Pesti Srácok

Turulmadár, életfa, tulipán – Megnyílt Molnár Tamás Sámánrajzok című tárlata (PS-videó!)

A kultúra az állam egyik legfontosabb pillére – mondta Molnár Tamás képzőművész a PestiSrácok.hu-nak a Sámánrajzok című kiállítás megnyitóján Surányban. Az Árvalányhaj Művésztelepen április 13-án megnyílt hiánypótló tárlat a szibériai Altáj-hegység völgyeiből származó műalkotásokat mutatja be, a 6500 éves anyagon pedig a magyarság nép motívumai is megtalálhatóak.

– mondta Molnár Tamás portálunknak Surányban a Sámánrajzok című kiállítás megnyitóján.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

A lovasnomád-szkíta őshagyománnyal, jelképrendszerrel és eredetmítosszal foglalkozó tárlat csak egy az Árvalányhaj Művésztanya repertoárjából, melynek alapítói Magyarország első őstörténeti vizuális közgyűjteményét kívánják létrehozni, amely tematikusan ismeretterjesztő szándékkal tárja fel a lovas-nomád, vagyis a szkíta/hun/avar/magyar őshagyomány jelképrendszerét. Ennek bemutatása által az érdeklődők megismerhetik az elveszettnek hitt népi őshagyományokat.

Az Árvalányhaj Művésztelep hazánk első ősművészettel, ősműveltséggel foglalkozó művésztelepe kíván lenni, ahol tematikus kurzusok során a meghívott hazai és nemzetközi vendégművészek bevonásával találkozókat, tanfolyamokat, konferenciákat és kiállításokat szervezne, emellett állandó jelleggel látogatható látványos szoborparkot szeretnének kialakítani.

Ahogy azt korábban megírtuk, Molnár Tamás a több, mint 40 éves, legendás Inconnu Csoport! egyik alapítója. A szervezet tagjai annak idején radikális rendszerváltók voltak, elvtárspukkasztók. Sok bátor demonstrációt szerveztek és ők faragták meg (folyamatos rendőrállami zaklatás mellett) az ismert 301 kopjafát a köztemetőben. Aztán kiszorultak, vagy csalódottan és önként távoztak a politikából a modellváltássá silányult átmenet során. Végignézték, ahogy a kommunista apparátus átmenti magát.

A Lejáratás és bomlasztás című dokumentumfilmben a PestiSrácok.hu megszólaltatja Molnárt Tamást, aki bátran és érzékletesen beszélt arról, hogyan manipulálta az MSZMP a rendszerváltást, és hogyan üldözte, provokálta, bomlasztotta állambiztonságával azokat a radikális mozgalmakat, amelyek veszélyesek lehettek a ma már egyre világosabb háttéralkukra. Molnár arról is szólt, hogyan ismerték fel a formálódó SZDSZ és MDF valódi, valódibb arcát, és hogyan jöttek rá arra, hogy egyik párttal sem akarnak közösködni.

Filmünk teljes egészében megtekinthető, 26:30-tól látható az Inconnu története. A letölthető változat sok háttéranyaggal itt érhető el: lejaratasesbomlasztas.hu.

A videót készítette: László Petra és Dezse Balázs

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.