Pesti Srácok

Az megvan, hogy Ungár Péter miatt vannak belső problémák a Jobbikban?

Az megvan, hogy Ungár Péter miatt vannak belső problémák a Jobbikban?

Ungár Péter a közösségi oldalán osztott meg egy velős és lényegretörő bejegyzést, amelyben kvázi üzen a Jobbik elnökének. Ungár szerint az, hogy a Jobbik vezetése egy, a saját tagságának írt levelében, arra jutott, hogy Ő tehet a Jobbik belső problémáiról, megtisztelő, de azt javasolja, hogy Jakab inkább bízzon magában és szedje össze magát.

Ungár Péter frappáns üzenetben köszönte meg a szinte törpepárttá alakult Jobbik vezetőségének, hogy őt – tehát egy liberális politikust – teszik felelőssé a Jobbik belső problémáiért. Az LMP-s képviselő zseniális stílusban osztotta ki a Jobbik elnökét, hiszen az utóbbi idők történései valóban azt igazolják, hogy Jakabnak talán mégiscsak meg kellene fogadnia Ungár tanácsát.

Fotó: Facebook

Mint ismert: a Jobbikból csak ezen a héten három frakciótag is kivált, így a balliberálisokkal szövetkező Jakab vezette egykori nemzeti politikai tömörülés lassan teljesen felszámolja önmagát, sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy a hatalomért bármire képes Jakab vezetésével a gyurcsányista DK-frakcióval próbálkoznak a politikai palettán maradni. A politológusok, valamint a Jobbik egykori vezető tagsága az elmúlt időszakban egyre többször fogalmazzák meg az egyébként valóban reálisnak tekinthető gondolatot, hogy 2022-ben már nem is lesz Jobbik. (Esetleg Ballik néven bejuthanának az Országgyűlésbe, bár a jelenlegi támogatottságuk szerint már ez is kérdéses.) Viszont most legalább megtudhattuk, hogy a párt túlélésért való küzdelme tulajdonképpen Ungár Péter hibája, nem Jakab vagy a néppártosodásként emlegetett balliberálisokkal való szövetségre lépés.

PestiSracok facebook image

Forrás: Ungár Péter/Facebook; Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.