Pesti Srácok

Orbán Viktor: Azon dolgozunk, hogy az Oroszország és a Nyugat közötti viszony javuljon (képgalériával)

null

Közös sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerda délután érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre. Az államfőt Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter fogadta. Putyin elsőként a Karmelita kolostorba ment, ahol találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel. A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor elmondta: Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon. A tárgyalás során megbeszélték, hogyan lehet normalizálni Oroszország és az unió kapcsolatát, de szóba került az ukrán helyzet is. Vlagyimir Putyin elmondta: a két ország között sikeres, magas szintű és jó minőségű az együttműködés évek óta. A magyar-orosz politikai együttműködésre is kitért Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy annak kiemelt területei között van a keresztény közösségek védelme szerte a világban, valamint a migráció, ugyanis mindkét ország ismeri az abban rejlő veszedelmeket.

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón emlékeztetett: minden évben egyszer tartanak egy magas szintű találkozót, amelynek a célja, hogy minden évben előre tudjanak a felek lépni a politikai és a gazdasági együttműködés területén.

– mondta a magyar miniszterelnök. A miniszterelnök elmondta: az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése óta 2018 volt az első év, amikor a magyar-orosz kereskedelmi forgalom ismét nőtt.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Orbán Viktor. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy hazánk olajat gázt, energiát vásárol Oroszországtól, ami egy egyensúlytalan helyzet, és amin mi változtatni szeretnénk. Orbán Viktor kifejtette: hazánk érdeke elérni, hogy beruházásokat hozhassunk létre Oroszországban, illetve szeretnénk, hogy legyen exportképes termékünk, amit az orosz piac befogad. Ez az orosz gazdaság számára is előnyökkel járhat.

– mondta a miniszterelnök.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hasonlóak a két ország érdekei

– mondta Orbán Viktor, aki kiemelte, hogy hasonlóak a két ország érdekei a keresztény közösségek védelme tekintetében, illetve a migráció kérdésében is.

– mondta a miniszterelnök.

– fejtette ki Orbán Viktor.

Közel-Kelet, Ukrajna, gazdasági együttműködés

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a Közel-Keleten vannak magyar érdekek is, hiszen ha a térség destabilizálódik, akkor az onnan érkező menekültek Magyarországon keresztül akarnak majd eljutni nyugatra. Vlagyimir Putyin felsorolt több gazdasági megegyezést, amelyeket megkötöttek, illetve megköszönte, hogy a magyar kormány pravoszláv templomok helyreállításában játszott szerepet. Az orosz elnök elsőként emelte ki, hogy a két ország között sikeres, magas szintű és jó minőségű az együttműködés évek óta. Közölte: áttekintették az eddigi együttműködést és komoly gazdasági csomagot írtak alá. Putyin elmondta: Magyarországon keresztül történik a gáztranzit Nyugat-Európába, ezért Magyarország prioritást élvező partner a gázszállításban, emellett pedig nagy jelentőségűnek tartja a paksi atomerőmű két új blokkjának építését is.

Kiderült, hogy a sajtótájékoztató után a régió katolikus vezetőivel fognak tárgyalni a közel-keleti keresztények helyzetéről. Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy a NATO-követek Ukrajnáról szóló jelentését "nem annyira" megvétózták, mert "ez erős szó", hanem további megfontolásra ajánlották. A miniszterelnök hozzátette: a kormány nem tud elfogadni semmilyen olyan dokumentumot, amelyben nincs benne a Velencei Bizottság ajánlásainak elfogadása, mert ez azt jelentené, hogy feladják a kárpátaljai magyarok európai jogait. Az orosz Interfax azt a kérdést tette fel, hogy tárgyaltak-e a felek a Török Áramlathoz való csatlakozásról. Putyin erre azt válaszolta, hogy szerinte ez a magyar állam érdeke lenne. A Török Áramlathoz való csatlakozásról Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyarok szeretnek szuverének lenni, és ez az energiapolitikára is igaz, de ha lehet, akkor majd pályázni fognak a csatlakozásra.

Vlagyimir Putyin Budapesten 2
Vlagyimir Putyin Budapesten 7
Vlagyimir Putyin Budapesten 6
Vlagyimir Putyin Budapesten 4
Vlagyimir Putyin Budapesten 5
Vlagyimir Putyin Budapesten 3
Vlagyimir Putyin Budapesten 1

Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán