Pesti Srácok

Csalódott a Jobbikban, visszaadja országgyűlési mandátumát Kepli Lajos

Csalódott a Jobbikban, visszaadja országgyűlési mandátumát Kepli Lajos

Visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Kepli Lajos. A környezetvédelmi szakpolitikus, aki a fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke volt, döntését Facebook-oldalán jelentette be. Kepli, aki az alapítás idején lépett be az akkor még nemzeti radikális elveket képviselő Jobbikba, egy hete már hangot adott csalódottságának. Az volt egyébként az első alkalom, hogy kifelé kritikát fogalmazott meg pártjáról. Azt írta: azzal, hogy az egyetlen elnyert EP-képviselői mandátumot elnökségi tag tölti majd be, a Jobbik a következménynélküliség jelképe lett. Friss bejegyzése a párttal való kapcsolatára nem tér ki, csak azt jegyzi meg, hogy pártpolitikától mentesen, a nemzetet, a hazát és szűkebb környezetét kívánja szolgálni a jövőben. Ősszel pedig megméretteti magát polgármesterjelöltként városában, Balatonalmádiban. Ezek szerint már függetlenként.

- fogalmaz bejelentésében a képviselő. Kepli Lajos, mint írja is, kilenc éven át volt országgyűlési képviselő. A Veszprém megyei környezetmérnök fiatalon, a kétezres évek elején, vagyis még a párttá alakulás előtt csatlakozott ahhoz a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz, ami akkor még egészen más politikát képviselt, mint napjainkban. A Jobbik honlapján elérhető önéletrajzában azt írta: a Jobbik jelenti számára a megalkuvás nélküli nemzeti érdekérvényesítést. Kepli Lajos az elmúlt évek során sokszor tapasztalhatta, élhette át, hogy pártja nem igazán az általa is leírt elvek szerint köt politikai alkukat. De hallgatott. Bár szemmel láthatóan igyekezett távol maradni a kínos helyzetektől, a Jobbik által ma képviselt napi politikától, de kifelé nem illette, kritizálta a közösségét. Egy héttel ezelőttig. Akkor közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy nagyot csalódott:

PestiSracok facebook image

Mai bejelentése bár finomkodó, korrektségre törekvő a párttal szemben, amelyben több, mint egy évtizeden át dolgozott, de benne van a legfőbb üzenet. A nemzet érdekét szolgálni tisztességgel a Jobbikon kívül lehet...

A fotó alá, melyen harmadik képviselői mandátumát vette át 2018-ban, azt írta:

Kepli Lajos döntése a lelkiismereti lépésen túl logikus is, ha komolyan gondolja a polgármester-jelöltséget. Egy éve az országgyűlési képviselőválasztáson a Jobbik nemcsak országosan, hanem Kepli választókerületében és Balatonalmádiban is rendkívül kevés szavazatot szerzett, ezzel igazoltan óriási támogatottságot vesztett. Ez pedig azt jelenti, hogy a közelgő önkormányzati választáson a párt zászlója, logója a jelölteknek többet árt, mint használ.

A Jobbik sokat veszít Keplivel (bár azt nem tudni, hogy ki is lép-e pártjából): egy szakpolitikust, bizottsági alelnököt és egy újabb megyét. Veszprém megyében ugyanis ő (volt) az egyik utolsó meghatározó politikusa a Jobbiknak. A megyében a párt több pozíciót, választott tisztséget betöltő képviselője már korábban elhagyta az alapításkori elveit feladó Jobbikot, köztük a devecseri polgármester, Ferenczi Gábor, illetve az egész veszprémi alapszervezet önkormányzati képviselőikkel, bizottsági tagjaikkal együtt, valamint Orbán Imre megyei képviselő is.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.