Pesti Srácok

"Összeestem, a világomat sem tudtam" – Hálás a kiskunhalasi nővéreknek és otthonmaradásra szólít a koronavírusból kigyógyult férfi (VIDEÓ)

Betegen kényszerítették hazatérésre Tirolból azt a középkorú férfit, akit annyira ledöntött a lábáról a koronavírus, hogy végül Kiskunhalason kötött ki. A Halas TV által készített interjúban többek között elcsukló hangon mesél a kiskunhalasi egészségügyi dolgozók, nővérek alázatos munkájáról, akik mindent megtettek a felgyógyulása érdekében. Arról is beszélt: volt már korábban is nagyon beteg, de ennyire még nem viselte meg semmi, mint a koronavírus.

Ausztriában, Tirolban dolgozott a téli szezonban az a férfi, aki március 10-e környékén érezte magán először a koronavírus tüneteit. A Halas TV-nek nyilatkozó beteg elmondta: sorra dőltek ki körülötte is a munkatársak a betegségtől, a kijárási tilalmat azonban hamarosan felváltotta az a rendelkezés, hogy 24 órán belül minden külföldinek el kellett hagynia Tirol tartományt. Felidézte: betegen indult haza március 18-án, és bár a magyar határnál éppen nem volt láza, fölvették az adatait, és a karantén miatt már várták a háza előtt az ÁNTSZ munkatársai és a rendőrök. A férfi arról is beszélt: már a hazaérkezésének estéjén annyira rosszul volt, hogy kihívta a mentőket, de csak másnap reggel szállították el végül Kiskunhalasra. A tünetekről szólva elmondta: volt már korábban is nagyon beteg, de ennyire még nem viselte meg semmi; fájt a feje és az izületei, nehezen kapott levegőt, rázta a hideg. A férfi elcsukló hangon mesélt a kiskunhalasi nővérek alázatos munkájáról, akik mindent megtettek a gyógyulása érdekében.

– fogalmazott. A férfi elmondta: 18 napot töltött az intenzív osztályon, de hamarosan kiengedik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nagyon fontos a távolságtartás, a vírus ugyanis nagyon gyorsan terjed. Szerinte, ha nehéz is, de be kell tartani a korlátozásokat, sőt, úgy vélte: teljes kijárási tilalmat kellene bevezetni.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó/videó: Halas TV

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.