Pesti Srácok

Gréczy Zsolt pert indít a lapunk ellen, amiért megírtuk azt a zaklatásos hírt, amit az összes magyar lap megírt

Gréczy Zsolt pert indít a lapunk ellen, amiért megírtuk azt a zaklatásos hírt, amit az összes magyar lap megírt

Már megszokhatták kedves olvasóink, hogy a Demokratikus Koalíció istállójába tartozó politikusok az összes őket érintő hír miatt beperlik a lapunkat – nyilván az általuk sokszor hangoztatott sajtószabadság legnagyobb dicsőségére. Most az őt érintő zaklatásos hírek miatt perli be lapunkat, és természetesen csak minket, annak ellenére, hogy az összes magyar lap megírta, hogy különböző hölgyek illetlen viselkedéssel és szexuális zaklatással vádolják a Demokratikus Koalíció képviselőjét. Komoly tétet teszünk rá, hogy a pert Czeglédy Csabára, a DK feketeöves sajtóelhárítójára fogják bízni, a bíróság pedig arra a bíróra szignálja ki elítélésünk nemes feladatát, amelyik az elmúlt években futószalagon és csukott szemmel hozta az ítéleteket lapunk ellen.

A Demokratikus Koalíció férfiékszere a Facebook-oldalán jelentette be, hogy sajtó-helyreigazítás iránti kérelmet nyújt be – olvashatjuk az ATV oldalán, és nem lepődnénk meg, ha amiatt is beperelne minket, hogy ezt a hírt is megírtuk. A sokszor heves udvarlásokkal és pöcsmutogatásokkal hírbe hozott képviselő azt is hozzátette, hogy szerinte a zaklatási vád „aljas, szemenszedett hazugság”, és azt szeretné elérni, hogy a portál öt napon belül közölje a helyreigazítást, és az 30 napon keresztül legyen elérhető oldalukon.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10206884694793247&set=a.2012649613235&type=3&theater

Előzőleg a Demokratikus Koalíció szóvivője kijelentette, hogy Gréczy Zsolt áldozat. Barkóczi Balázs elmondta: ez nem közügy, ez csak egy szerelmi kapcsolat része.

PestiSracok facebook image

Forrás: PS/ATV

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.