Pesti Srácok

Az Európai Bizottság alelnöke, Sorosék jó barátja megtalálta a fonalat és ismét betámadta a magyar kormányt

Az Európai Bizottság alelnöke, Sorosék jó barátja megtalálta a fonalat és ismét betámadta a magyar kormányt

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) adott interjút, ami kapóra jött a hazai ellenzéki médiának. A 444.hu szerint Jourová azt hangsúlyozza, hogy hiába sulykolja a magyar kormány, ő egyszer sem mondott olyat, hogy a magyar felhatalmazási törvény nem ütközik a közösségi jogba, csak egyelőre nincs jogalap a kötelezettségszegési eljárás megindításához. Varga Judit igazságügyi miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő is élesen reagáltak a vádakra Facebook-oldalukon.

Mint ismeretes néhány héttel ezelőtt a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) vitaműsorában jelentette ki Jourová alelnök, hogy Magyarország az új koronavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal. A mostani FAZ-interjúban viszont Jourová azt hangsúlyozza, hogy hiába sulykolja ezt a magyar kormány, ő egyszer sem mondott olyat, hogy a magyar felhatalmazási törvény nem ütközik a közösségi jogba, csak egyelőre nincs jogalap a kötelezettségszegési eljárás megindításához. A 444.hu által írt cikk szerint Brüsszel különösen éberen figyeli a magyarországi történéseket és az alelnök úgy véli, hogy az eddig látottak alapján nyugtalanító a jogszabály, mivel a magyar politikában rendszerszintű változtatások mennek végbe általa és a büntetőjogi módosítások a sajtó megfékezéséhez vezethetnek. Mint írják: épp ezért figyelik a Bizottságban, hogy milyen intézkedéseket hoz a kormány, és folyamatosan kapcsolatban vannak magyar civil szervezetekkel és újságírókkal.

Varga Judit igazságügyi miniszter asszony a Facebook-oldalán reagált az ellenzéki médiában megjelent vádakra. Mint írja,

PestiSracok facebook image

Varga Judit kiemeli, hogy sokáig persze nem tűrhették ezt az új hangot és pártatlannak tűnő eljárást, ezért a hálózat nyilvánvalóan még nagyobb nyomás alá helyezte a szereplőket, aminek az első eredménye Jourova tegnapi Frankfurter Allgemeine Zeitung-nak adott interjúja, amelyben egyrészt próbál mentegetőzni a magyar koronavírus törvénnyel kapcsolatos korábbi álláspontja miatt, másrészt nyíltan fenyegetőzik az uniós pénzek megvonásával, harmadrészt visszatér ahhoz a jól ismert módszerhez, hogyha a konkrét jogszabályokba nem tudnak belekötni, akkor arról kezdenek értekezni, hogy kontextusban kell vizsgálni, hogy mi történik hazánkban - teszi hozzá.

- írja a tárcavezető, majd hozzáteszi, hogy kérdés persze, hogy mennyire kaphat Jourová megalapozott információkat a magyarországi helyzetről a “kapcsolataitól”, ha olyan megállapításokra ragadtatja magát, hogy Magyarországon olyan félelmetes a légkör, amelyben a véleménynyilvánítás szabadsága nem is létezhet.

Vajon mit szól ehhez az index.hu, 444.hu, 24.hu, hvg.hu, hirklikk.hu, és társaik? Akkor ők hova álljanak?

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár is a Facebookon reagált. Mint írja:

Forrás: 444, Facebook; Kiemelt kép: Kovács Zoltán Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.