Egy keresztényüldöző ne próbálgassa magára az üldözött keresztény szerepét - Válasz Lendvai Ildikó kérdésére
Lendvai Ildikó, egy egykori kommunista, majd szocialista vezér, aki nyugdíjas éveit békésen, egy demokráciában élheti le annak ellenére, hogyha rajta és elvtársain múlna, még mindig tartana az egypártrendszer Magyarországon. És mivel elmaradt az elszámoltatás és a felelősségrevonás az előző rendszer bűneivel kapcsolatban, Lendvai Ildikónak is nagyon megnőtt a bátorsága, felerősödött benne a proligőg. Így próbálgathatta magára legutóbbi, Népszavában elsütött cinikus fogalmazványában az üldözött keresztények sorsát, és tette fel a kérdést: üldözött kereszténynek minősül-e? Erre pedig egy 21. századi, méltó választ kell adni, íme:
Nehéz szavakba foglalni is, illetve egyáltalán értelmet találni Lendvai Ildikó, nyugdíjas kommunista legújabb fogalmazványában, amely Üldözött keresztény leszek? címmel jelent meg nemrégiben. Nos, mivel a kérdést Lendvai Ildikó magának sem válaszolja meg, kénytelen leszek én megfelelni erre a fogas kérdésre. Előbb azonban megpróbálnám összefoglalni mit próbál leírni Lendvai Ildikó, bár valójában egy zavaros, irigységtől, butaságtól, értetlen prolidühtől megterhelt szóhalmaz, ami valami olyasmit próbál sugallni, hogy a kormány nem törődik a szegényekkel, és az elesettekkel, ellentétben minden üldözött keresztény mellé állítana egy államtitkárt.
Ha üldözött kereszténynek nyilvánítanának, mindjárt külön államtitkárság foglalkozna velem. A fogyatékos, az egyedülálló szülő, a szegény, a munkaképtelen, a kilakoltatott ilyesmire nem számíthat
- fogalmaz, kár, hogy a lélegeztetőgépezést kifelejtette belőle. Bár Lendvai azt állítja, esze ágában sincs „elviccelni az üldözött keresztények tragédiáját”, valójában ennél sokkal rosszabbat tesz. Csorgó nyálú exmunkásőrökből, besúgókból és provokátorokból álló követőinek a hatalom elvesztése fölött érzett évtizedes, rongyos dühét most éppen az üldözött keresztényekre, illetve a megsegítésük érdekében létrehozott segélyprogramra irányítja.
Nem múlt el nyomtalanul Lendvai életében sem, hogy az MSZMP központi bizottságának tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozhatott, profin kitanulta a rosszindulatú suttogópropaganda minden csínját és bínját, és tökéletesen képes uralni az egybites munkásmozgalmi tudatokat. Ami miatt most kénytelen vagyok Lendvai Ildikóról fogalmazványáról írni, az is tulajdonképpen jól bele is illik ebbe a munkásságba, hiszen mindjárt az első bekezdésével rombol, hazudik és félrevezet. A keresztényüldözéssel kapcsolatban ugyanis ezzel indít:
Sürgősen tisztázni szeretném: üldözött kereszténynek minősülök-e? Ebben az esetben tudniillik miniszterelnök úr értem is kiállt európai programjában: „Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát.” Eddig ugyan szegény Gellért püspök esete óta nemigen lehetett hallani az Unió területén keresztényüldözésről, de így legalább egy követelés máris ki van pipálva.
Ugyan szerintem igazából senkit nem érdekel, mit szeretne tisztázni és miért Lendvai Ildikó, vagy hogy egyáltalán hogyan merült fel benne ez a fölvetés, azt viszont fontos leszögezni, hogy ennek ellenére Lendvai Ildikó is azonnal lebukik a hazugságaival.
Ugyanis egy volt MSZMP központi bizottsági alkalmazott ugyan hogy meri venni a bátorságot leírni azt, hogy Gellért püspök esete óta nemigen lehetett hallani az Unió területén keresztényüldözésről, miközben csak az általa is csodált és éltetett vörös uralom évtizedei sem szóltak másról, mint a keresztények üldözéséről.
1948-ban 6.500 egyházi iskolát államosítottak, 4.500 szerzetes veszítette el a hivatását, 1950-ben kétezer szerzetest internáltak, majd a Hittudományi Egyetemet is bezáratták. Csak a papok és szerzetesek ellen 2.500-3.000 eljárás indult 1945 és 1972 között, 1956 után ráadásul megszaporodtak a tömegesen elkövetett papgyilkosságok is, több azóta boldoggá avatott pap vagy szerzetes lett a rendszer áldozata. Arról egyelőre nem is lesznek tényleges adatok, hogy a mindennapok embere milyen hátrányokat szenvedett azért, mert vallásos életet élt, egyházi iskolába járt, esetleg templomban mert megházasodni. Ahogyan arról sem kaphatunk átfogó képet, hogyan figyeltette az állam az MSZP szavazóbázisának egy részét alkotó egykori besúgók révén a keresztény közösségeket, hogyan zsarolták, mire kényszerítették azokat, akik nem fordítottak hátat a vallásuknak a karhatalmi elnyomás ellenére sem.
Ha ez nem - Lendvai Ildikó lelkes támogatása mellett zajlott - keresztényüldözés, akkor rémisztő elképzelni, hogy mi számíthat egy kommunistának annak.
És akkor ismételjük meg ezt az elképesztően cinikus és lehetetlen kérdést: Lehet-e Lendvai Ildikó üldözött keresztény. Nos, természetesen nem lehet, még az említett cikkben maga is bevallja, hogy hidegen hagyja a vallás (bár meg lett keresztelve). Üldöztetésről pláne nem beszélhetünk, hiszen a kommunista bűnök elszámoltatásának elmaradása miatt ma is kényelmesen, az orosz és magyar kommunista hátsók fényesre polírozásáért kiérdemelt busás nyugdíjból élhet egy valóságos demokráciában, nem pedig egy elnyomó, vallásellenes de különben iszonyatosan béna diktatúrában, amilyennel ugye a kedves elvtársakkal próbálkoztak, és ami, ha rajtuk, azaz például Lendvai Ildikón múlna, akkor tartana még most is, a 21. században. Szóval állíthatjuk, hogy Lendvai Ildikóból nem lehet üldözött keresztény.
Ő ugyanis egy keresztényüldöző. Vagy legalábbis volt, ahogy az az egész galád rendszer, amelynek éltetője, építője, kihasználója és ideológusa is volt.
Lendvai Ildikó, és az elvtársai által azóta holtvágányra vezetett vörös villamos bizony számolatlanul gázolta el, nyomorította el a keresztény embereket, lehetetlenítette el életüket. Ezért ha nyugodt lelkiismerettel szeretne az időskor felé fordulni, Lendvai Ildikó is lassan elkezdhetne erőt gyűjteni a bocsánatkérésre. Mindenki már csak ezt várja tőle is, és a tettestársaitól. Egyéb szerepet a történélem már nem szánt nekik.
Forrás: Népszava/s4c.hu/Rubikon; vezetőkép: MTI
