Pesti Srácok

Elrendelték az ukrán hajóskapitány letartóztatását (Frissítve!)

null

Elrendelte a dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó meggyanúsított ukrán kapitányának letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte újságírókkal a szerdai döntés után a gyanúsított védője, Tóth M. Gábor a bíróság épületében. Amint arról már korábban beszámoltunk, a Kúria kimondta, hogy jogtalanul engedte az eljáró bíróság óvadék ellenében szabadlábra Jurij Csaplinszkijt, ezt követően pedig az ügyészség már másnap indítványozta a kapitány letartóztatását. A vádhatóság indítványában több letartóztatási okot is felvetett; ezt hagyta jóvá szerdán délután a Budai Központi Kerületi Bíróság. A döntés értelmében őrizetbe veszik a 28 áldozatot követelő hajószerencsétlenség feltételezett okozóját.

Mint ismert, az ügyben hozott elsőfokú ítéletben a Budai Központi Kerületi Bíróság kimondta, hogy a vízi közlekedés halálos balesetet okozó veszélyeztetése bűncselekménnyel vádolt kapitány 15 millió forint óvadék ellenében kerülhet bűnügyi felügyelet alá, azzal a kitétellel, hogy Budapestet csak engedéllyel hagyhatja el, illetve nyomkövető berendezést kell viselni. Ezt szigorította a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítélete, amely elrendelte, hogy Csaplinszkij hetente kétszer jelenjen meg a meghatározott időpontban a hatóság által kijelölt helyen.

Ezt a döntést támadta meg az ügyészség a Kúriánál, amely hétfőn meg is állapította a bíróság határozatának törvénytelenségét. Ebből kiindulva másnap, kedden a vádhatóság újból indítványozta a kapitány letartóztatását. Ebben az indítványban az ügyészség kifejtette: fennáll a szökés és elrejtőzés lehetősége, illetve a bizonyítékok éltüntetésének megkísérlése sem kizárható. Ezen kívül az indítvány szerint a kapitánynak 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményért is felelnie kell, ezért a vádhatóság a terhelt azonnali letartóztatását kérte.

Az ügyvéd vitatja a vádakat

PestiSracok facebook image

Élesen tiltakozott az indítványban szereplő letartóztatási okokkal szemben Tóth M. Gábor, a kapitány ügyvédje, aki elmondta: elfogadhatatlannak tartja a letartóztatás elrendelését. Kifejtette: számára érthetetlenek a most felhozott vádak, mivel szemtanúk szerint védence segédkezett a mentésben. Sajtóinformációk szerint valóban többen látták a kapitányt mentőövekkel a kezében a fedélzeten, ugyanakkor a baleseti protokoll szerint nem ez lett volna a feladata. A mentés ugyanis a legénység feladatkörébe tartozik elsődlegesen, míg a kapitány felelőssége, hogy a megfelelő frekvencián azonnal vészjelzést adjon le. Ezt mulasztotta el Csaplinszkij.

A bizonyítékok eltüntetéséről szólva a védő elmondta: szerinte abszurd és jogszerűtlen, hogy a bíróság nem veszi figyelembe, hogy védence az elmúlt két hónapban szerinte semmilyen kísérletet sem tett az eljárás akadályozására vagy a bizonyítékok megsemmisítésére.

- mondta Tóth M. Gábor.

Letartóztatják a kapitányt

A védelem kifogásai ellenére a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a kapitány letartóztatását. A határozat szerint a vízi közlekedés halálos balesetet okozó veszélyeztetése bűncselekménnyel vádolt férfinél fennáll a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítékok eltüntetésének és megsemmisítésének veszélye. Ez tehát azt jelenti, hogy – az eljárás során először – a 28 áldozattal járó dunai hajószerencsétlenség terheltje bűnügyi felügyeletből hatósági őrizetbe kerül át a nyár végéig.

Május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval és elsüllyedt. A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, és csak hét embert sikerült kimenteni közülük. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetése miatt indított eljárást.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.