Pesti Srácok

Fábry Szabolcs: A baloldal démonizálja a történelmi léptékű fejlesztéseket megvalósító konzervatív településvezetőket

Fábry Szabolcs: A baloldal démonizálja a történelmi léptékű fejlesztéseket megvalósító konzervatív településvezetőket

Országszerte történelmi léptékű fejlesztések valósultak meg, amelyre az ellenzéknek semmilyen más reakciója nincs, mint hogy démonizálja a jobboldali település- és városvezetőket – nyilatkozta portálunknak adott villáminterjújában Fábry Szabolcs nagyvázsonyi polgármester, aki nemrégiben Facebook-bejegyzésében írt arról, hogy nem akadt kihívója az önkormányzati választásokon. A főállásban vidékfejlesztéssel, illetve falusi turizmussal foglalkozó településvezető hangsúlyozta: amellett, hogy mára az elmúlt évek csapatmunkájával sikerült békét teremteni a településen, az idők során akadtak olyan korábbi polgármester-jelöltek is, akiket mára szövetségeseként, sőt, barátként tisztelhet. A jelenleg zajló választási kampány kapcsán általánosságban arról beszélt: véleménye szerint az ellenzék "visszavesszük" szlogenje azt sugallja, mintha a konzervatív település- és városvezetők valamiféle megszállók lennének, akiktől vissza kell hódítani a vezetést.

Fábry Szabolcs kérdésünkre portálunknak elmondta: az elmúlt öt választáson tizennégyen indultak polgármester-jelöltként, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nagyon sok feszültség, de nagyon sok tenniakarás is volt a faluban. Hangsúlyozta: amellett, hogy mára az elmúlt évek csapatmunkájával sikerült békét teremteni a településen, az idők során akadtak olyan korábbi polgármester-jelöltek is, akiket mára szövetségeseként, sőt, barátként tisztelhet. A polgármester megjegyezte: a környéken akadtak más hasonló települések is, mint Nemesvámoson Sövényházi Balázs vagy Tihanyban Tósoki Imre, akik szintén ellenfél nélkül indulnak a Fidesz-KDNP színeiben. Ezeknek a településeknek az is közös jellemzője, hogy a feszültségek megszüntetésével mindenhol a békés építkezés zajlik.

Fontos az erős legitimáció

PestiSracok facebook image

Portálunk kérdésére, miszerint nem hiányzik-e Fábry Szabolcsnak a kampányidőszakban szokásos intenzitás, az érvek és ellenérvek ütközése, úgy reagált: az, hogy nincs kihívója, nem jelentheti azt, hogy elkényelmesedjen. Hozzátette: ezért is fontos végigcsinálni a kampányt, hogy meglegyen a szükséges erős legitimáció, és hogy a csapatához tartozó képviselőjelöltek mind a hatan bekerüljenek. Fábry Szabolcs elmondta, hogy a választásra történő kampányüzemmódú felkészülés már áprilisban elkezdődött egy harminc fős csapattal, amelynek összetétele is fontos: helyi orvos, patikus, főerdész, főagronómus és református presbiter (ötgyermekes családapa), gyári fiatal melós, helyi harmincfős vállalkozás tulajdonosa és egyben a katolikus közösség világi elnöke, vezető ápolónő, 1612 óta generációról generációra szőlész-borász család agrármérnök leszármazottja és szőlőbirtokosa (egyben gazdabolt-tulajdonos), három műszakban dolgozó édesanya, focicsapat vezető-szervezője, iskolaigazgató, nyugdíjas múzeumvezető, helytörténész, a nyugdíjasklub elnöke, a lovas egyesület elnöke, a németség képviselője, vagy a cigányság vezetője. Úgy vélte, ez az összefogás hallatlan erőt sugároz és erőt ad az elkövetkező időszakra.

Mintha valamiféle megszállók lennének a konzervatív városvezetők

A PestiSrácok.hu arra is rákérdezett, mi a véleménye az ellenzék országos választási kampányáról, illetve arról a botrányról, amely amiatt robbant ki, hogy az ellenzék vélhetően visszaélt a választók adataival, amikor az ajánlóíveken szereplő adatokat tiltott módon rögzíthették. Fábry Szabolcs általánosságban elmondta: a józsefvárosi ellenzék kampányvideójából is az szűrhető le, hogy bár valamiféle változást akarnak, de nem indokolják meg, hogy miért. Hangsúlyozta: az az érthetetlen, hogy önmagáért miért kell változást akarni. Maga a tartalom, ami az országban több helyen is megjelenik ellenzéki üzenetként, miszerint "visszaveszünk településeket", "visszavesszük Budapestet", azt sugallja, mintha a konzervatív település és városvezetők valamiféle megszállók lennének, akiktől vissza kell hódítani a vezetést. Miközben történelmi léptékű fejlesztések valósultak meg, amelyre az ellenzéknek semmilyen más reakciója nincs, minthogy démonizálja a jobboldali település- és városvezetőket. Fábry Szabolcs úgy vélte, a semmilyen konkrét célt meg nem fogalmazó ellenzék szemmel láthatóan ezt a választást sem megnyerni akarja, hanem arra használja fel, hogy egy óriási választói adatbázist hozzon létre, amelyet hosszútávon akarnak majd használni.

– hangsúlyozta.

Pozitívan alakul a születésszám Nagyvázsonyban

A jövőről szólva Fábry Szabolcs elmondta, hogy Nagyvázsony számára kiemelten fontos, hogy a nemzeti várfejlesztési programban benne van a Kinizsi-vár fejlesztése: a látványtervek elkészültek, már csak a megfelelő kivitelezőt kell megtalálnia a magyar államnak. Ehhez Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőtől és más döntéshozóktól eddig minden elvi támogatást megkaptak. Elmondta: ez olyan turisztikai fejlesztés, amely máris visszaköszön az ingatlanárak emelkedésében. Hozzátette, hogy Nagyvázsony egy olyan település, ahol megfordultak a negatív demográfiai mutatók: 2016-től kezdve folyamatosan többen születnek a településen, mint ahányan elhaláloznak. Erre az örvendetes tényre azonban fel kell készülni tornaterem-bővítéssel, a játszóterek modernizálásával és az utak fejlesztésével, amihez szintén segítséget ígértek a kormánypárti politikusok. A polgármester arról is beszélt, hogy Nagyvázsony az elkövetkező öt évet szeretné arra is felhasználni, hogy a Kinizsi-vár motorja legyen egy olyan Balaton-felvidéki turisztikai összefogásnak, amely a partmenti túlzsúfoltságot ellensúlyozni tudja. Mindehhez a parttól távolabb lévő, de még a Balaton Üdülőkörzet falvainak összefogására van szükség, hogy minél több turisztikai fejlesztéssel tudjanak természetközeli élményt és fenntartható fejlődést nyújtani a lakóknak és a turistáknak egyaránt – fűzte hozzá.

Forrás: PestiSrácok.hu; Vezetőkép: Fábry Szabolcs

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.