Pesti Srácok

Óriásit téved a baloldali sajtó, amikor Kásler Miklós bukását jövendöli

null

Nem ingott meg Orbán Viktor bizalma Kásler Miklós iránt, akinek sokat köszönhet az ország, hiszen gyakorlott orvosként és egészségügyi csúcsmenedzserként Európában az elsők között ismerte fel, hogy a járvány ide is begyűrűzhet, és már január végén intézkedett az Operatív Törzs felállításáról, akkor, amikor még az unió intézményei úgy vélték, a kontinens nincs veszélyben – értesült kormányzati körökből a PestiSrácok.hu. Alaptalan tehát a baloldali sajtó híresztelése az emberierőforrás-miniszter leváltásáról, és indokolatlan az erre az álhírre felhúzott ellenzéki hecckampány is, amely talán Szabó Tímea önkívületi állapotban elrikácsolt "hentesezésében" öltött leginkább testet.

Szabó Tímea április 20-án a Parlamentben már oda jutott, hogy – a határon túli nemzettársaink sértegetése mellett – hentesnek nevezte Kásler Miklóst.

– harsogta másfél hete az újabban Jakab Péter női kiadásaként fellépő Szabó Tímea. A manapság a parlamenti küszöb eléréséért küzdő MSZP-P koalíció hordószónoka alighanem azon bátorodott fel ennyire, hogy a baloldali sajtó – jólértesültnek tüntetve fel magát – hetek óta a Kásler Miklós iránti bizalom megingásáról, a miniszter menesztéséről cikkezik.

PestiSracok facebook image

Ehhez képest a PestiSrácok.hu Kásler Miklóstól független kormányzati forrásokból úgy értesült: szó sincs a miniszter menesztéséről. Mivel Kásler Miklós emberierőforrás-minisztere egy hecckampány célkeresztjébe került, valóban kevesebbet szerepel, viszont annál többet dolgozik. Hetek óta kora reggel kezdenek az Operatív Törzzsel, majd Orbán Viktorral este tízre végeznek az intézkedési tervek kidolgozásával. Ez egy Kásler korában lévő vezetőre emberileg és egészségileg is iszonyatos terhet ró, a miniszter mégis bírja. Jelentős részben az ő jó megérzésének köszönhető, hogy a WHO adatait helyesen értelmezve már januárban riadóztatta a kormányzatot, majd ennek hatására, már január 31-én megtarthatta alakuló ülését az operatív törzs. Elemzők szerint, ha ez nem történik meg, Magyarországon az ausztriaihoz hasonló mértékben terjedne a járvány, ahol már 569, míg hazánkban 300 halott van,miközben az osztrák népesség kisebb. A V4NA hírügynökség hívta fel rá a figyelmet, hogy Andrea Ammon, az EU járványvédelmi központjának (ECDS) ügyvezető igazgatója még január 22-én is azt állította, hogy kicsi a valószínűsége a koronavírus elterjedésének az unióban. A központ ennek megfelelően bagatellizálta is a járványt, miközben itthon sorra születtek az óvintézkedések.

Kásler gyakorlottan kezelte az egyes egészségügyi lobbik konfliktusait a kórházak járványkórházzá alakításának folyamatában is. A magyarok többségének megértésével és támogatásával (lásd a Nézőpont Intézet idevágó felmérését) sikerült kiépíteni a legrosszabb forgatókönyv esetére szükséges kapacitást, így a kórtermek fejlesztése és átalakítása után ezekben a napokban sok krónikus beteg és ápolt térhet vissza az ország kórházaiba egészen addig, amíg a járványhelyzet nem indokolja a teljes kapacitás felszabadítását.

Az ellenzéki média abból von le téves következtetést Kásler sorsáról, hogy a konzervatív médiában – a PestiSrácok.hu-n is – sokat szerepelnek az egészségügy szaktekintélyei, a klinikai hálózat nemzetközi hírű csúcsmenedzserei, akik szintén áldozatos, sokszor emberfeletti munkával, innovációval segítik a járvány elleni védekezést. Ezeknek az egyetemi csúcsvezetőknek, professzoroknak, főigazgatóknak a szakmai véleményét valóban folyamatosan kikéri Orbán Viktor és a kormányzat, ami egy ilyen krízishelyzetben magától értetődő. Csak az a furcsa, hogy a baloldal és médiája számára nem az...

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.