Pesti Srácok

A HVG a sz*rt is képes aranypapírba csomagolni - Szerintük erősödnek az ellenzéki pártok, amelyek egyébként együttesen sem érik el a Fidesz támogatottságát

null

Erősödött a DK és a Momentum - áll óriási betűkkel a hvg.hu nyitóoldalán. A nagy hírt a Medián közvéleménykutatása alapján jelentették be, a kimutatás szerint ugyanis az ellenzéki pártok közül Gyurcsány pártja 7-ről 11 százalékra, a Momentum pedig 3-ról 5-re tudta növelni támogatottságát. Csakhogy a Medián elemzéséből az is kiderül, hogy a többi ellenzéki párt - főleg az MSZP és a Jobbik rovására -, de az EP-választási kampányra gyakorlatilag szétesett LMP tábora is a felére csökkent. Eközben a kormányzó pártok támogatottsága nem változott, sőt, a választani tudó biztos szavazók körében 56-ról 57 százalékra erősödött. A teljes népességet tekintve a Fidesz a szavazók 40 százalékának bizalmát élvezi, ez pedig több, mint az összes ellenzéki párt támogatottsága együttvéve. Miközben a balliberális HVG, a feltupírozott tálalás mestere azt sugallja, hogy erősödtek az ellenzéki pártok, az igazság az, hogy legfeljebb egymáshoz képest, ugyanis a roncsellenzék tagjai már csak egymástól képesek elhódítani szavazókat. A vezető kormánypárt eközben köszöni szépen, jól van, támogatottsága stabil, töretlen, sőt...

A Medián a HVG megbízásából készített párttámogatottsági közvélemény-kutatást az EP-választás és az önkormányzati választások előtt. Ha csupaszon a számokat tekintjük, abból kiderül, hogy a Fidesz a várakozásoknak megfelelően nagyarányú győzelmet aratott, népszerűsége szinte változatlan maradt (a szavazókorú népességben a tavasszal mért 41 százalékról 40-re, a választani tudó „biztos” szavazók körében viszont 56-ról 57 százalékra mozdult). Az ellenzéki pártok támogatottsága ezzel szemben összesen nem ér a Fidesz támogatottsága közelébe sem.

A kormányzó párt után jelentősen lemaradva az ellenzéki sort a DK és a Jobbik vezeti: előbbire a teljes népességre levetített arányszám szerint 11 százalék szavazna. Az igaz, hogy ez erősödés, önmagukhoz képest, mert a számadat korábban mindössze 7 volt. A második a sorban a Jobbik, 6 százalékkal, ami a balratolódott, egykor magát nemzetinek hirdető párt zuhanórepülése során már megszokott csökkenés... A harmadik szintén 6 százalékkal az MSZP. A negyedik helyen áll a Momentum Mozgalom 5 százalékkal, a korábbi 3 helyett - utánuk már csak az LMP, a Mi Hazánk Mozgalom, a Kétfarkú Kutyapárt és a Párbeszéd hajtja a sereget.

PestiSracok facebook image

Az LMP a belső ökölharcok áldozata lett

Az LMP támogatottságának csökkenése sem túl nagy meglepetés, miután köztudott, hogy a párton belül is megy az ökölharc: egymást rúgták ki, zárták ki, majd hagyták el a süllyedő hajót ismert politikusaik. Ennek alapján még a három százalék is soknak tűnik.

Négy év alatt gyakorlatilag megsemmisült a Karácsony-féle Párbeszéd

A Mi Hazánk Mozgalom a sorban a legfiatalabb párt, amelyik az első választásán van túl. Még nincsenek egy évesek... Esetükben az 1 százalék, ami megegyezik a biztos szavazók arányával is, viszont nem is olyan kevés, pláne a nagyobb múltat (konkrétan 6 évet) maga mögött tudó Párbeszédhez képest, amely párt jelen esetben szó szerint a sereghajtó, a legeslegutolsó helyen az ellenzékiek sorában. Hogy az LMP-ből már évekkel ezelőtt kilépett politikusok új pártjának mennyire tett jót a szocialistákkal, Gyurcsányékkal és a Jobbikkal való összeborulás?

Nos, az egyik legmeredekebb mélyrepülést a Párbeszéd mutatta be - amelynek arca, Karácsony Gergely jelenleg épp a főpolgármesterségre áhítozik. A 2014-es EP-választáson ugyanis az Együttel közösen még 7 százalékot meghaladó eredménnyel képviselőt tudott küldeni Brüsszelbe Jávor Benedek személyében. 2017-ben az MSZP-vel közösködve közel 12 százalékot értek el, ami három parlamenti mandátumot ért. Az idei EP-választásnak is a szocialistákkal futottak neki, akik viszont olyan csúnyán lebőgtek, hogy végeredményben az egy képviselői helynek is örülhettek, amit a párton belüli megállapodások alapján nem a listavezető Tóth Bertalan MSZP-elnök tölthet be, hanem a bukást összehozó kampányfőnök, Ujhelyi István. Jávor Benedek így hoppon maradt. A Medián mostani kimutatása szerinti leggyengébb eredménnyel sok reménye a liberális formációnak nem is lehet.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.