Pesti Srácok

Tusványos '30 – Németh Zsolt: Kötelességünk a legnagyobb mértékben képviselni a határon túli magyarok érdekeit (PS-videó!)

Alaptalanok azok a vádak, hogy a magyar kormány beleavatkozna más államok belügyeibe – jelentette ki csütörtökön Németh Zsolt Tusványoson. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a harmincadik alkalommal megrendezett Nyári Szabadegyetem és Diáktábor születésnapi kerekasztal-beszélgetésén vett részt. Az eseményen az alapítók közül részt vett még David Campanale újságíró Nagy-Britanniából, Szabó Miklós orvos, Sántha Attila író, költő, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt kül-és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, Török Sándor, Kézdivásárhely korábbi polgármestere, Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmányának elnöke, Bencze Tibor korábbi főszervező, György Attila író, Tárnok Mária és Popa Ilona főszervezők, Sándor Krisztina korábbi főszervező, Löffler Anna tiszteletbeli főszervező, Fekete Réka magyarországi főszervező. Az esemény moderátora Szőke László, a Székelyhon újságírója volt.

Németh Zsolt szerint a kabinetnek ugyanakkor kötelessége a lehető legnagyobb mértékben képviselni a határokon túl élő magyarság érdekeit, pláne olyan helyzetben, amikor a román vezetés ismét csorbítani igyekszik a székelység jogait. A kerekasztal-beszélgetésen az alapítók felidézték a harminc évvel ezelőtti kezdetet, amikor a tábornak annyi lakója volt – kétszázhetven –, mint ahányan jelenleg a szervezők vannak. Három évtizede Tusnádfürdő környékén sok helyütt még villanyáram sem volt, ha volt is egy-egy üzlet, azokban sem lehetett vásárolni szinte semmit, az összetartozás érzése azonban nagyon erős kohéziót teremtett meg a résztvevők között. A kényelmetlenségekre senki nem panaszkodott: a Fidesz első parlamenti győzelme előtt még Orbán Viktort is egy félig kész padláson szállásolták el egy matracon.

Harminc év alatt Tusványos kinőtte magát: ma már több generáció vesz részt a rendezvényeken, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a kezdeményezés elérte a célját – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Németh Zsolt, aki sokakhoz hasonlóan a gyermekeivel érkezett Tusnádfürdőre, akik az első tábor idején még meg sem születtek. A Külügyi Bizottság elnöke reményét fejezte ki, hogy a rendezvény még tovább fejlődik, amelyhez ugyanakkor nagyobb mértékű fejlesztésekre is szükség lenne a településen. A szervezők az idén rekordszámú, nyolcvanezer vendégre számítanak Tusványoson.

PestiSracok facebook image

A videót készítette: László Petra és Csibra Tibor. Fotó: PS

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.