Megakadályozhatta volna Mátyás Mohácsot? – Janus Pannonius árulásának nyomában
Kolozsvár, 2016. augusztus 20.
A Kolozsvár városi rangra emelésének 700. évfordulóján rendezett ünnepi gálán Mátyás király szobra díszkivilágításban az erdélyi város fõterén 2016. augusztus 19-én.
MTI Fotó: Biró István
Mátyás király híres, Európa-szerte rettegett fekete seregével és az akkor még erős, központosított Magyar Királyság erejével, a pápa és Velence támogatásával megindulhatott volna a törökök ellen. Mégsem indult. Részben emiatt lázadt fel ellene 1471-ben az addig hűséges Vitéz János és híres költőnk, Janus Pannonius. Mátyás hamar felszámolta az összeesküvést, és bár valószínűleg megbocsátott volna a délre menekült Janusnak, ő 1472-ben elhunyt. Ki árult el kit? Mi vezetett a két férfi egymás ellen fordulásához? Máshogy alakult volna a történelem, ha Mátyás visszaszorítja a törököket? Ennek hátterébe tekint be cikkünk, és ezzel a kérdéssel foglalkozik Pozsgai Zsolt Mátyás és Janus című drámája, amit a hónap végén mutat be először a Kamaraszínház.
Andrási Attilával, az Udvari Kamaraszínház vezetőjével valamikor nyáron megbeszéltük, hogy némi történelmi ismeretterjesztést tartunk a portálunkon. A rendező egyfajta küldetésének tartja a magyar történelem és a kommunizmus elhallgatott, másként tanított, tabuként kezelt eseményeinek az ismertetését, és mivel a Hálózat rovatra is jellemző az eltitkolt, szőnyeg alá söpört vagy korábban nem ismert témák boncolgatása, ez nem esik nehezünkre.
„Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először / Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei. / Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a holtnak, Irigység, / Rosszakarat, kíméld hűlt porait legalább!” – ez a sírvers áll Janus Pannonius sírján. Humanista költőnk 1472-ben hunyt el, de híres elégiáját (Mikor a táborban megbetegedett) még jóval korábban, 1464 őszén írta. Mintha megsejtette volna a jövőt, hogy igenis gondolkodnunk kell majd a személyéről, a céljairól, az álmairól – és az árulásáról.
Aki ismeri az Udvari Kamaraszínház történetét, az jól tudja, hogy több olyan, tabunak tekintett, elhallgatott, nem ismert vagy hamisan tanított történelmi korszakot és témát feldolgoztak, amelyek felett mások, de akár a hazai történelemírás is „nagyvonalúan” átsiklott. Ilyen az 1918 (cikkünk itt, írásunk a darabról itt), a készülő 1919, és éppen ilyen Pozsgai Zsolt Mátyás és Janus című drámája is.
A szerző 2008-ban írta meg ezt a darabját, amely történelmünk hihetetlenül érdekes, de kevéssé kutatott epizódjáról, a Mátyás király elleni lázadásról szól. Egészen pontosan a két főszereplő, a király és bizalmasa, a pécsi püspök Janus Pannonius barátságáról, ellentétéről és tragédiájáról. A harmadik fontos kulcsfigura Vitéz János, költőnk nagybátyja volt. Janus Pannonius mellett ő volt Mátyás másik kiemelkedő támasza, hogy aztán ellene forduljon. De miért? Az biztos, hogy nem önző okból – másképp képzelték a Magyar Királyság külpolitikáját, és féltették Magyarországot.
Sokan várták, hogy Mátyás meginduljon a törökök ellen
A XV. század második felében járunk. A törökök 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, és Hunyadi János hiába folytatott sikeres harcot ellenük, a nándorfehérvári diadal keserű győzelem volt: a kormányzó a pestisjárvány áldozata lett. Fia, Hunyadi Mátyás hatalomra kerülve nem csupán megmentette, de megerősítette a Magyar Királyságot. Magyarország kulturális és katonai nagyhatalom, Mátyás sikeres hadjáratot indított Bécs és a csehek ellen, megreformálta az adórendszert, központosította az országot. Ebben éppen a művelt Vitéz János volt az egyik legfontosabb segítsége.
A királyság virágzott, a déli védvonal megerősítve, a törököknek eszébe sem jutott támadni. S mégis keletkezett egy repedés: Janus Pannonius, Vitéz János és mások egyre inkább elfordultak Mátyástól. Nem értettek egyet a politikájával, a belső változásokkal, s legfőképpen nem értették, hogy Mátyás miért a csehek ellen hadakozott ahelyett, hogy a törökök ellen indulna.
Mátyástól mást, még ennél is többet várt Európa. A törökverő Hunyadi János fiaként a kereszténység hősének látták, aki majd visszaszorítja a mohamedánokat. Tény, hogy a Vatikán és a Velencei Köztársaság is jelentős pénzzel támogatta a törökök elleni harcban, de a Szentszéktől kapott segélyek elapadtak, miután látták a végeredményt. Persze az is igaz, hogy európai ellenfelei is csak a déli hadjárat megindulására vártak. Ismerjük annyira az európai és az általános politikát, hogy tudjuk: a német birodalom, a csehek és Bécs is kihasználta volna az adódó lehetőségeket. Mátyás úgy gondolta, hogy az ő forgatókönyve működhet hosszabb távon, Janus Pannoniusék pedig úgy látták, elárulja eszméiket. Messze nem csak a törökök miatt szőttek összeesküvést, de talán ez volt az egyik legfontosabb érv.
„Mátyás világbirodalmat akart, Janus virtuális életet élt”
A humanista Janus egyetlen háborút tartott igazságosnak: azt, amely a török kiűzését tűzte céljául. Mátyás király sem szívesen háborúzott. Az életnek két teljesen különböző pontjáról közeledtek egymás felé. Mátyás a tett felől az ékesszólás felé, Janus a virtuális életből a kancellárnak tettekhez simuló levelei felé. Mátyás világbirodalmat akart teremteni, viszont a humanista a szűk látókörű nemzeti párttal, az országon kívül hadakozni nem akarókkal jutott önkénytelenül összhangba, pedig azok sokkal távolabb estek tőle műveltségben, mint a király. A király nem vérrel, hanem ésszel győzte le a pártütőket és hódította vissza országait. Már ez maga is a legmélyebb szégyennel kellett, hogy eltöltse Janust. Nagy lélek volt, de virtuális életet élt. Azonban a valóság, melyet semmibe vett, végül mégis összeroppantotta
– olvashatjuk a Kardos Tibor Janus Pannonius bukása című művéről írt recenzióban (1935).
A végzetes esztendő 1471 volt. Mátyás a huszita Podjebrád György halálának hírére Brünnbe ment, ahol egyszerre két meglepetés érte: egyrészt a cseh rendek helyette a 15 éves Ulászlót választották meg királyukká, másrészt itthon, a Magyar Királyságban veszedelmes összeesküvés indult ellene.
A résztvevők Mátyás megbuktatása után a 13 éves lengyel Kázmér herceget akarták a trónra ültetni, Erzsébet magyar királyné unokáját. Kevés kivétellel szinte mindenki Mátyás ellen fordult, aki zseniális sakkjátékosként fojtotta el a lázadást.
Mátyás hamar felszámolta az összeesküvést
Az 1471. szeptemberi országgyűlésen az ellene felhozott vádak egy részét Mátyás elismerte ugyan, de ezzel politikájának ellenzőit nem győzte meg, akik ezért Kázmér lengyel herceget hívták meg a trónra. Az összeesküvés élén Vitéz János esztergomi érsek és János pécsi püspök állt. Szervezkedésüket kezdetben az ország nagy része támogatta. A 75 megyéből 66 a zendülők oldalára állt, amikor Jagelló Kázmér az északi megyékbe betört. Mátyás határozottsága, azonnali reagálása azonban a lázadók nagy részét saját oldalára állította. Csupán kevesen maradtak hűek eredeti elhatározásukhoz, ezek közt is legfőképp Janus
– írta Kárpáti Gábor Hová temették Janus Pannoniust? című tanulmányában (2008).
Vagy ahogyan Budai Ferenc írta Janus Pannoniusról a Polgári Lexiconban (1866): „Egészen kiesett Mátyás király kegyelméből 1471. eszt., amikor bátyjával Vitéz Jánossal együtt attól elpártolván, Kázmért Lengyelországból kihitták magyar királyságra, kinek udvarlására Czezinge kétszáz lovassal el is ment Nyitrára, mikor annak oda lett érkezését megtudta. Megértvén pedig azt, hogy Mátyás már Vitéz Jánost fogságra tétette, Pécset odahagyta, és magát Zágrábra vette, hogyha a király őt is kerestetné, onnan tovább futhasson, de onnan soha tovább nem ment.”
Az összeesküvést felszámolták, Vitéz Jánost – akivel Mátyás 1471-ben kibékült, de ő ismét ellene fordult – fogságba vetették, így Janus Pannonius magára maradt. Humanista költőnk 1472. március 27-én halt meg, két nappal korábbi keltezési az a királyi rendelet, amely elfogására hívott fel: „...Az egész keresztény világ előtt jól ismert az árulás, amelyet az esztergomi érsek és öccse, a pécsi püspök egyéb cinkostársaival egyetemben ellenünk és országunk ellen elkövettek... Ezért nyomatékosan kérünk, szíveskedjétek egész hercegségetek területén kihirdettetni, hogy bárhol is jelennék meg a pécsi püspök, fogják el, és mint árulót küldjék hozzánk!”
Nem merték eltemetni, végül Mátyás parancsolta meg
A halott költő testét a papság Pécsre visszavitte, de eltemetni nem merte; ezt maga Mátyás király parancsolta meg, amikor a városba ment.
...és miérthogy senki sem meri őtet eltemetni a királytól való félelemért, az ő papjai bevivék az ő testét egy kápolnába és szurkozott koporsóban tartják vala azt ott sok üdéig. Mikoron utána Máttyás király oda jutott vólna Péccsé, a káptalan könyörge néki, hogy engedné meg nékik, hogy eltemethessék az János poéta testét. Mert ingyen püspöknek nem merik vala mondani. Halván eszt Máttyás király, keserülni kezdé az Pannonius Jánost és megdorgálá az kanonokot érte, hogy régen el nem temették volna őtet. És meghadja, hogy nagy tisztességgel eltemetnék. És úgy temették őtet nagy pompával
– írta Heltai Gáspár.
Pozsgai Zsolt drámájának két alapvető síkja van: az egyik fő vonal Mátyás királyt követi, mialatt felszámolja az összeesküvést. A másik fő szál a pécsi püspökségen játszódik, és Janus Pannonius átalakulását, önmarcangolását követi. Bár a két „ellenfél” végül Pécsett találkozik, és Mátyás király végül megbocsát neki, ő maga már képtelen erre. Többet nem árulunk el, nézzék meg az előadást szeptember 22-én a Pozsonyi úti Református Templom Altemplomában. Jegyet itt tud venni.
A következő rövid videóban pedig a művészek beszélnek a darabról, és Janus és Mátyás konfliktusáról, vívódásáról:
