Disznóként ábrázolja és kigúnyolja a magyarokat az egyik balliberális hecclap
Olyan karikatúra jelent meg az egyik balliberális hecclapban, amelyben a magyar embereket disznóként, ráadásul buta disznóként ábrázolták. Ezek a malacok aztán persze a hentespultban végzik sorsukat, hol máshol, közben pedig Orbán röhög a markába. Kertész Ákos magyargyalázása és Bangóné patkányozása után itt egy újabb náci remekmű!
A humor balliberális kiváltság – ez onnan tudható, hogy a balliberálisok ezt mondják. Ami természetesen marhaság. Hiszen mindenki máson röhög. Van, aki Fábry Sándor humorától fekszik ki –másoknak meg Sas Józsi és Farkasházy Tivadar adja az éltető jókedvet. (Igaz, még nem találkoztam emberrel, aki Farkasházy bonmot-jain kacagott volna – mégsem zárható ki, hogy akad ilyen széles e földtekén.)
A humor szubjektív. És a humornak van politikai színezete is. Sőt, a humor sokszor sértő – ez elkerülhetetlen.
Az a karikatúra, amely a Magyar Hang című balliberális kiadványban jelent meg hétfőn, szerintem nem vicces. Baromira nem. Ez lenne a kisebbik baj. Ugyanis nyilván vannak olyanok, akik fetrengtek tőle a röhögéstől. Lelkük rajta, ha ez nekik vicces. A nagyobbik, az igazi baj a rajzzal, hogy durván megaláz, kollektíven megsért sok millió magyar embert politikai világnézete okán. Íme, erről a műről van szó:
A karikatúra szerint tehát a magyarok röfögő, moslékzabáló disznók, akiknek kétharmada (a háromból kettő) olyan primitív, buta, hogy élvezi a kormánytól kapott moslékot, nem szereti a „migráncspestist” és feláll a magyar összetartozás himnuszára, a Nélküledre. Bónuszként valamennyien a hentespultban végzik valamilyen mócsingként. Hiszen ennyit érnek a magyarok, ennyit érünk mi – legalábbis a karikaturista, Marabu (alias Szabó László Róbert) szerint.
El lehet képzelni, milyen fogadtatása lenne egy ilyen karikatúrának, ha nem a magyarokat, hanem valamely más népcsoportot, vallás követőit ábrázolták volna így, dehumanizálva, állatként!
Természetesen már hallom is a kioktató magyarázkodást: nem a rajzoló tekinti disznónak a magyarokat, hanem a kormány. Csakhogy ez tényszerűen nem igaz. Egy olyan kormány,
- amely minden nyugati gáncsoskodás ellenére megvédi az országot a népvándorlók áradatától,
- amely a fizetések történelmi léptékű emelésével, a bérkülönbségek csökkentésével, soha nem látott mértékű családtámogatásokkal segíti az emberek boldogulását,
- amely fontosnak tartja a fiatalok nemzeti szemléletű nevelését, a hazaszeretetet,
az nem tekinti disznónak a magyarokat. Az ilyen kormány „csupán” felelősen viselkedik, gondos gazdaként bánik a rábízott országgal és emberként kezeli a magyar embereket. Ahogy mondani szokták: mindenki magából indul ki. Tehát ha a balliberális hecclap karikaturistája így ábrázolja honfitársait, annak feltehetőleg az az oka, hogy ő így tekint rájuk. Nézeteiben osztoznak a lap azon vezetői, akik ezt a gyűlölködő rajzot kiengedték.
A Magyar Hang főszerkesztője egyébként az a György Zsombor, aki 2015 előtt még a leghangosabb, legbuzgóbb fideszes zsurnaliszták közé tartozott. Pápább volt a pápánál. A Simicska-féle sajnálatos események után azonban jelentős gellert kapott, és ma már ott tart, hogy az általa vezetett – állítólag „polgári” – lap Fidesz-fóbiában, Orbán-gyűlöletben lekörözte a HVG-t. Ami azért derekas teljesítmény, lássuk be. A kemény munkának meg is lett a gyümölcse: a főszerkesztőt márciusban maga Karácsony Gergely fogja kitüntetni hervadhatatlan munkásságáért. A zsák megtalálja a foltját.
A magyarok mint „patkányok”, „moslékzabálók” és papucsállatkák
Nem először fordul elő, hogy a balliberális ellenzék állathoz hasonlítja, dehumanizálja a magyarságot, így keltve gyűlöletet ellenük, ellenünk. A legutóbbi nevezetes esemény Bangóné Borbély Ildikó kirohanása volt, amikor is lepatkányozta a Fidesz több millió szavazóját pusztán azért, mert nem az ellenzékre szavaznak.
Szintén emlékezetes Kertész Ákos 2011-es, Amerikai Népszavában meghirdetett fajelmélete, amelyben a magyarságot „genetikusan alattvalónak”, a diktatúra pocsolyájában dagonyázó moslékzabálónak és a holokauszt egyedüli felelősének nevezte. Szerinte a magyar „boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot”. Kertész Ákos botrányos soraiért nem kért bocsánatot. A történtek nyomán visszavonták budapesti díszpolgári címét, ő pedig 2012-ben Kanadában kért és kapott menekült státuszt állítólagos üldöztetése miatt.
Érdemes még fölidézni Vona Gábor egyik 2013-as írását, amelyben a szerinte nem eléggé okos embereket papucsállatkákhoz, moslékban hempergő, mindent megzabáló disznókhoz hasonlította.
E vállalhatatlan kirohanások közös jellemzője, hogy egy-két kivételtől eltekintve, a balliberális ellenzék kiállt a gyűlölködők mellett, nem látott kivetnivalót egyik náci-beszédben sem. Szerintük ugyanis Bunkóné, Kertész Ákos, Vona és a többi nem is úgy értette a magyarság kollektív gyalázását, csak a Fidesz forgatta ki az ő jószándékú, bölcs gondolataikat...
Nyilván, most is ez lesz majd. Nyilván, mi „nem értjük a viccet”. Mi nem értjük, milyen vicces a magyarokat buta disznókhoz hasonlítani... Miközben ők fordított esetben az élő fába is belekötnek, a legbagatellebb jobboldali csipkelődésből, kiszólásból is kozmikus világvégét sikítanak...
