Pesti Srácok

A Botka-maffia behálózta a szegedi városvezetést, rendőrséget és bíróságot is a Szeviép-károsultak ügyvédje szerint (PS-videó!)

Azonnal távozzanak a Szeviép-ítélet botrányában érintett bírók és a törvényszéki állapotokért felelős bírósági vezetők a Szegedi Törvényszékről – követelte hétfői sajtótájékoztatóján Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak jogi képviselője, aki ezt meggyorsítandó feljelentést tett. Egyúttal kérte a kormánytól a nehéz helyzetbe került alvállalkozók kártalanításának folytatását, valamint az országgyűléstől a bírók összeférhetetlenségére és elfogultságára vonatkozó szabályok szigorítását. Ez utóbbival annak vetne véget, hogy a szakmaiatlanságból vagy tudatosan elkövetett bírói hibáknak semmiféle következményük sincs Magyarországon. Az alföldi város önkormányzatában független képviselőként tevékenykedő Szabó Bálint markáns kijelentéseket fogalmazott meg a helyi hatalmi összefonódásokról is, maffiafőnöknek nevezve Botka Lászlót. Úgy véli, olyan súlyos bűncselekményekről hullhat le a lepel a jövőben, amelyek akár egy szegedi maffiapert eredményezhetnek, és a vádlottak padján a város polgármestere, továbbá rendőrségi és bírósági vezetők is ott ülhetnek a Szeviép-vezérek és más elkövetők mellett.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.