Pesti Srácok

Soltész Miklós: Ha mi, magyarok komolyan vesszük magunkat, akkor a körülöttünk élők is komolyan vesznek minket (PS-videó!)

Egy nemzeti, keresztény kormánynak kötelessége, hogy támogassa a határon túl élő magyar közösségeket – mondta a PestiSrácok.hu stábjának nyilatkozva a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki vasárnap a székelyföldi Lövétén vett részt a helyi népiskola, illetve az új napköziotthon átadó ünnepségén. Soltész Miklós a vele készült interjúban emlékeztetett, hogy 2010 előtt Magyarországnak egy olyan kormánya volt, amelynek tagjai megtagadták nemzettestvéreinket, sőt, manapság is az a céljuk, hogy megnyirbálják a külhoni magyarság már megszerzett jogait. A lövétei beruházást a magyar kormány is támogatta, az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyi közösség összetartása nélkül a pénz önmagában kevés lett volna; kellett hozzá az az áldozatos munka is, amelynek révén a két épület elkészülhetett. Soltész Miklós szerint az anyaországi ellenzéknek a moszkovita gondolkodásmódja, a "merjünk kicsik lenni"-indíttatásból fakadó kishitűsége miatt reménye sincs arra, hogy kialakítsa saját család-, illetve nemzetiségi politikáját, sajátságos kényszermegoldásként pedig csak Bangóné patkányozása és hasonló botrányos szereplések jutnak nekik. Soltész Miklós azt kívánta a politikai paletta másik oldalán küzdőknek, hogy átélhessenek olyan pillanatokat, mint amilyeneket a magyar kormány képviselői a zsúfolásig megtelt lövétei, illetve korábban a csíkzsögödi templomban. Az államtitkár szerint a körülöttünk élő népek csak akkor veszik komolyan a magyarokat, ha mi is komolyan vesszük magunkat.

A videót készítette: Csibra Tibor és László Petra. Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.