Ezért balhézik a baloldal politizálás helyett
Néhány napon belül megfordult Magyarországon Vlagyimir Putyin orosz és Reccep Tayyip Erdoğan török elnök, akikről minden haladó kapásból fújja, hogy könyörtelen diktátorok, népirtók, háborús bűnösök, stb. A mindkettejükkel kedélyes közös fényképeket őrző Gyurcsány Ferenc persze mindkét látogatás ellen tiltakozott, ahogy a baloldali összefogás nála kisebb befolyású vezetői is harsányan ellenkeztek. Egyik tiltakozás sem volt azonban olyan heves, mint amit a haladó oldal főállású rendbontói mutattak be. Tovább él a hagyomány, amelyben az egész rendszer ellen lázongó baloldali pártok felforgató szabadcsapatokat tartanak fenn.
Amíg az egyre kevésbé az okos kobakjairól híres baloldal vezérei azon derpegnek, hogy Erdoğan érkezése miatt több helyen lezárások voltak a városban, ami akadályozta a forgalmat, közben hülyének nézik az embereket. Elfeledkeznek róla, hogy már nem 1990 van, amikor észrevétlenül megszervezhették a semmiből a taxisblokádot. Ma már mindenki pontosan tudja, hogy elsősorban a kurd, szivárványos és momentumos zászlókat lengetve a Nagykörúton vonulgató, a rendőrökkel lökdösődő „spontán tüntetők” miatt bénult meg a belvárosi közlekedés.
Bizonyos szintig persze vicces, hogy hosszú évek óta mindig ugyanazokat a lecsúszott arcokat, koszos, elhasználódott embereket látjuk felbukkanni az összes tüntetésen. Ezek a megmozdulások csak nagy ritkán tudtak több ezres demonstrációvá terebélyesedni, rendszerint maroknyi embert sikerült csak összecsődíteniük. A létszámtól függetlenül azonban mindegyikre igaz, hogy jelen volt rajta a ligetvédő félhajléktalanokból és a hozzájuk csapódott, szétpottyant egzisztenciákból álló, szedett-vedett csapat. Elnevetgélünk az MSZP-s nagybátyja által támogatott Koszlidércen meg a társain, tudván, hogy a baloldali pártok és álcivil szervezetek összefonódásának kitartottjai ők, de érdemes magát a módszert is tudatosítani.
Kiszervezik a politikai aljamunkát az utcai csoportjaikhoz
Az a fajta, végtelen gyűlöletből és indulatból táplálkozó, az egész fennálló rendszert tagadó politika, amelyet a baloldal Magyarországon folytat, a tapasztalatok szerint szervesen egybe szokott forrni az utcai felforgatással. Az utcán mozgó, kötetlenül bevethető, a szabályokat könnyedén áthágó csoportok jobb esetben csak rendbontásokat okoznak, esetenként a közlekedést vagy építkezéseket megakasztva, rosszabb esetben viszont a hatóságokra támadó terrorcsoportokig terjed ennek a tevékenységnek a skálája. Ezek a csoportok – álljanak a skála bármelyik pontján – arra jók, hogy a politikai megbízóikkal egy oldalon állva, csak éppen sokkal kötetlenebbül ügyködhetnek ugyanazért a célért. A politikai harcnak ugyanis megvannak a maga keretei, ez a közeg megkövetel némi emberi minőséget, az alapvető viselkedési normák ismeretét és betartását, azaz civilizációs színvonalat. A politikus bármennyire is szeretné, nem támadhatja meg az ország vezetőit vagy a rendőröket, nem járathatja le magát alpárisággal, nem rongálhat az utcán, nem skandálhatja ugyanazt a tahóságot, amit a vele egy követ fújó utcai emberei.
Erősen jelzi ugyanakkor a káderhiányt, hogy a baloldal hivatásosai már az utcán tusakodnak a rendőrsorfallal, gecizik az ország miniszterelnökét, festékszóróval összefirkálják a járdát és a telefonfülkéket, a földön fetrengenek a köztévében, míg az Országgyűlésben lófaszozással, fütyüléssel, megafonos kiabálással próbálnak „politizálni”. Ennél különb emberállományt már nem képesek felvonultatni a baloldali pártok, ezért a politika fővonalát is megpróbálják lerántani a saját szintjükre, ahol otthonosan mozognak. Elmosódik a határ a baloldali politikusok és a félhajléktalan ligetvédők között. A recept viszont változatlan: utcai szabadcsapatot tartanak fenn, politikai vagy a politikával összefonódó gazdasági forrásokból. Ez pedig hamisítatlan baloldali módszer – másokkal elvégeztetni a munka legalját, míg ők maguk valamennyire szalonképesek maradnak.
A baloldal szervez balhékülönítményeket
Az ír IRA, a baszk ETA vagy a korzikai FLNC terrorcsoportok is egy-egy politikai szervezet terrorista szárnyát képezték, képezik. Egytől egyig szocialista, kommunista, egyszóval balos pártok radikálisairól van szó, nyilván nem véletlenül. Az első világháború végétől, amikor erőre kaptak az elmebeteg, szélsőséges ideológiák, egészen 1945-ig még a kommunista meg a fasiszta pártok is működtettek saját erőszakszervezetet, amelyek utcai akciókkal terelték a pártok érdekeinek megfelelő irányba a történéseket és a közhangulatot. A második világháborúban aztán a kommunisták nyerték a csőcselék-testvérharcot, és az ő privilégiumuk maradt az ilyesmi. Ma pedig, amikor a közállapotokba már nem fér bele az utcai lövöldözés – mert sokkal nagyobb potenciál van az önsajnáltatásban –, akkor a társadalom peremén élőkből toboroznak olyan csapatot, amely addig provokálja a rendőröket vagy biztonsági őröket, amíg intézkedés nem történik, és rögtön áldozatpózba kuporodhatnak a balhézók. Ilyenkor bukkannak fel diktatúrát kiabálva a politikus gazdáik.
A hivatásos koszkommandó megjelenéséig a demokratikus Magyarországon egyetlen olyan, politikai párthoz kötődő szervezetet tudtak létrehozni, amely nem politikai színtéren tevékenykedett, hanem „terepen” vetették be az érintett párt érdekei szerint. Ez a szervezet a Magyar Gárda, amelyre óvatlanul rámondhatnánk, hogy kilóg a sormintából, hiszen elvileg egy radikális jobboldali párt szervezte. Ám ha megnézzük, hogy a Jobbik a balliberális táborba simult bele érett politikai erőként, akkor látható, hogy az állam által biztosított rend konzervatív érték, míg a szervezett rendbontás a balliberális politikai erők sajátja.
