Pesti Srácok

Fővárosi Közgyűlés: Ezzel kampányolt az ellenzék, mégsem szavazták meg az M3-as metró klimatizálását (VIDEÓ; Cikkünk frissül!)

Szerdán délelőtt elkezdődött a fővárosi költségvetés tárgyalása, amit Karácsony Gergely főpolgármester az emberek költségvetésének nevezett beterjesztői expozéjában. Ez pedig lényegét tekintve igaz is, hiszen gyakorlatilag semmilyen fejlesztési kiadást nem tartalmaz az új költségvetés, melyben a fő vezérszál az, hogy Karácsonyék zöldséget és boldogságot szeretnének Budapesten, azonban a kormány ezt megakadályozza. Kis hiba ebben a logikában, hogy idén 30 milliárd forinttal tágabb a büdzsé mint amennyiből tavaly, választási évben gazdálkodhatott Tarlós István. Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Karácsony egy téren használja fel kiválóan a rendelkezésére álló forrásokat, ez pedig a saját imázsát építő PR-kampány. Ezen kívül viszont a most tárgyalásra bocsátott költségvetés visszavisz a Demszky korszakba, mikor a város csak fenntartja intézményeit, de nem fejleszt semmit és álságosan a kormányra mutogat. Teszi mindezt azzal a címszóval, hogy "az emberek költségvetését" valósítja meg. De a költségvetés tárgyalása során az is kiderült, hogy Karácsony Gergely mintegy 120 (!) kampányígéretének 80 százaléka említés szintjén sem került a tervezetbe. Az egyik ilyen meghiúsult ígéret például az átláthatóság, ami abban nyilvánult meg a mai napon, hogy az ellenzéki képviselők politikushoz méltatlan módon, süket-némát játszva próbálják meg kikerülni a számukra kellemetlen kérdéseket. Kiderült továbbá, hogy kettős vezetése lesz a Szabad Tér Színháznak: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot Bán Teodóra, a Városmajori Szabadtéri Színpadot Benkő Nóra irányítja a jövőben a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése szerint. A képviselők határoztak arról is, hogy hét színház állammal közös üzemeltetését kezdeményezik. Az ülés legüdébb színfoltja természetesen ezúttal is a DK frakció volt, akik kissé ellopták a "show-t" Karácsonytól és az ő költségvetésével a DK-MSZP teledráma újabb epizódjával. Az erről készült beszámolónkat ITT tekintheti meg. Nézze meg videóinkat!

A főváros 2020-as költségvetése körül forgott a budapesti közgyűlés szerdai ülése, ahol Karácsony Gergely hosszas expozéban ismertette terveit az előttünk álló évre vonatkozóan. A főpolgármester szerint az általa beterjesztett költségvetés az "emberek költségvetése" lesz, ami azon alapul, "hogy mire van szüksége a budapestieknek, nem azon, hogy mire jut". Ehhez csatlakozott Tüttő Kata alpolgármester is, aki elmondta, nem csak anyagi adósság létezik, hanem társadalmi adósság is, ami szerinte a budapestiek életszínvonalának csökkenésében mutatkozik meg. Tüttő és Karácsony okfejtését tekintve azonban külön érdekes, hogy a költségvetési tervezet számai nem igazán tűnnek előremutatónak. Amellett, hogy például műemlékvédelemre a korábbi összeg kevesebb mint fele, sporttámogatásra pedig gyakorlatilag semmi sem jut, még saját ígéreteit sem tartja be az ellenzéki vezetés: Tüttő Kata hosszasan fejtegette aggodalmát a budapesti úthálózattal kapcsolatban, egészen addig, amíg a Fidesz frakció fel nem hívta a figyelmét arra, hogy az utak karbantartásához szükséges összeg alig több mint felét kalkulálták csak be a költségvetésbe, míg az összellenzék egyik legfontosabb vesszőparipájára, a hajléktalanok támogatására kerek összeget, nulla forintot terveznek adni Karácsonyék. Persze ők tudják mi fontos igazán a fővárosiaknak, Jávor Benedek uniós összekötő irodája a korábbi összeg háromszorosából gazdálkodhat. Ugyanígy a város költségvetése is 30 milliárddal tágabb, mint a tavalyi évben volt, Karácsony expozéjában mégis perceket szánt arra, hogy megossza aggályait amiatt, hogy a kormány kifosztja a fővárost. Az a kormány, amelyik Budapest idei egészségügyi költségvetését 10 milliárddal toldotta meg.

Minthogy a tervezetből rengeteg olyan tétel is hiányzik, ami korábban része volt a költségvetésnek és az ellenzék kampányígéreteinek tetemes része (például ingyenes BKV) forrásait sem tartalmazza, a kormánypárt frakciója figyelmeztette Karácsonyt, hogy az általa emberközelinek nevezett költségvetési tervezet csak egy PR-fogás, valójában tartalmatlan, a városvezetést pedig vissza viszi a Demszky korszak passzivitásába. A Demszky éra visszatérését megelőzendő, a Fidesz frakció egy sor előterjesztéssel kívánta meg befoltozni az ezer sebből vérző költségvetést, azonban az összes javaslatot-köztük a hármas metró szerelvényeinek utólagos klimatizálásáról szóló módosító javaslatot- leszavazta az ellenzéki többségű közgyűlés, a javaslatot módosítás nélkül elfogadták.

Minden eszközzel gáncsolják a Liget-projektet

PestiSracok facebook image

A költségvetés vitája mellett a Liget-projekt elgáncsolása volt a közgyűlés másik kulcskérdése. Ezt a főpolgármester a Városliget területére tervezett változtatási tilalommal kívánta meg elérni, az ellenzéki többségű testület pedig támogatta is ebben. Azonban mint arról már korábban beszámoltunk, a javaslat elfogadásának semmilyen gyakorlati jelentősége sincs, hiszen mint azt Baán László, a Liget Budapest beruházás miniszteri biztosa Karácsony Gergelynek címzett nyílt levelében kifejtette,

Karácsonyék tehát a változtatási tilalom elrendelésével csak egy valamit gátolnak: az Az építkezéshez csatlakozó zöld beruházásokat. A miniszteri biztos szerint a javaslat előkészítésekor a főváros nem egyeztetett annak hatásairól a Városliget törvényben kijelölt vagyonkezelőjével, a Liget projekt lebonyolításáért felelős Városliget Zrt.-vel annak ellenére, hogy a Zrt. az egyeztetési készségét hivatalosan, írásban is kifejezte.

-fogalmazott Baán.

Ezek alapján- és a költségvetésben (nem) szereplő zöldpolitikai kiadások okán- úgy tűnik Karácsonynak és stábjának a zöld fejlesztések követelése csak politikai haszonszerzésre irányul, hiszen az éppen általa kihirdetett klímavészhelyzet közepén egy olyan javaslatot nyomott keresztül, amely hatásában mindenekelőtt egy zöldfejlesztési tilalmat jelent.

Leszavazták a hármas metró klimatizálásának javaslatát

"Nagyon sajnálom, hogy hosszú vita után az M3-as metró orosz vonatainak utólagos klimatizálását - Ughy Attila képviselő javaslatát elutasítva - végül nem emelte be az idei költségvetésbe a Közgyűlés -, így a következő nyarak is tűzforró metrószerelvényeken telnek, hisz idén meg sem tud indulni a vonatok klimatizálása fedezet hiányában" - írja Facebook posztjában Vitézy Dávid Budapest Fejlesztési Központ vezetője. A posztot úgy folytatja: "Szerintem ez így nincs jól, a metrókocsik légkondicionálását meg kell oldani, ahogy az októberi választások előtt még mindenki, Tarlós István és Karácsony Gergely is egyetértett abban, hogy ezt a valóban jelentős hiányosságot pótolni kell ebben az önkormányzati ciklusban. Az az utasok érdeke, hogy ez a fejlesztés ne süllyedjen az elfelejtett választási ígéretek és politikai odamondások világába, mivel a vonatok klimatizálását tényleg várják a budapestiek."

Zárt ajtók mögött választottak a Szabad Tér Színház vezetőiről

A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen döntött a Szabad Tér Színház vezetői pályázatáról. Karácsony Gergely főpolgármester azt javasolta, hogy a fővárosi önkormányzat fenntartásában lévő, a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadot működtető cégnek megosztott vezetése legyen. A képviselők elfogadták a javaslatot. A Szabad Tér Színház vezetői posztjára Bán Teodóra és Benkő Nóra pályázott. A szakmai bizottság a céget eddig is vezető Bán Teodóra pályázatát támogatta.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden azt közölte, hogy a kormány felfüggeszti a színházak finanszírozásáról szóló tárgyalásokat a fővárossal, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés a szakmai bizottság által nem támogatott Benkő Nórát választja meg a Szabad Tér Színház ügyvezetőjévé.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője ugyanebben a vitában sajnálatosnak nevezte, hogy a Szabad Tér Színház élére a

Hozzátette, a városvezetés pártpolitikai és kultúrharcba kezdett, amivel felborította a fővárosi színházak területén eddig tapasztalható békét és fejlődést. Szerinte az ellenzéki összefogás pártjai kifelé a bárány képét mutatják, de "belül ott a farkas", amelynek a hatalmi térnyerés az egyetlen célja.

A képviselők 18 igen, 8 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadták el a főpolgármesternek azt a javaslatát, amely hét fővárosi színház állammal közös működtetésére vonatkozik. Ennek értelmében A Budapest Bábszínház, a József Attila Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Thália Színház, az Újszínház és a Vígszínház állammal közös működtetését kezdeményezik.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A videó megtekintéséhez az applikációból kattintson ide.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.