Pesti Srácok

Az érettségiző diákoknak is több esze van, mint az ellenzéknek (képgalériával!)

Az érettségiző diákoknak is több esze van, mint az ellenzéknek (képgalériával!)

Az elmúlt hetek ellenzéki hisztériakeltése és cirkuszba illő viselkedése ellenére ma megkezdődtek az érettségi vizsgák. A lapunknak nyilatkozó érintettek tapasztalatai teljesen más képet mutatnak, mint amit az ellenzék „oktatáspolitikusai” megjósoltak. Gyurcsány és társai, valamint a "függetlendemokratikus" szakszervezetek elképzelései sem jöttek be: mindenki fegyelmezetten és maximális odafigyelés mellett tette a dolgát. Nézzük csak, hogyan is ment az első nap?!

Ma országszerte rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, a szokottnál egy órával később, kilenc órakor kezdődtek meg az érettségi vizsgák a magyar nyelv és irodalommal. Aki leérettségizett már, az tudja, hogyha fel is készült, megvan az a bizonyos egészséges „gombócérzés” a torokban és valljuk be izgult egy kicsit. Úgy tűnik az ellenzék nem a diákoknak, hanem a vírusnak drukkolt és várta, sőt követelte, hogy halasszák el az érettségiket. Az ellenzéki hisztériakeltés és riogatás azonban kudarcba fulladt, hiszen hiába indított petíciót Gyurcsány és szidalmazta a kormány intézkedéseit az ATV-ben Kunhalmi Ágnes, több mint 84 ezer diák vágott ma neki megméretni magát.

AZ ÉRETTSÉGI IDŐPONTJA NEM LAIKUS SZAKÉRTŐK DÖNTÉSE

Érdekes felvetésekkel próbált nyomulni a hazai ellenzék az utóbbi hetekben, mégis vannak szempontok, amiket talán érdemes a figyelmükbe ajánlani! A kormány a rossz helyzetben is a legkevésbé rossz megoldást választotta, ha ugyanis elhalasztották volna az érettségiket, akkor nagy tömegek estek volna el attól a lehetőségtől, hogy ősszel megkezdhessék valamely felsőoktatási intézményben a tanulmányaikat.

PestiSracok facebook image

Tehát az érettségik megtartása szükségszerű, hiszen a megfelelő időpont megválasztása nem laikus szakértők kompetenciája, hanem a járványügyi és oktatási szakemberek feladata. Nem tudhatjuk mi lesz pár hét múlva és amint láthattuk, a diákok is várták az érettségit, ők is támogatták azt, hogy érettségizhessenek. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár Országos Diáktanáccsal folytatott online egyeztetésén 19 résztvevőből 17 szavazott a május 4-i kezdésre.

A közel 33 ezer tagot számláló 2020 Kidolgozott érettségi tételek Facebook-csoportban azt láthatjuk, hogy a diákok támogatják egymást, segítik egymás felkészülését, ötletelnek és várják az érettségiket. Sokkal nehezebb lenne számukra a bizonytalanság és a várakozás, hogy vajon mikor kell érettségizni. A kormány a döntéssel egyrészt terhet vett le a vállukról, másrészt egyéni helyzetükhöz mérten hozhattak döntést a diákok: vállalják-e vagy sem az érettségit májusban.

Fontos tudni, hogy nem kötelező részt venni az érettségi vizsgán. Ősszel is lesz rá lehetőség és a keresztféléves felsőoktatási felvételit is meghirdetik. Bárki, aki akár reggel úgy döntött, hogy a vizsgát későbbre halasztja, az megtehette.

Védőmaszkot viselő tanárok készítik elő a tételeket az érettségi vizsga előtt a fővárosi Szerb Antal Gimnáziumban 2020. május 4-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Dr. Blahó János, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium igazgatója szerint a diákoknak most teljesen más körülmények között kell érettségizniük, hiszen nem volt ballagás és így más lelkülettel érkeztek meg a kisdiákok az iskolába ma reggel. Az intézményvezető beszámolt nekünk arról is, hogy ma délelőtt a tankerület részéről volt egy érettségi közbeni ellenőrzésük, amelyen jól vizsgázott a békés megyei intézmény, mindent rendben találtak az ellenőrök. Blahó János kiemelte: a diákok már napokkal hamarabb megkapták az értesítőt, hogy melyik kapun jöhetnek be az iskolába és azt is, melyik terembe kell menniük.

– emelte ki Blahó János. Az igazgató bizakodó volt, hiszen a diákok és a tanárok is nagyon fegyelmezetten és körültekintően jártak el, jól működött a zsilipelős módszer. Mivel az intézmény emelt szintű vizsgaközpont is, így a nagyobb kihívás az lesz, amikor az emelt szintű történelem érettségik megírására kerül sor. Akkor az iskolánkban közel 200 diák fog egyszerre számot adni tudásáról - tette hozzá.

Szecsődi Attilával, az Óbudai Waldorf Iskola igazgatójával az érettségi írása közben tudtunk beszélni, aki lapunknak elmondta, hogy náluk 24 diák érettségizik, de azért, hogy a biztonsági előírásokat betartsák, 3 külön tanteremben helyezték el a diákokat. Az érettségire a maszkokat és a fertőtlenítőket időben megkapták és azokat ki is helyezték, de sok diák maga is hozott ilyen védőeszközöket. Szellőztetnek és betartják a kért távolságot, ezzel is fokozottan odafigyelnek a diákok biztonságára. Az igazgató hozzátette:

Ahogyan korábban Maruzsa Zoltán államtitkár is elmondta, papíron 24 óráig életképes a vírus, így a dokumentumokat "pihentetni" fogják és elzárják a vizsgák után. A járványügyi szakemberek véleménye szerint a koronavírus jelenleg kontroll alatt van az országban, a fertőzések száma alacsony, így most biztonságosabb megtartani a vizsgákat, mint kivárni.

A MAGYAR DIÁKOK ÉRETTSÉGIZNI AKARTAK

A Nézőpont Intézet felmérése szerint, a magyarok 72 százaléka egyetért azzal, hogy most hétfőn megkezdődnek a központi írásbeli érettségi vizsgák és csak 19 százalékuk osztja az ellenzék véleményét, miszerint inkább az iskolákban kapott jegyekből kellett volna jegyet ajánlani – olvashattuk a tegnap publikált kutatásban. A köznevelésért felelős államtitkár is elmondta a múlt héten, hogy az érettségi időpontjának meghatározásakor kikérték többek között a Nemzeti Pedagógus Kar, a Pedagógusok Szakszervezete, az Oktatási Hivatal, a Klebelsberg Központ és az országos tisztifőorvos véleményét is.

Tegnap este nyilatkozott nekünk egy érettségizős diák, aki a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégiumban adott ma számot tudásáról. H. Márton elmondta, hogy mivel a felkészülés során nagyon sokat segítettek a pedagógusok és mindig tudtak kérdezni, tanácsot kérni, így felkészülten vágott neki a mai napnak.

- mondta el a diák, aki úgy gondolta tegnap este, hogy iskolája felkészülten várja őket, hiszen kaptak egy tájékoztató levelet, amiben leírták, hogy kapni fognak maszkot és 15 percenként engedik majd be külön a lányokat és külön a fiúkat a tantermekbe. Hozzátette, hogy szerinte a maszkot a vizsga írása közben le fogja venni, de figyelni fog rá, hogy tartsa a távolságot és vigyázzon társaira.

Védőmaszkot viselő diákok érkeznek az érettségi vizsgára a fővárosi Szerb Antal Gimnáziumban 2020. május 4-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

AZ ELLENZÉK TOVÁBBRA IS PRODUKÁLJA MAGÁT

Az érettségi vizsgák időpontja nem szakszervezeti, hanem járványügyi kérdés. Az ellenzék vergődése még látszatdemokráciából is bukásra áll, érdemjegyük egyes.

Verték a tam-tamot, de ehelyett talán azokat kellett volna megkérdezniük a vizsga elhalasztásának ötletéről, akiket ez érint. A diákokat! Nem unatkozó, otthon ülő és megkeseredett dékásokat vagy volt párttagokat. Még a diákoknak is több esze van, mint az ellenzéknek. Mi lesz, akkor, ha a diákok leérettségiztek?

Attól függetlenül, hogy a kormány mindent megtett és megtesz az érettségik zavartalan lebonyolításáért a magát független demokratikusnak tituláló Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) még az utolsó pillanatban is nyávogott és produkálta magát. Szűcs Tamás, a szakszervezet elnöke szerint, utólag jogi aggálya is lehet az érettségiknek és szerinte nincs abszolút biztonság az érettségizők számára. A szakszervezeti vezető szerint elképzelhető, hogy Gyurcsánytól kért és kapott oktatáspolitikai tanácsokat, hiszen sztrájkot hirdetett azon tanárok körében, akik szerint veszélyes lenne májusban megtartani a jelenlegi feltételek mellett az érettségiket. Az elnök szerint ez utolsó másfél-két hónap a legintenzívebb felkészülési időszak az érettségi előtt állóknak, ez az időszak nem úgy valósult meg, ahogy szokott.

Igen érdekes, hogy a múlt héten azt közölte az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos, hogy az érettségi vizsgák megszervezése nem sért oktatási jogot, a köznevelési államtitkár által ismertetett feltételek a biztonságos vizsgázást szolgálják. Az ellenzék ezzel szemben továbbra is magát égeti elképesztő ötleteivel.

A DIÁKOK JÓL VETTÉK AZ ELSŐ AKADÁLYT

G. Á.-val, a veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium tanulójával az érettségi után beszélgettünk, aki szerint az egész "érettségizés" egy új élmény volt számára és mindvégig biztonságban érezte magát a járvány ellenére.

- tette hozzá a tanuló.

Az ellenzék szerint azok, akik csak ősszel érettségiznek, fél vagy egy évet veszítenek és később mehetnek majd egyetemre. Tehát mi ebből a jó öreg tanulság? Mindig keresni kell azon a bizonyos kákán a csomót! Merthogy sem így, sem úgy nem jó! Érdekes, hogy a kormány pont azért adja meg mindkét lehetőséget, hogy legyen a diákoknak választási lehetősége. Pont azért van most érettségi, hogy lehessen felvételi és mindenki az egyéni helyzetéhez mérten tudjon döntést hozni.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint hétfőn középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliztek. A magyar vizsgákat kedden a matematika írásbeli követi.

A május 4-én kezdődő érettségi megoldásait három napon keresztül szaktanárok segítségével mutatja be a közmédia. Hétfőn 14.30-tól az M1 csatornán, 18 órától pedig az M5-ön ismertetjük a magyar érettségi megoldásait. Kedden a matematikai feladatsor kérdéseire adott helyes válaszokat mutatjuk be, míg szerdán a történelmi érettségi feladatait vesszük végig.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Képgaléria: Árvai Károly/kormany.hu

Ajánljuk még