Velünk élő SZDSZ: Bauer Tamás hazugsággyűjteménye a családvédelmi programról
Tudom, mire gondolnak, és igazuk van. Miért kéne érdekelnie minket egy levitézlett bolsevik bírálatának a családtámogatási programról? Mégis van két oka. Egyrészt jó látni, amikor a balliberálisok csatasorba állítják a dinoszauruszaikat (megj.: várjuk vissza Demszky Gábort a politikába), mert ez olyan, mint amikor a negyvenéves egykori klasszis focistát nem akarják engedni visszavonulni. Másrészt ugyanazokat a hazug paneleket tolják, mint a fiatalabb, kevésbé unalmas, viszont butább tanítványaik az olyan pártokban, mint például a Párbeszéd, ezeket pedig mindig érdemes megcáfolni.
Hogy mi okozza a rendkívüli fájdalmakat? Természetesen még mindig, folyamatosan a családvédelmi program. Nyilvánvalóan folyamatosan nyomasztja őket a kihívás, hogy ezzel most mi a francot kezdjenek. Orbán milliókat, tízmilliókat juttat a gyerekeket nemcsak tervező, hanem vállaló családoknak – milyen érveléssel lehet ebből kibűvészkedni, hogy O1G? Talán még Bauer Tamás fejében is cikáznak ezek a kétségbeesett gondolatok, miközben fáradt arccal, kezében szatyorral baktat át a Szent István körúton a Jászai Mari térnél. Olyannyira, hogy az Élet és Irodalomban külön jótollú dolgozatot szentelt az ügynek (LXIII. évfolyam, 12. szám, 2019. március 22.), ezzel értékes órákat elcsenve abból az idejéből, amelyet akár az unokáira is fordíthatott volna. Ebben todományos-éttermiségi modorban kifejtette, miért kéne adókedvezmény helyett családi pótlék, miért kéne a szegényeknek pénzt adni ahelyett, hogy kiemelnénk őket a szegénységből, illetve miért kéne a magyaroknak saját lakás helyett Bauer globalista cimborái által tulajdonolt albérletben lakniuk.
„Az én adómból!”
Bauert zavarja, hogy a közvélemény általánosan pozitívnak értékeli a kormány családtámogatási programját, és szerinte még az ellenzék sem mondja ki, hogy ez teljesen elhibázott irány. Ő viszont megmondja:
A kormánynak, az államnak nincs saját pénze, ezért amit ad, azt sohasem a saját zsebéből adja, hanem másoktól veszi el.
A legszebb prolihergelő hagyományok felelevenítése ez, amikor a haladók nehezményezik a társadalmi és össznemzeti érdekek figyelembe vételét a pénzosztásnál, és sértetten ordítják, hogy
az én adómból!
Az SZDSZ egykori és a DK mostani politikusa szerint „mi fizetjük” a nagycsaládosok vagyonnövelését, holott a jó megoldás a jövedelemnövelés lenne. Nemcsak azt hallgatja el eközben, hogy mi fizettük az MSZP-SZDSZ kormányok ámokfutását, de azt is, hogy a társadalom demográfiai egyensúlyának helyreállítása mindannyiunk érdeke. Az elmaradhatatlan oktatásegészségügyezés mellett persze Bauer nem állta meg az ellenzéki körökben divatossá vált személyeskedést sem, miszerint egyes sokgyerekes fideszes politikusoknak, illetve a feleségeiknek milyen kedvezmények járnak. Érdekes viszont, hogy a háromgyerekes Dobrev Klára, vagy a Tordai Bence négygyerekes élettársa által igénybe vehető kedvezményeken nem háborodnak fel.
Nem működik, de ha mégis, akkor nem fenntartható!
Bauer inkább alaposan körüludvarolta Dobrev Klára férjét. Az újabban demográfiai szakértőként haknizó Gyurcsány Ferencet a saját sajtótájékoztatóján ismertettük meg olyan alapfogalmakkal, mint „szülőképes korú nők”, „Ratkó-unokák”, „termékenységi arány” (bővebben ITT), Bauer Tamás mégis a pártelnöke szakmai hibáktól hemzsegő kormánykritikájára hivatkozik. A csökkenő női termékenységet és születésszámot mutató trenden csak átmenetileg lehet változtatni – harsogja magabiztosan a DK veteránja. Továbbá
<…> ezek a „családpolitikainak” nevezett juttatások eddig sem vezettek tartósan és szignifikánsan magasabb gyermekvállaláshoz, mint ami valószínűleg egyébként is bekövetkezett volna <…>
Mintha már hallottunk volna ilyet… Á, igen, ugyanezeket a szövegeket nyomják a balliberálisok az unortodox gazdaságpolitikára is, amelynek köszönhetően mellesleg ma már nem azon megy a vita, hogy miért nincs pénz, hanem azon, hogy mire költsük. A jól ismert ellenzéki hadoválás: rohanunk a szakadék felé, nem működnek a kormány intézkedései, de ha mégis, akkor a javulás ezek nélkül is bekövetkezett volna, illetve egyszeri felhajtóerők, alacsony volt a bázis, a német ipar húzza, naptárhatás, kedvező makrogazdasági környezet, jó befektetői hangulat, váratlanul jó időjárás, szerencse, beértek Bajnai reformjai, akármi, de NEM FENN-TART-HA-TÓ!
Balliberális harc a szegénységért
Bauer dolgozatának egy pontján mintha Ferge Zsuzsa venné át a szót, és megtudjuk, milyen rossz a családtámogatási program, hiszen a tehetőseket támogatja a rászorulók helyett, és a megszületendőket támogatja a már megszületettek helyett. Abba a metafizikai fejtegetésbe most inkább ne is menjünk bele mélyebben, hogy a megszületendők is megszületettek lesznek a születésük után, úgyhogy Bauer és az ötletgazda Gyurcsány nyíltan a magyar gyerekek megszületése ellen ágál! A szegények diszkriminációját elkerülendő Bauer az egyszeri vagyonkiegészítések (lakás, autó, hitel elengedése) helyett a rászorulók folyamatos jövedelemkiegészítését javasolja. Lépjünk túl azon a metafizikai fejtegetésen is, hogy az adókedvezmények és az szja elengedése máris megvalósítja a progresszív óhajokat, hiszen ezek folyamatos jövedelemkiegészítések!
Foglalkozzunk inkább azzal, hogy a baloldal számára történelmi létkérdés, hogy elég gyerek szülessen szegény családokba, és így fennmaradjon az a szegény réteg, amelynek a szavazataira pályázik az egyenlőség forradalmi üzeneteivel. Ezért adnák adókedvezmény helyett pótlékként, juttatásként a jövedelemkiegészítést, hogy a szegényeknek is jusson belőle. Persze nem annyi, amennyi a felemelkedéshez kell, csak annyi, amennyiből túl lehet élni. Klasszikus baloldali trükk a szegénység és a családtámogatások ügyének összemosása, ám a szegénységből nem a családi pótlék a kivezető út.
Aki a szegénység megszüntetéséről beszél, az a fenntartásában érdekelt
A kormány családpolitikája viszont arról szól, hogy minél több gyerek szülessen rendezett anyagi körülmények közé, a gazdaságpolitikája pedig arról, hogy minél több családban jöjjenek létre rendezett anyagi körülmények. Ezért csökkent harmadával a szegények száma, és ezért csökkent le töredékére a mélyszegénységben élők száma 2010 óta. Aki a szegénység megszüntetéséről beszél, az a fenntartásában érdekelt, hogy szavazatokat szerezzen. Akit ugyanis tényleg zavar a szegénység, az családokat emel ki belőle – nem családi pótlékkal meg juttatásokkal, hanem munka révén szerzett megélhetéssel. Persze Bauernek jobban tetszett a Gyurcsány-kormányok politikája, amikor 800 ezerrel kevesebben dolgoztak, és a rendszer készségesen támogatta a megélhetési gyerekvállalást.
A vagyonkiegészítő támogatások közül a csok és az autóvásárlási támogatás ezenfelül a nemzetgazdaságot is pörgeti, hiszen lakásokat kell megtervezni, felépíteni, átépíteni, autókat kell eladni vagy akár legyártani, ez pedig munkahelyeket, további családok megélhetését jelenti. Így üt két legyet egy csapásra a kormány, hiszen a családok és az ország is jól járnak. Ez érthetően idegen gondolat Bauer Tamásnak: neki a két legyet egy csapásra azt jelenti, amikor az SZDSZ és a gazdái is jól járnak.
Gazdagodni egy szegénységben tartott ország szegénységben tartott népén
Mint lejjebb kiderül, ezeket a gazdáit azóta sem feledte Bauer, aki anomáliának nevezi, hogy Magyarországon az emberek inkább saját lakásban szeretnének élni, semmint albérletben.
A saját tulajdonú lakások túlsúlya nemcsak a mobilitást fékezi, de abban a pillanatban, amint megmozdulnak a kamatok, a hitellel lakást építő háztartások ellehetetlenüléséhez vezethet
– bölcsel, és a szándék világos. Lakjon mindenki gyorsan váltogatható albérletben, nehogy már helyben éljenek helyi kötődésű emberek! Hát hova vezetne ez a nemzeti öntudatoktól és kultúráktól megtisztított, liberális Európai Egyesült Államokban?! Ráadásul van képe a kamatok mozgására kenni a devizahitel-válságot is, holott az MSZP-SZDSZ-kormányok voltak a bankok legjobb partnerei abban, hogy a vállalatok számára létrehozott hitelformát jóformán egyeduralkodóvá tegyék a lakossági piacon is, kiszolgáltatva a magyar embereket a külföldi tulajdonú bankok csalásának.
Hiába világos ma már, hogy az albérlet hosszú távon drágább a saját lakásnál, Bauer Tamás amellett kardoskodik, hogy lakásépítési támogatás helyett szervezett bérlakásprogramra van szükség, de persze nem állami kézben:
<…> újra létrejöjjenek egymással versengő bérlakásépítő és bérlakásfenntartó ingatlanvállalkozások, az önálló életet kezdő családok, illetve saját tulajdonú lakásszerzéshez megfelelő jövedelemmel nem rendelkezők bérlakásokban éljenek, és közülük a rászorulókat lakbértámogatással támogassa az állam <…>
Vajon milyen cégeket képzel el ebbe a rendszerbe a szerző? A magyarok pénze megint úgy ömölhetne a külföldi, globalista haverjaihoz, mint a dicsőséges MSZP-SZDSZ kormányzás idején, és akiknek nincs pénzük albérletre sem, azoknak adna az állam, hogy továbbadhassák Bauer nyerészkedő megbízóinak. Remek terv, így lehet gazdagodni egy szegénységben tartott ország szegénységben tartott népén!
Minden ellenzéki út a bevándorláshoz vezet
Egy progresszív esszé bármilyen hosszú is legyen, a végén természetesen mindig a bevándorlás kérdéséhez lyukad ki. Bauer leszögezi, hogy Orbán légvárakat épít, ha a bevándorlás helyett a születésszám növelésével akarja helyreállítani a demográfiai egyensúlyt. A női termékenység olyan szintre emelése, ami megfordítaná a népességcsökkenést, szerinte lehetetlen. Ahogy a magyar gazdaság 2011 óta látható jó eredményei is fenntarthatatlanok. Ebből aztán levonja a következtetést, hogy csak átmeneti és csekély születésszám-növekedést hozhatnak a családvédelmi intézkedések, és igazából csak „perverz újraelosztást” jelentenek a vagyonosak javára. Végül is nincs okunk ezért korholni Bauer Tamást. ÁVH-s leszármazottként és SZDSZ-esként esélye sem volt olyan közéleti mintákat megtanulni, hogy a politikus a teljes ország jövőjéért dolgozhat.
