Pesti Srácok

Intenzív terápiás szakorvos: okkal bízhatunk abban, hogy nem lesz brutális betegségszám-robbanás Magyarországon

null

Az ózdi kórház vezetője, Bélteczki János úgy véli, Magyarország a mediterrán országok példáiból is okulva, komolyan veszi a veszélyhelyzetet és időben reagált arra. Szerinte okkal bizakodhatunk abban, hogy hazánkban nem fog olyan brutálisan berobbanni a betegség, hogy pusztán az ellátás hiányából fakadóan veszítsük el embertársainkat. Csánky Eszter, a miskolci járványkórház vezetője portálunknak hangsúlyozta, az óvintézkedéseknek köszönhetően időt nyertek és felkészültek a tömeges megbetegedések korszakára. Révész Jánostól, a borsod megyei kórház főigazgatójától pedig megtudtuk, nemcsak az intenzív ágyak és lélegeztetőgépek száma elegendő, hanem külön műtőt, dialízisközpontot, izolált kardiológiai egységet is biztosítanak a koronavírussal fertőzött súlyos alapbetegségekkel küzdő páciensek ellátásához.

Bélteczki János óvatosan fogalmaz, mint mondja a jelenlegi adatok reménykeltőek, ám még korai lenne fellélegezni. Kiemeli:

- magyarázta a szakember. A térségben a miskolci járványkórház látja el a koronavírussal fertőzött személyeket, ám, az ózdi intenzív is maximális kihasználtsággal működik.

PestiSracok facebook image

Az iparvidéken rengeteg a krónikus beteg

Az ózdi Almási Balogh Pál kórház igazgatója évtizedek óta folyamatosan a frontvonalban harcol. Intézményvezetői tevékenysége mellett most is aktív, aneszteziológusként és intenzív-terápiás szakorvosként nap, mint nap farkasszemet néz a halállal.

- emelte ki Bélteczki János.

Ózdon és környékén rengeteg a krónikus beteg. Fotó: boon.hu

Saját halálfélelmükkel is szembesülnek

Az intézményvezető aggódva figyeli, mennyire sok olasz kollégáját ragadta el a kór. Ez azonban - mint fogalmaz -még erősebb bajtársi összefogásra sarkallja őket.

- hangsúlyozta. Az intenzív-terápiákat rutinosan alkalmazó orvos portálunknak felfedte azt is: még a több évtizedes szakmai tapasztalat sem semlegesíti az emberben a halálfélelmet, ezzel a folyamatosan visszatérő démonnal még a legkeményebb fából faragott egészségügyi dolgozóknak is rendszeresen meg kell küzdeni. Elmondta, hogy rengeteg változást hozott ez a krízishelyzet a munkájukban is, ezeket igyekeznek magukból kibeszélni. A fokozódó nyomás miatt mentális segítséget kapnak, különböző megküzdési stratégiákat is elsajátítanak, egyénileg és csoportosan is gyúrják a pszichológusok a dokikat, szakdolgozókat, hiszen nekik is van lelkük és családjuk, akiket féltenek.

- tette hozzá.

Jól kijönnek a kórházparancsnokkal

Nagy terheket vesz lesz az intézményvezetők hátáról a katonaságtól érkező szakember, akiről Bélteczki János úgy fogalmaz: objektív szemléletet képvisel a védőfelszerelések kiosztásában és a készletgazdálkodásban. Így,ő pedig a szakmai feladataira koncentrálhat.

- ecsetelte az ózdi intézményvezető, aki arról is beszámolt, hogy a sürgős esetek ellátása továbbra is nagy lendülettel zajlik náluk és több koronavírussal fertőzött beteget is sikerült kiszűrniük. Volt olyan szívbeteg, aki a számára „szokásos” fulladási roham miatt kért segítséget, ám a kivizsgálás során derült ki: tüdőgyulladása van és Covid-19 fertőzött. Olyan is előfordult, hogy egy hozzátartozóját kísérő személy akadt fent a szűrésen. Ózdon már gyorsteszteket is alkalmaznak, ám ezek megbízhatósága kérdéses. S, hogy mi a protokoll ezekben az esetekben? Az intézményvezető erről is részletesen beszámolt portálunk kérdésére válaszolva:

A miskolci járványkórházba kerülnek a térségből a koronavírussal fertőzött betegek. Fotó: minap.hu

Az idősebb fertőzöttek fele tünetmentes

A megyében nyilvántartott koronavírusos betegek zöme Borsodnádasdhoz köthető. Az itteni idősotthon 41 lakójából 31 kapta el a vírust, közülük elhunyt egy fő, akinek egyéb súlyos, krónikus betegségei voltak és akut sérülést is szenvedett. Tizenöten kórházban vannak, ketten intenzív osztályon, a többiek sincsenek jól, de állapotuk egyelőre stabil. A fertőzöttek fele viszont tünetmentes.

- világított rá Bélteczki János, aki szerint mégsem szabad félvállról venni a kórt.

- hangsúlyozta Bélteczki.

„Rajtunk a világ szeme”

Csánky Esztertől, a miskolci járványkórházat vezető tüdőgyógyásztól megtudtuk, ugyan új vírussal állnak szemben, mégsem ismeretlen a miskolci orvosok előtt ez a szituáció, hiszen októbertől egészen májusig tart náluk az a „szezon”, amikor a különböző légúti fertőzések miatt dömpingszerűen érkeznek hozzájuk a válságos állapotba sodródott krónikus betegek, akik esetében nem az a lényeg, épp melyik típusú vírus döntötte le a lábukról őket hanem, hogy azonnal kórházi segítségre szorulnak. Mint mondta:

- magyarázta portálunknak a szakember. Csánky Eszter kifejtette, az átlagos koronavírus csak náthát okoz és nem súlyos betegséget, most viszont egy megvadultabb, agresszívebb változatával kínlódik a világ, amely idővel megszelídülhet és megtanulhatunk majd együtt élni vele. A főorvosnő azt is elárulta, az EMMI által kiadott kézikönyvből és egy kínai összefoglaló tanulmányból is merítenek ismereteket. Hangsúlyozta, egyelőre nincs hivatalos gyógyszer, de számos próbálkozás és kísérlet zajlik világszerte. Leszögezte, a tudomány jelenlegi állása szerint sem a BCG-oltás, sem a vitaminok nem tekinthetők a koronavírus ellenszerének.

A vitaminhiányos szervezet sérülékenyebb

A C -vitaminnak nagyon sok jótékony hatása van. Az egyik legerősebb gyökfogó, azokat a káros gyököket, amelyek rombolhatják szervezetünket összegyűjti és hatástalanítja, emellett számos anyagcsere folyamatban is résztvesz. A D-vitamin nagyon érdekes molekula, évtizedek óta tudjuk, hormonális hatásai is vannak és a csont anyagcseréjében is nélkülözhetetlen szerepet játszik - minderről Csánky Eszter tüdőgyógyász beszélt. Hozzátette:

- hangsúlyozta a tüdőgyógyász, ugyanakkor leszögezte a vitamindús táplálkozásnak és a megfelelő életmódnak a betegségek megelőzésében van fontos szerepe, majd hozzátette, hogy a rendszeres és alapos szellőztetés legalább olyan fontos a megelőzés szempontjából, mint a gyakori kézmosás.

Csánky Eszter, a miskolci járványkórház vezető tüdőgyógyásza. Fotó: minap.hu

Kínában egyébként nagy dózisú C-vitamin infúziót is adtak kísérleti jelleggel több fertőzöttnek, ám a magyar protokoll ezt nem tartalmazza, mint, ahogy a szteroidot sem, ám az akut légzőszervi problémák esetében minden egyes betegnél külön mérlegelik a legideálisabb terápiás lehetőségeket.

„Úgy viselkedik, mint a többi légúti fertőzés”

Csánky Eszter, a miskolci járványkórház vezető tüdőgyógyásza elmondta azt is, hogy ennek a vírusnak még nem ismerjük a célzott gyógyszerét, de nagyon sok szempontból úgy viselkedik, mint a többi légúti megbetegedés.

- sorolta a szakember. Kiemelte: a hazánkban rendelkezésre álló kloroquin tartalmú maláriaellenes szereket is jól ismerik és számos esetben alkalmazták már korábban más betegségeknél is.

- magyarázta Csánky Eszter. A járvány elleni védekezés jegyében történő kórházi kapacitás átalakításokról, a felkészülés folyamatáról szóló hírek kapcsán azt gondolnánk, hogy mindössze a megfelelő számú lélegeztetőgép és intenzív ágy a speciális ellátás tárgyi háttere, ám ettől sokkal szerteágazóbb, több területet is érintő kérdésről van szó.

Miskolcon van az egyik legjobban felszerelt kórház

Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója érdeklődésünkre kifejtette, hogy a koronavírussal fertőzöttek között vannak, lesznek olyanok, akik nem fordulnak orvoshoz, otthon vészelik át a betegséget, a kórházi ellátásra szorulók között pedig vannak olyanok, akik tüneti terápiát igényelnek: kisebb volumenű légzéstámogatást, lázcsillapítást. A válságos állapotba kerülő, lélegeztetésre szoruló embereknek viszont komoly alapbetegségeik is lehetnek, így a mesterséges lélegeztetés mellett számos egyéb beavatkozásra is szükség lehet az ellátásuk során. Külön kérdéskört jelent a társbetegséggel küzdő COVID fertőzöttek alapbetegségének ellátása különösen akkor, ha az akut, életmentő beavatkozást tesz szükségessé. A főigazgató portálunknak elmondta, erre való tekintettel a felkészülés alatt számos új részleget alakítottak ki annak érdekében, hogy a fertőzötteken izolált körülmények között tudják elvégezni az életmentő beavatkozásokat. Miskolcon például külön műtőt is létrehoztak.

Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. Fotó: minap.hu

Kevés szó esik arról, hogy ezeknek a járványoknak vannak speciális egészségügyi vonzatai is. Ilyen például, ha a COVID fertőzött beteget operálni kell. Ilyenkor célszerű elkülönített műtő helyiséget használni, s a személyzetet felkészíteni a védő eszközök alkalmazására - magyarázza a főigazgató. Révész János kiemeli:

A vesebetegek fogékonyak a fertőzésekre

Mivel a krónikus betegek a veszélyeztetettek kategóriájába tartoznak, a légzőszervi és intenzív ellátás mellett Miskolcon számos más életmentő kezelést izolált körülmények között kapnak a fertőzöttek. Révész János portálunknak elmondta, az egyik legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak a vesebetegek, különösen azok, akik dialízisre szorulnak.

Szavai szerint, a másik veszélyeztetett csoport a szívbetegeké, akiknél adott esetben kisebb mikro-szívsebészeti, katéteres beavatkozást kell végezni. Révész János főigazgató arról is beszélt: előfordulhat, hogy a vírusfertőzött beteg infarktust kap, az intézmény területén azonban izolált ellátó egységet alakítottak ki erre a célra, így külön koronária katéteres műtőt delegáltak a megfelelő kiegészítő egységekkel, helyiségekkel együtt.

Fotó: Origo/Szabó Gábor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.