Pesti Srácok

Ez a szivárványharcos próbálta lefejelni Budaházy Eddát a Pride-on!

Ez a szivárványharcos próbálta lefejelni Budaházy Eddát a Pride-on!

Eddig összesen három ember ellen indított eljárást a rendőrség a szombati homoszexuális fölvonulás kapcsán – tudta meg a PestiSrácok.hu. Két ellentüntetővel szemben közösség tagja elleni erőszak miatt nyomoznak, egy felvonuló ellen pedig garázdaság szabálysértése miatt. Ugyanakkor az ellen a külföldi, nőnek látszó személy ellen (még) nem indult semmilyen eljárás, aki több tanú szeme láttára nekirontott az ellentüntetők egyik vezetőjének, Budaházy Eddának, és próbálta lefejelni őt...

A szombati homoszexuális menetről aznap egy magyar és egy olasz állampolgárt állított elő a rendőrség. Közülük a magyar férfit közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítják, az olaszt pedig a garázdaság enyhébb, szabálysértési alakzata miatt vonták eljárás alá – válaszolta a PestiSrácok.hu megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Arról is beszámoltak, hogy a rendezvény után a BRFK egy másik magyar állampolgár ellen is büntetőeljárást indított közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanújával; őt hétfőn hallgatták ki gyanúsítottként, és a lakásán házkutatást tartottak. (Úgy tudjuk, ő is ellentüntető volt – P. T.)

Budaházy Edda és férje ezzel a molinóval érkezett ellentüntetni (Fotó: Vadhajtások)

Portálunk arra is kíváncsi volt, indult-e eljárás az ellen a külföldi, feltehetőleg dél-amerikai vagy indiai nő (vagy legalábbis annak tűnő személy) ellen, aki több tanú szeme láttára rátámadt Budaházy Eddára, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetőjére, aki férjével együtt egy transzparenssel érkezett a „Pride”-ra: „A házasság Magyarországon 1 férfi és 1 nő szövetsége. Nyugodjatok bele!” A külföldi nő több tanú egybehangzó állítása szerint meglökte Budaházy Eddát, és láthatólag próbálta őt lefejelni, ám ez nem jött össze neki. (Azután támadt rá, hogy Budaházy angolul megkérdezte tőle: miért van itt, miért nem megy haza.) A BRFK kérdésünkre azt válaszolta: ezzel az esettel összefüggésben nem indult büntetőeljárás.

PestiSracok facebook image
Ez az importált szivárvány-harcos próbálta lefejelni Budaházy Eddát (Fotó: PS)

Ez azért is érdekes, mert Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint a helyszínen feljelentést tettek a támadó ellen. A nemzeti jogvédő álláspontja szerint azzal, hogy a külföldi aktivista

A támadót a rendőrök igazoltatták, ám nem állították elő. A nő eközben sírógörcsöt kapott; láthatóan valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állhatott. Gaudi-Nagy Tamás kiemelte: a nő egyik, láthatóan ugyancsak bódító hatású szer hatása alatt álló olasz társa (aki valószínűleg férfi volt) eközben zaklatta az ellentüntetőket, Budaházy Eddát megöléssel fenyegette, és végül előállították a rendőrök. (Ellene indulhatott eljárás garázdaság gyanújával – P. T.)

Budaházy Edda - Fotó: PS

Budaházy Edda portálunknak annyit mondott: a támadást föl sem vette, és nem szeretné, ha áldozatnak állítanánk be őt. Azon pedig föl van háborodva, hogy külföldről ilyen nagy számban ideszállítanak homoszexuális meg mindenféle genderaktivistákat, hogy „terjesszék a mételyt”. Ugyanakkor jelzésértékűnek tartja, hogy saját és barátai helyszíni tapasztalata alapján a felvonulók nagyjából fele nem magyar, nyolcvan százaléka pedig valószínűleg heteroszexuális lehetett. (Ez annyiból jó, hogy a magyar őslakosok körében láthatóan keveseket érdekel a szexuális devianciák reklámozása, terjesztése; és még kevesebben vannak, akik „másságukat” országnak-világnak mutogatni akarnák – P. T.)

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.