Pesti Srácok

Budaörsi hulladékhegy – A környezetszennyezéshez és a milliárdos bulihoz is asszisztál Wittinghoff Tamás polgármester

Budaörsi hulladékhegy – A környezetszennyezéshez és a milliárdos bulihoz is asszisztál Wittinghoff Tamás polgármester

Évek óta brutális mértékben növekszik és szennyezi a környezetet a budaörsi hulladékhegy, amely immár öt hektáron terül el az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakasza mellett, és amely ellen ezidáig semmit nem tett Budaörs önkormányzata. A PestiSrácok.hu megtudta: a területre már mintegy 800 ezer-1 millió köbméternyi illegális szemetet hordtak ismeretlenek, akik ezen cselekedetükkel 5-6 milliárd forintnyi haszonra tehettek szert, miután az illegális hulladék átvételéért nem fizettek, hanem egyszerűen Budaörsre hordták és ott borították le. A budaörsi szeméthegy alatti területek egy része magánterület, egy része pedig közterület, de Budaörs polgármestere ezidáig egyetlen alkalommal sem tett feljelentést az illegális hulladéklerakás és a környezetszennyezés ellen, mint ahogy a szemét, sitt elszállítását és a terület rekultivációját sem kezdte meg.

Portálunk megtudta azt is, hogy a területre idén májusban 1,2 milliárd forintos jelzálogjogot jegyeztetett be egy budapesti székhelyű cég, a BKC Projekt Kft., miközben ahogy már fent is írtuk, valakik 5-6 milliárd forintot is kereshettek a szemétlerakáson, ráadásul a hulladékhegy elszállítása is milliárdokra rúghat.

A PestiSrácok.hu az ügyben Futó Barnabás ügyvédet is megkereste, aki a kárt szenvedett egyik magántulajdonos jogi képviselője. Kérdésünkre az ügyvéd elmondta: a hulladékhegy ellen Budaörs önkormányzatának és Wittinghoff Tamás polgármesternek kellett volna már régen fellépnie, de érdekes módon a feljelentés is elmaradt.

Futó Barnabás hiányolja a budaörsi polgármester, Wittinghoff Tamás feljelentését és lépéseit a szeméthegy és a nyerészkedők ellen. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
PestiSracok facebook image

– mondta a PestiSrácok.hu-nak Futó Barnabás. Az ügyvéd hangsúlyozta: valakik hatalmas pénzt szakítottak az építési törmelékekből és a hulladékhegyből, mert ha szabályszerűen akarták volna elhelyezni a sittet, akkor fizetniük kellett volna annak átvételéért.

A PestiSrácok.hu oknyomozásba kezd az ügyben, hogy kiderüljön, kik nyerészkedtek mások kárán, kik tehették zsebre az 5-6 milliárd forintot.

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.