZP-SZDSZ-kormányok alatt zajló korrupciós bűncselekmény tényleges haszonélvezői lehettek.

Néhány hét múlva vádat emelhet a 4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – értesült a PestiSrácok.hu. A szerelvények beszerzésével összefüggésben még 2011-ben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás, amely 2016. szeptember 16-án került a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hatáskörébe. Az ügyészség 2016 októberében hallgatta ki az első gyanúsítottakat, Terner Gézával szemben pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A férfi állítólag azóta Izraelben bujkál. Az ügyben azután indult vizsgálat, hogy 2010-ben az Állami Számvevőszék átvilágította a 4-es metró beruházását és a járműbeszerzéseket. A számvevőszék jelentése szerint a beruházással a magyar államot és a fővárosi önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte. Azóta az is kiderült, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala négy Alstom-vezetőt vádolt meg azzal, hogy 2006 januárja és 2007 októbere között bűnszervezet tagjaként összesen 2,3 millió eurónyi összeget juttattak a BKV tisztviselőinek, illetve az üzlet megkötésében közreműködő ügynököknek, hogy befolyásolják a Budapesti Közlekedési Vállalatot a francia társaság metrószerelvényeinek megvásárlása érdekében. Igaz, tavaly decemberben egy londoni bíróság bizonyítottság hiányában nem tudta megállapítani a vádlottak bűnösségét.

Medgyessy Péter akkori miniszterelnök és Demszky Gábor volt főpolgármester szándéknyilatkozatot írt alá 2003-ban a 4-es metró építéséről szóló szerződés jóváhagyásáról a Millenniumi Földalatti Vasúti Múzeumban. MTI Fotó: Kovács Attila

Jöhet a vádemelés

PestiSracok facebook image

Az, hogy ez az ügy Magyarországon is vádemeléssel zárul, nem érheti meglepetésként a közvéleményt, hiszen Polt Péter legfőbb ügyész nemrég a Magyar Nemzetnek adott interjúban tért ki arra, hogy szinte biztosra vehető: vádat emelnek az Alstom-ügyben. Értesüléseink szerint ez heteken belül bekövetkezhet, annál is inkább, mert a nyomozás végső határideje, amit már nem lehet meghosszabbítani, április 7-én lejár. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megkeresésünkre közölte, hogy a vesztegetési botránynak továbbra is hat gyanúsítottja van, ugyanakkor két személy tekintetében elkülönítették és felfüggesztették az eljárást. A főügyészség hangsúlyozta azt is, hogy az érintettek részére „az iratok megismerésének lehetőségét biztosították”.

Tarlós István főpolgármester (j) és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Fidesz-KDNP), az Alstom metrókocsi-beszerzéseket vizsgáló ideiglenes bizottság elnöke a testület vizsgálati jelentéséről tartott sajtótájékoztatón a Városháza sajtóközpontjában 2017. január 9-én. MTI Fotó: Marjai János

Politikust nem gyanúsítanak

Az ügyészségi válaszból kiderült az is, hogy egyik gyanúsított sem közszereplő, azaz jó eséllyel megúszták a felelősségre vonást azok az egykori politikai döntéshozók, akik az MSZP-SZDSZ-kormányok alatt zajló korrupciós bűncselekmény tényleges haszonélvezői lehettek. A botrány kirobbanása után Medgyessy Péter volt miniszterelnök neve is előkerült, miután napvilágot látott, hogy családi cégéhez két részletben összesen több, mint 597 ezer euró áramlott az Alstomtól. Borbély Lénárd csepeli polgármester, a metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság volt elnöke pedig arról beszélt korábban portálunknak, hogy Demszky Gábor, Budapest volt vezetője volt az, aki közvetlen utasításokat adott a 4-es metróval kapcsolatos ügyekben. Borbély Lénárd szerint az egész beruházást átszőtte a korrupció. Az Alstom-botránnyal párhuzamosan 2017 februárja óta egy másik – ismeretlen tettes ellen indult –nyomozás is folyamatban van. Ebben az ügyben a 4-es metró beruházásához kapcsolódó építési és tanácsadási szerződéseket, valamint a projektmenedzsmenttel kapcsolatos döntések jogszerűségét vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az OLAF szerint a szabálytalan szerződések a teljes összeg mintegy 60 százalékát, azaz közel 280 milliárd forintot érintenek, és 166,9 milliárd forint az, amit konkrétan elcsalhatott Budapest és az ország akkori, MSZP-SZDSZ-es vezetése.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.