Pesti Srácok

"A Balaton a világ legbiztonságosabb üdülőhelye" – Bizakodva, de konfliktusokkal is számolva készülnek a polgármesterek a szezonra

null

A pünkösdi hétvégén Balaton-szerte kinyitnak a strandok és kezdetét veszi a nyári szezon. Ami már most tudható, hogy ez a nyár egészen más lesz, mint a többi. Bár már eddig is számtalan korlátozást feloldott a kormány, a koronavírus és a belénk költözött félelem hatása nem múlik el hetek múlva sem nyomtalanul. Továbbra is tartani kell egymástól a távolságot, ami azzal jár, hogy strandokon, fürdőkben is korlátozni kell a beléptethető létszámot. Egyelőre még senki sem látja, mikor lehet rendezvényeket tartani, akár csak kültéren, de legalább már az éttermek kinyithattak, és nemcsak azok, amelyeknek kerthelyiségük van. Mindez létkérdés a Balaton-parti települések számára. Itt az önkormányzatoknak is szinte minden bevételük a turizmustól függ, ahogy a vállalkozók, a szolgáltatók is nagyrészt turizmusból élnek. Ha nem jönnek a vendégek, nem normalizálódik valamelyest az élet, a Balatonnál csődközeli helyzetbe is kerülhetnek az eddig kiválóan gazdálkodó önkormányzatok és a jól menő vállalkozások is. Megkerestünk több tóparti polgármestert, akik – bár már most több százmillió forintra rúgnak a bevételkieséseik, és elveszítették több olyan biztos forrásukat, mint a parkolási díjak, a kurtaxa után járó állami támogatás is – mégis bizakodók. Mert a rossz hozott valami jót is. Idén nyáron azok is belföldi úticélokat választanak majd nyári pihenésül, akik eddig külföldön töltötték a nyári szabadságot, sőt, információink szerint az is felmerült, hogy külföldi országokban, ahonnan jelenleg tiltott a kiutazás, a Magyarországra való utazást engedélyeznék, mert nyugodtan kimondhatjuk: ma Magyarország egészségügyi szempontból is a világ egyik, ha nem a legbiztonságosabb országa, azon belül a Balaton a világ legbiztonságosabb üdülőhelye.

A járvány legnagyobb vesztesei azok a települések, amelyek kizárólag turizmusból élnek

A koronavírus-járvány, illetve az általa előidézett gazdasági válság legnagyobb vesztesei jelenleg világszerte a turizmusból élő városok. Ahogy a járvány kitörésével és terjedésével sorra rendelték el a vészhelyzetet és vettek vesztegzár alá országokat, egyik napról a másikra állt le az élet, Barcelonában éppúgy, ahogy Rómában, Párizsban vagy épp Balatonfüreden. Az egyik nap még teltházas éttermek, szállodák, fürdők kiürültek, bezárták kapuikat, méghozzá úgy, hogy fogalmuk sem volt, mikor nyithatnak újra. A szállásadók korábban egész nyárra megtelt foglalási naptárai napról napra ürültek az újabb és újabb lemondásokkal, ahogy egymás után mondták le az évtizedek óta elmaradhatatlan, hagyományos rendezvényeket is.

Kétélű döntések és intézkedések

PestiSracok facebook image

A kormányzati intézkedések az egyik oldalról a járványt legjobban elszenvedő ágazatot, a turizmus szereplőit segítették – ugyanakkor egy idegenforgalmi adó fizetés alóli felmentés az önkormányzatokat húzza, még akkor is, ha az állam megtéríti, ugyanis csak utólag teszi, és hozzá megszűnt a kurtaxa minden egy forintja mellé nyújtott egy forint üdülőhelyi állami támogatás is, a veszélyhelyzet végéig. A parkolás ingyenessé tétele is kétélű intézkedés: segítség az embereknek, megvonás az önkormányzatoknak. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a korlátozások, illetve a turisztikai ügynökség által kiadott ajánlás tükrében körülbelül feleannyi vendéget engedhetnek be egész nyáron a strandokra, és a jelenlegi állás szerint rendezvények sem lesznek – ami az árusok bérleti díjával, belépőjegyekkel szintén fontos lába a balatoni önkormányzati bevételeknek –, azt látjuk, hogy finoman fogalmazva nehéz év elé néznek a Balaton-parti települések. Mondhatni, nem lehet most könnyű balatoni polgármesternek lenni. És nemcsak azért, mert a legerőteljesebben nekik kellett átszabni a költségvetésüket, hanem azért is, mert a nyári szezonkezdésre olyan döntéseket kell meghozniuk, amelyek előre borítékolható, hogy konfliktusos helyzeteket fog eredményezni, hiszen nem tudnak mindenkinek kedvezni.

Ha csak feleannyi ember mehet be a strandokra, el kell dönteni, kik lehetnek azok

Ezek a kiélezett helyzetek már megmutatkoztak a tavasz folyamán akkor, amikor elrendelték az első korlátozásokat, ráadásul jött a jó idő, és az ország más részeiről megindultak a Balatonhoz a kirándulók, no meg a nyaraló-tulajdonosok. Csakhogy az ellátórendszer normál helyzetben sincs felkészülve arra, hogy egyik napról a másikra megduplázódjon az ellátandók száma, hát még a veszélyhelyzetben, ami egyébként is kaotikus állapotokat teremtett a kereskedelemben a spájzoló, boltokat megrohamozó emberek miatt. Megduplázódott lakosság nélkül sem lehetett hetekig olyan alapvető élelmiszereket kapni, mint liszt vagy élesztő.

Az elmúlt hónapokban emiatt kialakult konfliktusok a szezonkezdést követően újra fellángolnak, főleg akkor, ha meg kell húzni a limitet, mennyi ember mehet be a fürdőhelyekre, és el kell dönteni, ki mehet be és ki nem. Milyen tematikát alkalmaznak? Bárhogy is döntenek, valakinek fájni fog. Ha a helyieket és a nyaraló-tulajdonosokat előnyben részesítik, azt a szállásadók sínylik meg. Ha csak a létszámot nézik, olyan családok előtt is zárulhat a kapu, akik lehet, hogy azért utaztak több száz kilométert gyerekekkel, gumimatracokkal, csónakokkal felszerelkezve, hogy fürödjenek egy jót a Balatonban.

Újra kinyitott és várja a vendégeket a Balaton. Fotó: MTI/Varga György

Május végén jelentősen enyhítheti a korlátozásokat és a turisztikai ágazatnak további segítséget kínálhat a kormány

Jó hír lehet, hogy információink szerint bejelentésre készül a kormány május végén: a kiemelt turisztikai övezetben, vidéken, ahol minimális a betegek száma, jelentősen könnyítenének a korlátozásokon. Ezen kívül további anyagi segítséget is nyújthatnak a járvány által leginkább sújtott turisztikai szolgáltatóknak és önkormányzatoknak.

Alsóörs polgármestere szerint visszájára fordíthatók a nehézségek, csak fordítva kell gondolkodni

Alsóörs polgármestere bizakodó. Hebling Zsolt szerint, ha fordítva gondolkozunk, és – a kialakult helyzet előnyeit tekintve szem előtt – nem spórolnak, hanem befektetnek, akkor még az is lehet, hogy egy kifejezetten jó szezon következik az elmaradt előszezon után.

– mondta a PestiSrácok.hu-nak Hebling Zsolt polgármester. Alsóörs község éves költségvetése 1,3 milliárd forint. Ebből a működési költség, amiben tényleg csak a legszükségesebb kiadások vannak benne, 750 millió forint. A polgármester szerint, ha ez így maradt volna, az valóban nagyon súlyos helyzetbe sodorta volna az önkormányzatot.

Pünkösdkor nyit a strand és a Balatonnál egyedülálló önkormányzati kemping

– vélekedett a polgármester. Ezzel a korlátozással úgy számolnak, hogy a korábbi években strandbelépőkből származó 100 millió forint bevételnek körülbelül a fele fog befolyni idén nyáron. Az idegenforgalmi adó, amit az adókönnyítések során eltörölt a kormány az év végéig, Alsóörsön 500 forint/fő/éj. Igaz, magát az ifá-t megtéríti az állam utólag, de a hozzájáró támogatást nem fizeti ki az önkormányzatoknak a veszélyhelyzet fennállása alatt.

Vízi gömbös játék az alsóörsi strandon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Helyi szolidaritási alapot hoztak létre, amit termékfejlesztésre és reklámra költenének

Alsóörsön egyedi szolidaritási alapot hoztak létre a turisztikai egyesülettel. Azt kérték, hogy ebbe az alapba önkéntes alapon a szállásadók és szolgáltatók az idegenforgalmi adónak – amely megfizetésétől év végéig mentesülnek – a felét, azaz 250 forintot fejenként és vendégéjszakánként fizessenek be. Az így összegyűlt összeget pedig két dologra fogják fordítani: termékfejlesztésre és marketingre.

– hangsúlyozta a településvezető.

"A Balaton a világ legbiztonságosabb üdülőhelye"

– jegyezte meg Hebling Zsolt. Nagy öröm, hogy a vendéglátóhelyek teljesen kinyithatnak, és már nemcsak a kerthelyiségek. Rendezvényt tartani egyelőre nem lehet, de ha augusztus 15. után igen, akkor a nyárbúcsúztató fesztivált és a sörfesztivált is megtartanák. A rendezvényszervezőkkel már dolgoznak azon, hogy ha 500 főig fogják engedni a rendezvényeket, akkor szabadtér helyett akár sátras megoldással, vagy beléptetőrendszerrel tudják tartani a beengedhető létszámot. Ha kegyesek lesznek az égiek, talán a szezon is elnyúlik. Szeptemberben pedig már új turisztikai akciók is hozhatnak Alsóörsre vendégeket, mint a Varázserdő vagy az épülő kerékpárút.

Csopak kicsi, de legkedveltebb balatoni strandján a helyi lakos bérletes is több, mint az ajánlás szerint a strandra beengedhető létszám

Csopak polgármestere egészen rendhagyó módon, folyamatosan videoüzenetekben kommunikál a helyiekkel és nyaralótulajdonosokkal, hogy rendben menjenek a dolgok és mindenki könnyebben elfogadja a járvánnyal járó nehézségeket, korlátozásokat. A kistelepülés strandja az egyik legkedveltebb az északi parton: plázsos, tengerpartot idéző kialakítású, és minden szolgáltatás elérhető, amire csak vágyik a nyaraló a vízparton. Ráadásul a Balatonnál egyedülálló módon nyitott az év 365 napján és a nap 24 órájában. Este 7 óra után még a főszezonban sem szednek belépőt. A jelenlegi helyzetben viszont van egy nagy hátránya: kicsi. Méghozzá annyira, hogy a turisztikai ügynökség ajánlása alapján, ha 20 négyzetméterenként egy család engedhető be, az megoldhatatlannak tűnő helyzet elé állítja a település vezetőjét.

– mondta Ambrus Tibor.

Hogy mennyi lesz a kiesés, egyelőre megbecsülni sem tudják

Korábban május 15-én szokott elindulni a strandszezon; most Csopakon is a pünkösdi hétvégére készülnek, és egészen a szezon végéig, azaz augusztus végéig tartanak majd nyitva. Azt, hogy az előszezon elmaradása és a beléptethető limit korlátozása, valamint az elveszített idegenforgalmi adó után járó állami támogatás mennyi bevételkiesést fog jelenteni, egyelőre meg sem lehet becsülni a polgármester szerint. Ha a 20 négyzetméteres ajánlás rendeletben kijön, az legalább megfelezi majd a vendégszámot. Csopak kicsi, de annál kedveltebb strandja hét közben is teltházzal szokott működni a nyári szezonban. Hétvégente néha akkora volt a tumultus, hogy már jelezni szokták a vendégeknek: "olyan tömeg van, hogy szerintük most már senki ne menjen be". A figyelmeztetés ezen a nyáron vélhetően nem lesz elegendő, ezért egy olyan kapurendszert kell bevezetni, ami zárható. Eddig a vendégek csak abból vették észre, hogy van beléptetés, hogy reggel 7 és este 7 között belépőt szedtek – egyébiránt a strand nyitott volt, bárki, bármikor beléphetett.

Sok helyi lakos és nyaraló-tulajdonos elvárná az előjogokat a strandoláshoz, de a többség elfogadja, hogy neki is áldozatot kell hoznia

Ambrus Tibor legutóbbi videoposztjára, amelyben kikérte az emberek véleményét a korlátozás kezelést illetően, rengeteg hozzászólás érkezett. Bár többségében az látszik, hogy elfogadják a rendhagyó helyzetet és megértik, hogy mindenkinek kell áldozatot hozni, de szép számban akadnak, akik úgy képzelik, a helyi lakosok és a helyben nyaraló ingatlannal rendelkezők valamilyen előjogot kell, hogy kapjanak. De olyan észrevételek is megjelentek, akik szerint azokat kellene kiszűrni, akik a strandra "ruccannak ki" a közeli városokból, például Veszprémből. Erre a reakció sem maradt el: ha a veszprémi nem mehet a csopaki strandra, a csopaki ezen a nyáron ne menjen Veszprémbe vásárolni. A polgármester is látja, hogy elkerülhetetlen, és biztosan lesznek a szezon folyamán kellemetlenségek, konfliktusok, de azért bízik benne, hogy a helyiek és a nyaralótulajdonosok is látják és megértik, mit jelentenek ezek a drasztikus számok a bevételkiesésben egy olyan település esetén, amelyik kizárólag a turizmusból él – nincs más. Vagyis a napijegybevételre is szüksége van a településnek, arról nem is beszélve, hogy ha a Csopakra látogatókat, a pár napra, hétre érkezőket háttérbe szorítanák és elvennék tőlük a fürdés lehetőségét, annak beláthatatlan következményei lennének a helyi vállalkozókra, szolgáltatókra, szállásadókra nézve is. Azon kívül könnyen elveszítené azt az elismerést, amit a múltban kivívott magának, ugyanis nem véletlen, hogy a helyi napilap által sok évvel ezelőtt elindított versenyben rendre Csopak nyerte el a legkedveltebb balatoni strand címét.

A csopaki strand sokszor hét közben is teltházzal működik a nyári szezonban. Fotó: Facebook/Ambrus Tibor

Rendezvények most úgy tűnik, nem lesznek, de a neves éttermek, borászatok, a környék természeti értékei lehetőséget kínálnak a szórakozásra

És nemcsak a beléptetési korlátozás rendjét kell kidolgozni, hanem azt is ki kell találni, milyen mértékben emeljék a bérlet- és jegyárakat, a jelenlegi árak mellett ugyanis akkora veszteséget termelhet a járvány, amit egy ilyen kicsi önkormányzat nehezen vészelne át. Rendezvényekről egyelőre nem is gondolkoznak, ugyanakkor Csopakon kiváló, híres vendéglátóegységek, borászatok működnek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a strandolás mellett más kellemes időtöltési lehetőséget nyújtson a település. A könyék is gazdag természeti, épített és gasztronómiai értékekben, ami bőséggel kínál szórakozási, kirándulási lehetőséget.

– jegyezte meg Ambrus Tibor.

A tavaszi roham sem okozott problémát, nem jelentkeztek tömeges megbetegedések

Azonban hiába értették meg a hirtelen leköltözőket, ha az infrastruktúra sem volt adott a már márciusban megduplázódott létszámra, ráadásul a kialakult helyzetre ők sem készültek fel fejben. A legnagyobb problémát ettől függetlenül a tavaszi roham során is az jelentette, hogy a boltok nem tudták kiszolgálni az egyik napról másikra megjelent plusz igényt, de semmilyen katasztrófa, tömeges megbetegedés nem történt. A csopaki polgármester azt mondta, ő messze nem tapasztalt annyi gondot, problémát emiatt, mint amit a sajtóban olvasni lehetett.

Az utóbbi hetekben sulykolt "kerüld a tömeget" gondolat hatására bennünk kialakult félelemmel is meg kell küzdeni

– vélekedett a polgármester. Bíznak benne, hogy a ma már várt vendégek megérkeznek, akiket szeretettel fogadnak. A strandot az eddigieknél is többet takarítják majd, a közterületeket folyamatosan fertőtleníteni fogják. Most úgy készülnek, hogy helyben kezelni tudják a rendhagyó szezon adta kihívásokat, ha azonban komoly korlátozások maradnának – például a strandon tartózkodó létszám tekintetében –, akkor a probléma nem egy-egy településen, hanem Balaton-szinten fog jelentkezni. Ha nagy tömegek szorulnak ki a strandokról és nem jutnak le a vízhez fürdeni, az hozhat olyan helyzetet, amikor központi beavatkozás, kezelés szükséges.

Ambrus Tibor azt mondta, a döntéshozóktól ő csak annyit kérne, hogy bármilyen intézkedésről döntsenek, időben tájékoztassák a településvezetőket, hogy fel tudjanak készülni annak következményeire; egyébiránt polgármester-társaival együtt helyt fognak állni a nem mindennapi kihívásokkal szemben.

Balatonalmádi négy strandon, minimális jegyáremeléssel várja a vendégeket

Balatonalmádiban négy önkormányzati fenntartású strand is van: egy, a Wesselényi Strand, a legnagyobb a város központjában, kettő Káptalanfüreden és egy kicsi strand Budataván. Mind a négy kinyitott már két héttel ezelőtt, és a jegyárakat mindössze 100 forinttal emelték; ez a felnőtt napi belépők esetében azt jelenti, hogy 900 forintról 1000 forintra. Ezt az emelést viszont megtették volna a járványtól függetlenül is, ugyanis emelkedtek a szolgáltatási díjak, ezzel az önkormányzatok strandfenntartással kapcsolatos kiadásai is. A hivatalos nyári szezon Almádiban is május 29-én veszi kezdetét a korábbi május 15. helyett, akkor indul az élet, innentől biztosított a vízimentés és ettől a naptól szednek belépőt a strandokon.

Ahogy más Balaton-parti településeken, Almádiban is voltak a szezonnal összefüggő fejlesztések. A város három strandja kapott összesen 90 millió forintot, amiből a vizesblokkok újultak meg. Így rendezett, tiszta, a szezonra felkészített strandokkal és új mosdókkal várják a pihenni vágyókat.

Kepli Lajos reméli, hogy szezonkezdésre, vagy a szezon folyamán még enyhítenek a korlátozásokon

Balatonalmádi ősszel megválasztott független polgármestere, Kepli Lajos a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, éppen a négy strand miatt szerencsésebb helyzetben vannak, mint sok más önkormányzat, hiszen kétszer, háromszor annyi ember tud egyszerre strandolni. Rendezvényeket a jelenlegi szabályozás szerint nem lehet tartani, de Kepli Lajos bízik abban, hogy ez a szezonkezdésig még változhat. Az intézményvezetőkkel folyamatosan egyeztetnek, hogy ha megtörténne az ez irányú korlátozások eltörlése vagy enyhítése, rajtra készen legyenek és megindulhasson a hagyományos és közkedvelt balatonalmádi rendezvények, fesztiválok szervezése, mint például a Bor Napok, a Pálinka Fesztivál vagy a Hungarikum Fesztivál. Alapvetően a helyi és környékbeli művészekre számítanak majd. Neves előadók, zenekarok esetében is a kialakult helyzet miatt úgymond "szabad lesz a vásár", az előadók naptárja is kiürült a veszélyhelyzet kihirdetésével, így a programszervező, művelődésszervező szakemberek akkor is fognak tudni lekötni koncerteket, ha gyorsan kell lépni.

Különbséget tenni helyi lakos, nyaraló-tulajdonos és a településen üdülők között nagyon nem lenne egészséges

Balatonalmádi polgármestere is azon állásponton van a strandférőhely-limit kapcsán, hogy nem lehet különbséget tenni helyiek és nyaralók között. Mint mondta, egy olyan szabályozás, ami különbséget tesz helyi lakos, nyaraló-tulajdonos és a településen üdülők között, nagyon nem lenne egészséges, hiszen mindenki fizet valamilyen formában azért, hogy itt lehessen és a helyben adott szolgáltatásokat használhassa, fürödhessen. Teljesen mindegy, hogy a bérletet váltotta meg, vagy napijegyet vesz.

Balatonalmádi legkedveltebb strandja a Wesselényi. Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

– fogalmazott Kepli Lajos. Amiben Balatonalmádiban gondolkoznak, az egy hosszított nyitvatartás, ami például kedvezne azoknak az egyébként főként helyi lakosoknak, akik reggeli, esti mozgáshoz, sporttevékenységhez veszik igénybe a strandot. Ez esetben őket külön lehet választani a nagyobb tumultustól, hiszen már korábban vagy később is bemehetnének, nemcsak akkor, amikor a többség strandol.

Eddig 300-350 millió forint a kiesés Almádiban: ezt még túlélik, ha mostantól normalizálódik az élet és beindulhat a szezon

Almádiban jelenleg 300-350 millió forint bevételkiesésnél tartanak, ami az idegenforgalmi adó utáni támogatás időszakos elvonásából – fizetés alóli mentességből és az elvont gépjárműadóból, valamint részben már a korlátozásokból, bérletidíj-csökkenésekből – adódik. Kepli Lajos azt mondta, az idegenforgalmi adó után járó támogatás elvételét nem igazán értették, hiszen ha veszélyhelyzet van, a szállodák zárva vannak, nincs vendég, akkor vendégéjszaka sincs és idegenforgalmi adó sincs. Ettől függetlenül tudomásul vették, ahogy azt is, hogy a veszélyhelyzet kezeléséből mindenkinek ki kell vennie a részét, így az önkormányzatoknak is.

– hangsúlyozta a polgármester. Kepli Lajos szerint Balatonalmádi is nagyobb vérveszteség nélkül vészelheti át a járvány sújtotta szezont, évet. Ebben nagyon nagy segítség lenne számukra már az is, ha legalább a fő bevételt jelentő strandokat nem kellene szigorú korlátok között működtetni. Továbbá, ha legalább az 500 fő alatti rendezvényeket megtarthatnák, az is plusz vonzerőt és bevételt jelentene az önkormányzatoknak.

Ezen a nyáron 60 százalékig emelkedhet a töltöttség a Balatonnál a turisztikai ügynökség előrejelzése szerint

– mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója legújabb podcastjában. Emlékeztetett, hogy március közepén gyakorlatilag beszakadt a turizmus. Május közepén, a miniszterelnök bejelentését követően viszont leálltak a lemondások és újra elindultak a foglalások.

– fogalmazott Guller Zoltán. Mint mondta, a kormány célja az, hogy a magyar turizmus és a Balaton fejlődjön. Mindent ennek az érdekében tesznek, de az első szempont mindig a biztonság. A fejlődés érdekét szolgáltja az MTÜ vezérigazgatója szerint a Balatoni Hajózási Zrt. átalakítása is. Mivel a Bahartnak is számolnia kell azzal, hogy a járvány miatt sokkal kevesebb embert fog tudni szállítani, mint tavaly, két választási lehetőségük volt: vagy átszerveznek, vagy a kompmegújításra, beszerzésekre szánt 6,5 milliárdos fejlesztési forráshoz nyúlnak hozzá.

– jegyezte meg a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller szerint amikor az egész turisztikai ágazat a túlélésért küzd, akkor az állam sem viselkedhet másként, mint más piaci szereplők. Nem lehet az állam pénzén turisztikai vállalkozást megmenteni, fejlesztéseket, átszervezéseket elkerülni. A cél pedig az, hogy a balatoni hajózást európai színvonalúvá emeljék. Ahhoz, hogy ezt elérjék, át kellett tekinteni a tevékenységeket, mi az, ami nem tartozik szorosan a hajózáshoz: ilyenek a kemping-, szálloda- vagy vitorláskikötő-üzemeltetés. A reorganizáció során több régi hajót eladnak. Szintén megválnak négy kicsi, kihasználatlan kikötőtől, amelyeket szintén nyílt árverésen fognak meghirdetni. A Balaton-törvény értelmében az önkormányzatoknak elővásárlási joga van, amivel már jelezték is, hogy élni kívánnak: erről a minap adtak ki közleményt az érintett polgármesterek, akik szerint közérdek, hogy a hajózás ezekben a kikötőkben is közösségi tulajdonban maradjon. A vitorláskikötők ugyan a Bahart tulajdonában maradnak, de azoknak az üzemeltetésétől megszabadulnak, az üzemeltetőket szintén nyílt pályázaton fogják kiválasztani.

Ilyen lesz az új balatoni komp. Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Guller Zoltán a podcastban azt mondta, az új kompok és kishajók jövő nyáron jelenhetnek meg a magyar tengeren. Elkészültek a tervek az új hajóflottáról, közte a Balaton zászlóshajójának látványterve is. A közbeszerzést már ki is írták. Abban bíznak, hogy jövőre már mindenképp új kompok fognak közlekedni Tihany és Szántód között, és megújul mindkét rév környezete is. Hamarosan megrendelik az első új katamaránokat is, amelyek elsősorban Balatonfüred, Keszthely és Siófok körzetében fognak közlekedni.

Vezető kép: Facebook/Ambrus Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.