Pesti Srácok

Orbán Viktor: az Istent nem félő politikusoktól mentsen meg bennünket az Isten

Minden politika, de a politika nem minden. Orbán Viktor egy 2005-ben készült felvételen nemcsak politikáról, hanem elsősorban saját hitéről, a politika és a hit viszonyáról, valamint keresztény felelősségről beszélt. A miniszterelnök beszélgetőtársai Balás Béla kaposvári püspök és Balog Zoltán református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója volt. Az akkor, ott elmondott gondolatokat érdemes újra meghallgatni.

A miniszterelnök elmondta: keresztény családban született, de hosszú utat tett meg, hogy elmondhassa: valójában hitéletet él. Úgy fogalmazott: neki Isten országát kell építenie és ennek szellemében dolgozni Magyarország felemelkedéséért is. "Egyre inkább érzem, hogy erőt ad, hogy ennek a szolgálatnak szenteltem magam" - mondta, hozzátéve: az erő nem feltétlen csak az izomzatot jelenti, hanem azt is, hogy az ember lelkileg is képessé váljon elhordozni terheket. Úgy fogalmazott:

Orbán Viktor arról is beszélt: Magyarországnak nem külső hatalomnak, hanem a nemzetnek kell elszámolnia, megfelelnie.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozta a miniszterelnök, aki azóta már többször bizonyította: ezek nem csupán üres szavak voltak részéről.

Nick Vujicic prédikátor társaságában

Orbán Viktor aláhúzta: keresztény emberekként meg kell értenünk, mit jelent az, hogy győzelem. Véleménye szerint ez az, hogy képesek vagyunk szeretetben, békességben és harmóniában élni és mindezt megtartani úgy, hogy ezt ne tudják elvenni tőlünk.

-fogalmazott a miniszterelnök, aki a 2005-ben készült felvétel óta rendületlenül és kitartóan küzd a keresztény értékek megőrzéséért és tart ki hite mellett.

Fotó: Facebook