Pesti Srácok

Élő adásban bizonyította a Momentum, hogy még mindig dedópárt

Élő adásban bizonyította a Momentum, hogy még mindig dedópárt

Ahogy egy találó megfogalmazás szerint Puzsér Róbert nem főpolgármester, hanem elsősorban inkább csak főpolgármester-jelölt szeretne lenni, úgy tűnik, egyre biztosabb, hogy az ellenzék mikrovállalkozása, a Momentum sem szeretne képviselőt juttatni az Európai Parlamentbe, viszont Rónai Sándorhoz, a DK lángoszlopához hasonlóan rendkívül szórakoztatónak tartják, hogy a köztévében legálisan is beolvashatják önmaguknak szóló üzeneteiket. Hétfőn a mindegyik, az EP-választáson induló pártnak járó ötperces bemutatkozási lehetőség a Momentumé volt, Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja pedig ezúttal – kérdések híján – nem futamodott meg, hanem rögtönzött egy alternatív híradót.

Ismert, az M1 mindegyik, az EP-választáson induló párt számára öt percet biztosít reggeli hírműsorában, hogy beszámolhassanak programjaikról, elképzeléseikről. Hétfőn Hajnal Miklósé volt az éter; a csillagok szerencsés együttállása ezúttal azt az állapotot eredményezte, hogy a Momentum politikusát ezúttal nem kérdezték pártja kínos ügyeiről, így nem kellett élő adásban elmenekülnie, ahogy azt januárban tette. Hajnal igyekezett mindent belesűríteni minihíradójába, ami csak az ellenzéki folklór részét képezi; az erre fogékonyak bizonyára jó ízűeket huhoghattak a tiborczozáson, stadionozáson, oktatásegészségügyezésen, fájóan kevés volt azonban a felsorolásban a mészároslőrincezés.

Megtudhatták a nézők ugyanakkor, hogy manapság minden második, a felsőoktatásban résztvevő fiatal ki fog vándorolni, mert itt már nem lehet élni. Ugyancsak fontos információ, hogy az említett társadalmi csoport tagjai között a Momentum toronymagasan a legnépszerűbb párt. A kutatás tudományos módszertana információink szerint az volt, hogy Fekete-Győr András megkérdezte az ügyben Hajnal Miklóst, majd Hajnal Miklós megkérdezte Fekete-Győr Andrást, és már ki is jött a vágyott végeredmény, bár ezt a műhelytitkot a botcsinálta híradós nem részletezte hétfőn. Hajnal arra sem tért ki, hogy miért tért vissza ebbe az apokaliptikus balkáni árnyékvilágba kényelmes angliai ösztöndíja után, illetve mennyiben járult hozzá az oktatás színvonalának emeléséhez, amikor egy diákok online tanulását segítő honlapot gründolt, felvett arra a magyar startupokat támogató költségvetési keretből tizenkétmillió forintot, majd mind a vállalkozás, mind a pénz eltűnt.

Apróságok persze mindezek ahhoz az ellenzéket lázban tartó aktuális kérdéshez képest, hogy Orbán Viktor nem áll ki vitatkozni az európai baloldal csúcsjelöltjével, Frans Timmermanssal, ami Momentumék szerint (is) nyilván a megfutamodás jele. Azt eddig érezhetően nem vették figyelembe a képlet kiszámításakor, hogy Timmermans az Európai Bizottság vezetője szeretne lenni, Orbán pedig immár nemcsak szeretne magyar miniszterelnök lenni, hanem negyedszerre is az. Hajnaléknál a Fidesz közelgő összeroppanásának biztos jele lehet az is, hogy a nagyobbik kormánypárt EP-listavezetője, Trócsányi László sem áll ki vitatkozni velük, igaz, nem is hívta ki senki. Valószínűleg ebben is szerepet játszhat az a szándék, hogy indulásával Trócsányi EP-képviselő szeretne lenni, az ellenzék számos képviselője pedig csak jelölt; utóbbival azért mégsem jár akkora felelősség, viszont derült, emlékezetes pillanatokat eredményezhet a kampányidőszak.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.