Pesti Srácok

Kambodzsából menekített ki magyarokat, szlovéneket és szlovákokat a magyar kormány (Fotógaléria!)

Kambodzsából menekített ki magyarokat, szlovéneket és szlovákokat a magyar kormány (Fotógaléria!)

A Magyar Légierő segítségével sikerült magyar, szlovén és szlovák állampolgárokat kimenekíteni pénteken Kambodzsából – közölte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter részleteket egyelőre nem közölt az akcióról, a PestiSrácok.hu ugyanakkor elérte az egyik érintettet, aki ugyancsak a közösségi oldalán mondott köszönetet a tárcavezetőnek és a magyar kormánynak, illetve más illetékeseknek. Magyar Tamás már hazatért, és a veszélyhelyzeti szabályokat betartva természetesen karanténba vonult.

Magyar Tamás (vezető képünkön balról a hatodik) huszonhárom éve élt a távol-keleti országban, ahová először 1993-ban, a kambodzsai magyar rendőri ENSZ-misszió tagjaként érkezett meg. Kambodzsában akkoriban háborús helyzet volt, amelynek végeztével a volt rendőr visszatért oda, és vállalkozásba kezdett. Magyar Tamás a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt Kambodzsában rendkívül szigorú intézkedéseket rendeltek el, egyúttal minden külföldit felszólítottak, hogy hagyják el az országot. Ez teljesíthetetlen parancs volt, mivel ott a közlekedés szinte teljesen leállt. A volt rendőr magyar állampolgár maradt, és úgy döntött, hogy hazajön, beszámolója szerint a mentőakció megszervezése a magyar külügynek, a honvédségnek, Kambodzsán belül pedig Horváth Zoltán ottani magyar konzulnak köszönhető.

A Magyar Tamáson kívül Kambodzsában rekedt magyar, szlovén és szlovák állampolgárok turistaként jártak az országban, és a magyar diplomácia által megszervezett mentőakción kívül nekik sem lett volna esélyük hazajönni. A művelethez a Magyar Honvédség Dassault Falcon 7X-tipusú repülőgépét használták, amelyet a kormány, illetve a Köztársasági Elnöki Hivatal képviselői is igénybe vehetnek. Magyar Tamás portálunkat arról tájékoztatta, hogy a hosszú út jó hangulatban telt el, a szervezők a lehetőségekhez képest igyekeztek a legkényelmesebb feltételeket biztosítani. A rendkívüli járat a bulgáriai Várna, illetve a szlovéniai Ljubjana érintésével érkezett meg Budapestre. Magyar Tamás a Facebook-bejegyzésében, és portálunk útján is hálás köszönetét fejezte ki Szijjártó Péternek, a magyar külügynek és a honvédségnek, a kormánynak és a kambodzsai konzulnak a mentőakcióért. A volt rendőr jelenleg a két hétig tartó, kötelező karanténban van.

PestiSracok facebook image

Fotók: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.