Gyurcsány Ferenc – Demográfiából elégtelen, kommunizmusból és bolgár bűnözői kapcsolatból jeles (PS-VIDEÓ)
Érdekfeszítő előadást tartott Gyurcsány Ferenc a kormány népesedéspolitikájának állítólagos kudarcáról, azonban kénytelen volt elkövetni néhány vaskos szakmai hibát, hogy kijöjjön neki a kívánt eredmény. Hétpontos „demográfiai” követelést fogalmazott meg viszont, köztük olyanokat, hogy akár éveken, évtizedeken át meg lehessen úszni következmény nélkül a lakbérfizetést, feltétel nélkül járjon a legszegényebbeknek a villany, a fűtés, a vezetékes víz, továbbá emeljék meg a családi pótlékot, hogy azok is több pénzt kapjanak a gyerekeik után, akik nem dolgoznak. Slusszpoénként Gyurcsány ismét tagadta, amit ezt megelőzően már elismert: hogy a családi cég, az Altus üzleti kapcsolatban állt Cvetan Vaszilevvel, a ma rendőrkézre került bolgár maffiózóval.
A DK elnök ura–frakcióvezető ura által felsorolt hét pont a rabszolgatörvényezéssel, oktatásegészségügyezéssel és az otthonápolási díjon pörgéssel letudta az ezerszer elismételt, kötelező politikai köröket, ezeken felül pedig csupán kommunista követelésekre futotta neki. Ezek egyike a kilakoltatások megszüntetése, vagyis hogy ne lehessen utcára tenni olyan családokat, amelyek akár 18 éven át nem fizettek lakbért és rezsit. Kardoskodott továbbá az alanyi jogon, ingyen járó fűtés, villany és vezetékes víz mellett, és a családi pótlék drasztikus emelését követelte, hogy azok is több pénzt kapjanak a gyerekeik után, akiknek nincs munkahelyük.

Minden idegszálával a kormány bírálására összpontosított a DK elnök ura, így aztán kifelejtette a demográfiai érveléséből, hogy a negyven éve tartó népességcsökkenés révén a szülőképes korú nők száma is jelentősen csökkent. Ezt jeleztük neki, mire a születésszám hirtelen csökkenésével hozakodott elő. Amikor felhívtuk a figyelmét ennek hátterére, vagyis, hogy a „Ratkó-unokák” rendkívül népes demográfiai csoportja éppen ezekben az években, egyszerre öregszik ki a szülőképes korból, akkor már az okok sokrétűségéről értekezett, majd sietve kijelentette, hogy semmi sem bizonyítja a kormány népesedéspolitikájának sikerét. Ekkor kénytelenek voltunk rákérdezni, hogy milyen okból emelkedett 2010 óta a termékenységi arány 1,25-ről 1,49-re. Gyurcsány Ferenc a közismert ellenzéki bölcsesség, a „jó, jó, de nem elég jó” jegyében válaszolt, és szerényen elsiklott afölött, hogy ez a mutató, azaz a magyar anyák gyerekvállalási kedve éppen az ő miniszterelnöksége alatt érte el a történelmi mélypontot.


Korábban Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára tagadták, hogy a családi cég, az Altus üzleti kapcsolatban állt a ma letartóztatott bolgár bűnözővel, Cvetan Vaszilevvel, és csak akkor kezdtek másképpen emlékezni, amikor a cégbírósági adatok igazolták, hogy Vaszilev részvénytulajdonos az Altus-ban. Ezen tudott ma ismét csavarni egyet a DK vezetője, aki ismét kerek-perec tagadta, hogy bármilyen kapcsolat fűzné a családi cégében részvénytulajdonos maffiózóhoz. Ugyanígy téves információnak minősítette saját felesége mondatait, miszerint ők is pénzt buktak Vaszilev miatt.