Pesti Srácok

„Ez a háború fejben dől el” – állítja az intenzív terápiás szakorvos

null

Bélteczki János kórházigazgató és intenzív osztályon dolgozó orvos szerint össznépi önfegyelem és tudatosság kell ahhoz, hogy hazánk járványügyi szempontból ne jusson Olaszország sorsára és minél kevesebb magyar áldozatot szedjen a Covid 19 nevű veszedelem. A szakember aggodalommal figyeli a szabályszegőket; intézményükben kijátszották a látogatási tilalmat, és még a kézfertőtlenítőt is lopják. Szobeczki Csanád miskolci háziorvos körzetében megnőtt a forgalom, folyton csöng a telefon, többen igyekeznek hónapokra elegendő gyógyszert bespájzolni, pedig ha csak egy havi adagot váltanának ki, nem lenne hiány a patikákban.

A főváros mellett az ország több pontján, Kiskunhalason, Ajkán, Szekszárdon és Miskolcon is járványkórház jött létre. Miskolcon az egykori Semmelweis Kórházban már felkészültek a koronavírussal fertőzött betegek fogadására: profi orvoscsapat fogja fejlett intenzívterápiás eszközökkel kezelni a súlyos betegeket. Itt elegendő hely van a gyanús esetek elkülönítésére is.

A polgármester, Veres Pál és a kórház főigazgatója, Révész János is megtiszteltetésként értékelte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ a miskolci intézményt járványkórházzá nyilvánította, mert ez szerintük azt jelzi, hogy járványügyi szempontból a miskolci az egyik legfelkészültebb intézmény ma hazánkban.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta portálunknak Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója.

A miskolci járványkórház. Fotó: minap.hu

Hazánk egész területén, így Észak-Magyarországon is egymás után lépnek életbe a rendkívüli intézkedések; az egészségügyi szakemberek már felvették a harcot a láthatatlan ellenséggel. Az országos tisztifőorvos bejelentéséből kiderült: már szinte az ország egész területéről azonosítottak pozitív eseteket.

Tudatosság és önfegyelem

Beszéltünk miskolci háziorvossal, intenzív osztályon dolgozó szakemberrel, ózdi intézményvezetővel, akik önmagukra is fokozottan vigyáznak, hiszen pótolhatatlanok, ezért minden mozdulatuk tudatos; azt állítják, csak kellő önfegyelemmel óvhatjuk meg hazánkat attól, hogy Olaszország sorsára jusson.

Az ózdi Almási Balogh Pál kórház vezetője úgy véli, „ez a háború fejben dől el”, és minél tudatosabbak az emberek, annál kevesebb magyar áldozatot fog szedni a járvány. Bélteczki János intézményvezető korábban a helyi intenzív osztály élén állt, de most is rendszeresen ügyel: életveszélyben lévő, gépi lélegeztetésre szoruló embereket lát el. Azt állítja, a miskolci járványkórház kiváló szakemberekkel és felszereltséggel rendelkezik, minden szempontból megfelel a kritériumoknak. Nincs pontos adatunk arról, hogy a borsodi megyeszékhelyen hány lélegeztetőgép van, de a szakember a PestiSrácok.hu-nak elmondta: itt viszonylag sok életmentő berendezés áll rendelkezésre, adottak a kapacitások, viszont az aggodalomra ad okot, hogy többen fegyelmezetlennek, nem érzik a veszélyt, nem tartják be a szabályokat.

Keresik a kiskapukat

– sorolta a mindennapi gondokat, majd hozzátette, hogy azok, akik elcsenik a pár száz forint értékű terméket, fel sem fogják, hogy felbecsülhetetlen károkat okoznak. Sokan fittyet hánynak az intelmekre, nem maradnak otthon, népesek az utcák, a terek Ózdon és Egerben is, a miskolci plázában is tömeget láttunk, a piacokon és a boltokban idős emberek nyüzsögnek, pedig ők a legveszélyeztetettebb korosztály. Van, aki retteg, míg más bagatellizálja a helyzetet.

– hangsúlyozta Bélteczki János.

Bélteczki János Fotó: ozd.hu

Bajtársi összefogás

A szakember azt is kifejtette: akár a megfázás, akár az influenza is életveszélyes állapotba tudja sodorni a gyenge immunrendszerű embereket, most viszont új, a szervezetünk számára ismeretlen vírus fenyeget. A COPD-s és asztmás emberek például a szokásos influenzajárványnak is hamarabb válnak áldozatává, esetükben a tüdőgyulladás végzetes lehet. A gépi lélegeztetés olyan életmentő beavatkozás, ami veszélyeket is rejt magában. Az intenzív ellátásban részesülő tüdőbetegek közül nem mindenkit lehet már lehozni, leszoktatni a mesterséges lélegeztetésről; esetükben a szokásos influenza is tragédiába torkollhat.

– magyarázta Bélteczki János. A szakember hangsúlyozta, hogy a kardiális elégtelenség, a művesekezelés, a tumoros betegek ellátása, tehát az életet veszélyeztető akut állapotok kezelése elsődleges.

– sorolta. Bélteczki János figyelemmel kíséri a nemzetközi fejleményeket, és úgy véli, ha időt nyerünk és nem robbanásszerűen, hanem lassabban, elhúzódva megy végig a járvány a lakosságon, akkor minden kapacitás adott ahhoz, hogy a hazai ellátórendszer uralja a helyzetet, ezért azt kéri az emberektől, hogy tartsák be a szabályokat, legyenek elővigyázatosak.

Felhalmozzák a gyógyszereket

A háziorvosoknál is nagy a forgalom. Szobeczki Csanád miskolci háziorvos körzetében korábban naponta nagyjából hatvan, míg most átlagosan százhúsz beteget látnak el, igaz, van, akit csak telefonon.

Szobeczki Csanád. Fotó: magánarchívum

– ecsetelte Szobeczki Csanád. Sokan nemcsak az élelmiszereket, hanem a gyógyszereket is igyekeznek felhalmozni: spájzolnak, próbálnak hónapokra elegendő pirulát felhalmozni. Pont a pánikhangulat miatt jelentkezik átmeneti hiány több készítményből.

– hangsúlyozta az orvos, aki azt is hozzátette: a közgyógyigazolványok érvényességi idejét meghosszabbították, így a veszélyhelyzet vége után még három hónapig használhatók, és továbbra is jár minden jogosultnak a támogatás. A táppénzes felülvizsgálat viszont határozatlan ideig elmarad.

A „távgyógyítás” nehezebb

Észak-Magyarországon rengeteg a hatvanöt év feletti háziorvos: ők továbbra is dolgoznak, mert nélkülözhetetlenek. Szobeczki Csanád azt is elmondta, hogy óriási felelősség hárul a családorvosokra, hiszen telefonon kapott információk alapján állítják fel a lehetséges diagnózist, ami korántsem egyszerű feladat, hiszen nemcsak a koronavírus járhat magas lázzal, hanem például az influenza, a hasnyál-, tüdő-, vakbél-, máj- és hasüreggyulladás is okozhat magasabb testhőmérsékletet.

– mondta portálunknak a háziorvos. A külföldön dolgozó magyarok közül sokan tértek vissza Borsodba, Ausztriából, Németországból, Angliából. Ez is feszültséget kelt a lakóközösségekben, mert akadnak olyanok, akik megszegik a házi karantén szabályait. Szobeczki Csanád szerint a betegek többsége azonban alkalmazkodik az új szabályokhoz, türelmesek, ám akadnak olyanok, akik nem értik meg, hogy az évek óta tervezgetett kivizsgálásaikra nem most kell sort keríteni.

– nyilatkozta portálunknak Szobeczki Csanád, aki türelmet, kitartást és önfegyelmet kér az emberektől, annak érdekében, hogy minél kevesebb veszteséggel éljük túl ezt a nehéz időszakot.

Kiemelt kép: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.