Izgalmas tanulmányt tett közzé a Soros-birodalom születéséről a XXI. Század Intézet
Izgalmas tanulmányt tett közzé a XXI. század intézet a Soros-birodalom keletkezéséről. Ebben Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója nem csupán azt vette górcső alá, hogy honnét indult a tőzsdespekuláns, de arra is rávilágított, hogy milyen eszmei háttér alapján próbálja megvalósítani torz társadalmi elképzelését.
A Soros-birodalom megszervezésének 1984 és 1994 közé eső első tíz évének, főként magyarországi eseményeit mutatja be Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és a Kommentár folyóirat főszerkesztője a XXI. Század Intézetnek készített elemzésében. Ebből kiderül az is, hogy 1993 végén, Bukarestben Soros György a következőt mondta a „kelet-európai birtokán” tett többhetes körutazására őt elkísérő amerikai riporternek: „Nyugodtan írja csak azt, hogy ami egykor szovjet birodalom volt, az Soros-birodalom lett.”
A terepszemlét novemberben kezdte Prágában, utána Szarajevó következett, ahonnét Horvátországba utazott, hogy pár nappal később Budapesten landoljon. Az újságíró összesen hat napot töltött együtt Sorossal, amikor ezt követően végigjárták délkelet-európai „hátsókertjét”, melynek állomáshelyei a következők voltak: Temesvár, Bukarest, Kisinyov (Chișinau), Szófia, Tirana. Soros mindenütt felkereste helyi alapítványa irodáját, tárgyalt támogatóival és azokkal, akiket ő támogatott, fogadta az újságírókat vagy éppen őt fogadták állami vezetők (Horvátországban és a Moldovai Köztársaságban egyenesen az államfő, bár előbbi emlékei szerint addigi élete legrosszabb találkozója volt). Albániából az eredeti tervek szerint Bécsbe ment volna, de hirtelen irányváltással londoni fuvart kért a pilótától. 1993 legvégén, amikor szemléje befejeződött, egy másik projekt is lezárult: a Soros-birodalom létrehozásának első, tízéves szakasza ugyanis befejeződött. 1994-ben Soros György győztesnek nyilvánította a közép- és kelet-európai rendszerváltoztatással párhuzamosan véghezvitt, térségbeli tevékenységét, de kevesellte annak eredményét.
Az első tíz évben a Soros-projekt kitüntetett, modellértékűnek szánt, úttörő vállalkozása Magyarországon volt – olvasható a tanulmányban. Soros legendássá vált mondása szerint „a befektetés nem több rosszul sikerült spekulációnál”, ő maga pedig leginkább kozmopolitának vallja magát. Soros György a világ valaha élt legnagyobb hatalmú filozófusa. Olyan emberbarát nyerészkedő és milliárdos bölcselő, aki önmagáról egyszer azt mondta, hogy „gyerekkorom óta meglehetősen erős messianisztikus vágyakat dédelgettem”, más alkalommal egyenesen kijelentette: „zseninek tartottam magam, messiásnak”. Önmagát elsősorban nem is pénzembernek, hanem bölcselőnek tartja, noha elmélete kritikusai szerint nem több lapos börzefilozófiánál. Jó harminc éve így nyilatkozott:
„Nekem többet jelentene, ha a filozófiámat jobban ki tudnám bontani. Csak véletlenül Amerikában pénzt keresni könnyebb, mint filozófiát írni. És ez által ott érvényesültem. Ha olyan filozófus lennék, aki befolyásolni tudja a világ sorsát, akkor inkább lennék filozófus, mint pénzember.” A kettő közötti szoros összefüggést bizonyítja, hogy 2017 novemberében személyes vagyona nagy részét, mintegy 18 milliárd dollárt alapítványához csoportosított át, amelyet elnököl is. „Azt szeretném, ha financiális, filantróp és filozófiai spekulánsnak tartanának” – ezekkel a szavakkal vette át Oxfordban tiszteletbeli diplomáját.
Az elemzés kitér a családi háttérre is. Békés Márton azt írja: Soros György édesapja, Soros Tivadar az I. világháború alatt orosz fogságba esett és Magyarországra való – nem kizárt, hogy NKVD-s megbízással történt – visszatérése után a korszak progresszív körei által felkarolt egyetemes nyelv, vagyis az eszperantó lelkes támogatója, sőt, folyóiratának (Literatura Mondo) alapítója lett.
Névmagyarosítás után felvett családnevük eszperantóul azt jelenti: „szárnyalni fog”. Soros Tivadar az 1947-es Eszperantó Világkongresszusra fiával együtt látogatott ki, ahonnan utóbbi már nem tért haza. Londonba való megérkezését követően az ifjú Soros Györgyre óriási hatást gyakorolt Karl Popper filozófiája. A London School of Economics elvégzése után, 1956-tól kezdve New Yorkban brókerkedett, a ’60-as évek első felében azonban egy ideig visszatért eredeti érdeklődéséhez. 1962 és 1965 között korábbi tanára, Karl Popper filozófiájának továbbgondolásával foglalkozott. 1963-ban befejezett kézirata (The Burden of Consciousness) végül nem jelent meg; főképpen azért, mert Popper elutasította gondolatai minden komolyabb filozófiai megalapozás nélküli szolgai interpretációját. Soros ezek után – egy hosszú évtizedig úgy tűnt, végleg – ismét az üzlet felé fordult. Pénzzel és gondolatokkal kapcsolatos felfogása azonban olyannyira egy tőről fakad, hogy bár a „nyílt társadalom” elmélete filozófiai előtanulmányain alapul, de gyakorlatát az értéktőzsdén próbálta ki. Állítása szerint: „Mániákus depressziós vagyok, de csak annyira, mint a tőzsde. Hasonlítunk egymásra, a tőzsde és én.”
Békés Márton úgy véli: Soros – meglehetősen szerény bölcseleti perspektívával bíró – ismeretelmélete szerint az emberek ítéletei szükségképpen korlátozottak, így a világ reális tényei és azok az ismeretek, amelyekből az emberek kiindulva döntést hoznak, nem fedik egymást. Egy másik megállapítása szerint, miközben valamit vizsgálunk, megfigyelünk és ítéletet alkotunk róla, meg is változtatjuk. Ezt a hétköznapi igazságot (vagyis, hogy tetteink nem szándékolt következményekkel járnak) a „reflexivitás általános elméletének” nevezi, amelyben az emberi cselekvés okozataiban a nem ismert információk miatt bekövetkező tévedéseknek és ezek megjósolhatatlan következményeinek ad elsőbbséget. Erre építette fel tőzsdei tevékenységét, amely leginkább a hitelpiacokon kialakuló eszköztárbuborék kihasználásán (deviza-árfolyamnyereség elérésén, vagyis shortoláson) alapul. A közgazdaságtudomány bevett szabályai helyett Soros ugyanis nem az egyensúlyi helyzetet keresi, hanem azt használja ki, amikor felborul a kereslet–kínálat viszonya. Politikai befolyásszerzése is a politikai egyensúlytól távol eső helyzetek (forradalom, migráció, rendszerváltás) kihasználásán – vagy éppen megteremtésén – alapul, amelyre emlékei szerint még az 1917-es orosz forradalmat a helyszínen átélő apja tanította. A tanulmányban azt olvashatjuk:
Elmélete, amint ő maga írja, „alapkezelőként a pénzkeresésben, filantrópként pedig a költekezésben nyújtott segítséget”. Két legelső könyvében (A pénz alkímiája. 1987, Opening the Soviet System. 1990) nem is csinált titkot belőle, hogy a „zárt társadalmak felnyitása” és pénzpiaci machinációi összefüggenek egymással. A két tevékenysége közötti szoros kapcsolat legjobb példája az volt, amikor az angol font elleni, 10 milliárd dollár értékű és végül kettőt jövedelmező 1992-es támadása – amely előtt London kénytelen volt kapitulálni és devalválni a fontot – után három hónappal 250 millió dollárt utalt át egyetemének.
Az elemzés kitér arra is, hogy Soros cége, az 1969-ben alapított – a nevét Heisenberg határozatlansági tétele után kapó – Quantum Fund alaptőkéje indulásakor mindössze 4 millió dollár volt. A hedge fund értéke 1979 és 1981 között megnégyszereződött: 100 millióról 400 millióra nőtt. Éppen ekkoriban, 1979-ben hozta létre szervezetét, amelyet – ezúttal Karl Popper előtt tisztelegve – Nyílt Társadalom Alapítványnak (Open Society Foundations, OSF) nevezett el. Békés Márton tanulmányában az Aczél–Soros-paktumról is megtudhatunk részleteket:
A Nyílt Társadalom Alapítványok 1984-ben kezdte meg terjeszkedését, méghozzá elsőként Magyarországon, nem mellesleg az állampárttal való egyetértésben, a Magyar Tudományos Akadémián keresztül. A sikeres magyarországi nyitás után, a közép- és kelet-európai rendszerváltoztatások előtti fél évtizedben, majd az azt követő években régió-szerte alapítványokat hozott létre. A Soros Alapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia megállapodásának aláírása 1984. május.
Kiderül: 1979-ben létrehozott alapítványa a következő évtől kezdett el amerikai ösztöndíjakat folyósítani magyar kutatók számára; ennek szervezésében a „demokratikus ellenzék” tagjai, például Haraszti Miklós és Kenedi János jártak az élen. Soros György a ’80-as évek legelején kezdett el jobban Magyarország felé tájékozódni. 1983-ban – diákkori barátai, Tardos Márton és Litván György tanácsára – hazalátogatott; itt-tartózkodása során többek között Kis János lakásán tartott egyeztetéseket. Soros az 1984-ben egy évet a Columbia Universityn töltő Vásárhelyi Miklóst kérte fel arra, hogy magyarországi személyes képviseletét ellássa; ügyvédje Dornbach Alajos lett, aki tíz évvel korábbi, nevezetes perében Haraszti védelmét látta el. A felsorolt magyarországi személyek 1989-ben mind az SZDSZ alapító tagjai voltak, Dornbach, Haraszti és Vásárhelyi 1990-től a párt országgyűlési képviselője is, Kis János pedig első elnöke.
Soros alapítványt akart létrehozni a magyar kultúra, tudomány, művelődés, képzőművészet és egészségügy támogatására, amelynek finanszírozását akkoriban az államon keresztül lehetett kivitelezni. A pártállam nem engedte, hogy az általuk adakozó kedvű, idegenbe szakadt hazánkfiának tekintett amerikai-magyar milliárdos New York-i alapítványán finanszírozza itthoni tevékenységét. Ezért külön szervezetet kellett létrehozni Soros Alapítvány néven; majd egy névleg nem pártállamfüggő testület, azaz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) égisze alá terelték a kezdeményezést. A végső konstrukció végül egy vegyesbizottság lett, méghozzá MTA–Soros Alapítvány Közös Bizottság néven. Az irányító testület egyik társelnöke, akárcsak a róla elnevezett alapítvány vezetője, Soros György volt, a másik társelnök az akadémia főtitkár-helyettese, Kulcsár Kálmán akadémikus, aki a ’80-as évek legvégén egyben Népfront-elnök és az utolsó pártállami igazságügy-miniszter is volt. A Soros Alapítványba bekerült Philip Kaiser, egykori budapesti amerikai nagykövet, a Bizottságba pedig Vásárhelyi Miklós. Utóbbiról az alapítvány létrehozása után tíz évvel úgy fogalmazott Soros, hogy „a magyar alapítvány sikere nagymértékben az ő politikai bölcsességének és ügyességének köszönhető. Annak idején egyetlen lépést sem tettem anélkül, hogy vele megtanácskoztam volna”
– olvasható a tanulmányban.
Aczél György az MSZMP PB előtt 1989. május 22-én számolt be az együttműködési szerződés aláírásáról, ugyanitt október 23-án pedig arról, hogy személyesen találkozott Soros Györggyel. A különböző visszaemlékezésekből tudható, hogy a találkozó témája egyfelől az volt, hogy a Bizottság titkára Kardos László szociológus lehessen, másfelől pedig, hogy a Bizottság minél távolabb kerüljön az Akadémiától és a Művelődési Minisztériumtól. Soros a ’80-as évek második felében minden ponton engedményeket ért el, noha 1987-ben még személyesen Kádár is megorrolt rá az ösztöndíjjal támogatott ellenzékiek személye miatt. Végül azonban mindkét fél elérte, amit akart: Soros példátlanul (párt)államfüggetlenül tudta folyósítani valóban bőkezű támogatását, az 1982-es Világbank- és IMF-csatlakozás után, főleg az 1986-tal kezdődő peresztrojka idején pedig az MSZMP a Soros Alapítvány működésén keresztül tudta demonstrálni nyugati nyitását. 1988 júliusában, amerikai körútja alkalmával Grósz Károly, a minisztertanács elnöke, az MSZMP frissen kinevezett főtitkára is találkozott Sorossal New Yorkban, aki a hazai sajtóban 1988–89-ben egyre-másra adhatta a nagyinterjúkat.
A XXI. Század Intézet most megjelent elemzésében Soros György és Grósz Károly találkozójáról is ír a szerző: a Soros Alapítvány a ’80-as évek végére, az általa biztosított pályázati rendszer fenntartásán túl, már közvetlen támogatási megállapodásban volt a Művelődési Minisztériummal, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemmel és a Budapesti Műszaki Egyetemmel is. 1984 és 1989 közötti szerteágazó támogatási programjában a menedzserképzés, a nyelvtanulás, a kül- és belföldi ösztöndíj-folyósítás, fénymásolók behozatala, klinikai eszközbeszerzések, kórházfejlesztések, irodalmi és művészeti támogatások, lap- és könyvkiadók finanszírozása egyaránt megtalálható volt. 1984 és 1987 között összesen 6 millió dollárt költött Magyarországon, a rendszerváltoztatásig bezárólag pedig még évente átlag 3 milliót.
1984 és 1990 között mindvégig Magyarország volt a későbbi Soros-alapítványhálózat tesztterülete. Az ekkoriban Közép- és Kelet-Európában elköltött összeg fele ide áramlott. 1990-ben ő maga nevezte „magyar támaszpontnak” egykori hazáját, ahol „megtanultunk meghatározott keretek között működni”. Ekkori tevékenységével kapcsolatban 1990-ben így fogalmazott: „Ma már jóval többről van szó, mint csupán az alapítványokról – gazdaságpolitikáról és nemzetközi ügyekről. Közéleti személyiség lettem, sőt szinte államférfiként kezdtem szerepelni. Ez a helyzet némileg visszás volt, hiszen nem képviseltem semmilyen államot, de hamar hozzászoktam”
– olvasható az elemzésben.
Soros a magyarországi sikereken felbuzdulva 1986-ban Kínában tett kísérletet alapítvány létrehozására, ami sikerült is, azonban az hamarosan a kínai titkosszolgálat kezébe került és a pekingi visszarendeződési folyamat után az irodát be is zárta. Ennél sikeresebb volt az 1989/90 előtti másik két térségbeli kísérlete: 1987 során ugyanis Varsóban és Moszkvában is létrejött egy-egy iroda, illetőleg alapítványszervező-bizottság. 1989–90-ben Kijevben, majd az immár függetlenné váló Észtországban és Litvániában hozott létre helyi Soros-alapítványokat, majd Csehszlovákia (Brno, Pozsony, Prága), Románia (Bukarest, Kolozsvár) és Jugoszlávia, Bulgária és Albánia következett, majd Belarusz és Moldova, végül a kaukázusi országok. 1990 és 1992 között összesen 16 alapítványt működtetett volt kommunista országok területén, 1993-ban már huszonkettőt. Soros kérte fel Jeffrey Sachst, a Harvard közgazdászprofesszorát, hogy dolgozza ki a neoliberális sokkterápiát, amelyet 1989–90-ben „sikerrel” alkalmaztak Lengyelországban, 1991–93 között pedig Oroszországban. Politikai-pénzügyi értelemben 1991–92-ben különösen Macedónia és Ukrajna iránt érdeklődött. A lendület 1994-ben tört meg, amely tőzsdevállalata második legrosszabb éve volt. Soros 2018-ban összesen 37 országban tartott fenn képviseletet, de 140-ben volt aktív. Az OSF ernyője alatt tevékenykedő, általa létrehozott és finanszírozott szervezetek száma világszerte körülbelül 200. Becslések szerint céljaira 1984 óta mintegy 15 milliárd dollárt költött, az alapítványhálózat éves költségvetése egymilliárd dollár
– írja Békés Márton, aki nem feledkezett meg a Soros Alapítvány és a Művelődési Minisztérium megállapodásának aláírásának körülményeit sem górcső alá venni.
A rendszerváltoztatás előtt, 1989 májusában a Soros Alapítvány és a Németh-kormány részéről a Művelődési Minisztérium szerződést kötött egymással, amely egészen 1992 júliusi felbomlásáig az első, szabadon választott kormányt is kötötte. Arról volt benne szó, hogy ha Soros évi 3 millió dollárnál többet költ, akkor a többletösszeget a minisztérium forintban hozzáteszi a magyarországi alapítvány költségvetéséhez. Ezzel a mindenkori magyar kormány jog nélküli kötelezettséget vállalt, amely 1991-ben 80 millió forintos tételt jelentett. Magyarország 1992-ben már 200 millió forinttal tartozott Sorosnak. A dolog pikantériája, hogy a pártállam idejéből datálódó anyagi kötelezettségvállalás a demokratikus időszak magyar költségvetésében is megjelent, amelyet az alapítványi elnök Vásárhelyin kívül az a Dornbach Alajos is megszavazott, aki nemcsak a Soros Alapítványnak volt kuratóriumi tagja, sőt alelnöke, hanem az Országgyűlésnek is. Utóbbi 1994-ben egy ízben azt nyilatkozta: „A progressziót és a nyitott társadalmat szolgáljuk. Pártoktól függetlenül képviseljük a liberalizmust.”
A tanulmányból az is kiderül: 1990 után a Soros Alapítványt némileg átszervezték, önálló jogi személyiséggé vált, a kuratórium elnöke Vásárhelyi lett, az igazgató, egészen 1994-ig, Kardos László. 1994-ben újabb átszervezés történt: az igazgató Bakonyi Éva lett, Vásárhelyi egészen 2001-ben bekövetkezett haláláig megtartotta elnöki pozícióját, utódja ezen a poszton Halmai Gábor lett. A hazai alapítvány kuratóriumi testületben helyet kapott többek között Bojár Gábor és Majtényi László, a szakbizottságokban szereplők között megtaláljuk a balliberális elit húzóneveit (Bolgár György, Fodor Gábor, Horn Gábor), a rendszeresen támogatottak között az éves szárszói találkozót, valamint a Tilos Rádiót és a Klubrádiót. 2007-ben a magyarországi alapítvány önálló szervezet helyett betagolódott a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatába, és egészen addig budapesti fiókszervezetként működött Budapesten, mígnem 2018-ban Berlinbe nem költözött. Ez volt az az év, amikor a magyar Országgyűlés megszavazta a Soros által finanszírozott, szuverenitássértő és migrációsegítő NGO-król szóló törvényt és a CEU elkezdett kivonulni Magyarországról, miután a hazai felsőoktatási törvény rendelkezéseit nem tartotta be.
A ’90-es évek elején azonban Soros mégis megtorpanni látta a „nyílt társadalom” térségbeli kialakulását. „Azáltal, hogy a zárt társadalom összeroppant, még nem születik meg automatikusan a nyílt társadalom. A kommunizmus univerzális zárt társadalom volt. Félő, hogy kisebb zárt szisztémák alakulnak ki a nyomában: a nacionalizmus valamilyen változatai” – állapította meg 1992-ben. Fő kérdése ekkoriban az volt, hogy „a nacionalizmus, sovinizmus dominál-e, vagy pedig létrejön a nyitott társadalom? Ahogy én most látom, szerintem nyugati segítség nélkül nem jöhet létre a szabad társadalom.” Vélekedése szerint tehát a szovjet típusú, központi zárt társadalmat a 20. század végén – különösen Közép- és Kelet-Európában – sok kis zárt társadalom váltotta fel, amelyben szerinte a legnagyobb problémát a nacionalizmus és a nemzeti államhatalom cselekvési körének növekedése okozza.
Soros 1994. augusztus elsején beszédet tartott az amerikai Szenátus Külügyi Bizottságának nemzetközi szervezetekkel és emberi jogokkal foglalkozó albizottsága előtt, Nyitott társadalmak építése: remények és csapdák címmel. Szavainak nyomatékot adva azzal kezdte, hogy elmondta: már 23 országban működtet alapítványt és az 1979-ben elköltött 3 millió dollár helyett 1993-ban összesen 300 milliót fordított működtetésükre. A politikai helyzetet úgy vázolta, hogy 1989-ben „volt egy euforikus pillanat, s azt meg lehetett volna ragadni a nyitott társadalom felé való átmenet elindítására”, de elszalasztották. A zárt társadalom lebontása azonban – folytatta – nem járt együtt a „nyílt társadalom” kialakulásával, sőt visszarendeződés látszik, hiszen a kommunizmus megsemmisülése „az egyetemes értékek általános tagadásához vezetett”. Szövetségesek azért akadnak, ráadásul pont az 1989 előtti rendszer örököseinek körében – értékelt ekkor. Mint mondta:
„Magyarországon, Lengyelországban és Litvániában nem nyugtalankodom az egykori kommunista pártok újkeletű sikerei miatt. <...> Különösen örültem, hogy a nemrég megtartott magyarországi választásokon a választók elutasították a nacionalista vonalat. A Magyar Szocialista Párt koalíciója a szabaddemokratákkal egy jól átgondolt és egyértelműen megfogalmazott reformprogram keretében bíztató előjel a jövőre.” Az akkor 386 fős parlamentben az MSZP-nek 209, az SZDSZ-nek 38 fős frakciója volt, amellyel biztosítani tudták Horn Gyula egykori karhatalmista, a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere mögött a kétharmados többséget.
Az elemzés szerint a ’90-es évek elején tehát nem minden Soros tervei szerint alakult. Magyarországon konzervatív kormány alakult, az I. és a II. világháború után létrehozott pánszláv államok, vagyis Csehszlovákia és Jugoszlávia fölbomlott, előbbi 1993. január elsejével békés úton, utóbbi az 1991–95 közötti véres polgárháború után, az Oroszországra olvadó Szovjetunióban 1991 augusztusában puccskísérlet, másutt etnikai konfliktusok és/vagy háborúk (1990 – Erdély, 1992–94 – Hegyi Karabah, 1994–96 – Csecsenföld) törtek ki.
A kommunizmus által mesterségesen lefojtott vagy éppen taktikusan küszöb alatt tartott nemzetiségi ellentétek a szovjet hegemónia elmúltával többszörös erővel robbantak ki – ezeknek a rendkívül negatív következményeit a „nyílt társadalom” ideológiája összemosta azokkal a pozitív nemzeti törekvésekkel, amelyek felszámolták a kommunizmust és a térség népeit 1989/90 győzteseivé tették.
Békés Márton szerint Soros azonban jó előre felkészült erre: már egy 1989 áprilisában (!) adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „ezekben az országban volt egy dogmatikus szisztéma, ami szerintem mára már megtört. De most az a kérdés, mi jön ez után? Mert két irányba mehetnek a dolgok. Ebből a nagy zárt rendszerből létrejöhetnek kis zárt egységek, kis helyi diktatúrák. <...> A másik alternatíva pedig az, hogy ez a térség is csatlakozik a nemzetközi »open society«-hez. Az a célkitűzésem, hogy elősegítsem az utóbbit, ezt a nemzetköziséget.” Ugyanebben az interjúban ennek eszközéről is megemlékezik, ami nem más, mint az év során immár másodjára megtartott dubrovniki közép-európai szeminárium. Az 1988-ban kezdődő szimpóziumsorozatot – saját interpretációjuk szerint – Mécs Imre vagy Vásárhelyi Miklós kezdeményezte, ebből nőtt ki a Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU).
A Vásárhelyi Miklós és Soros György kapcsolatára is rávilágító tanulmányból kiderül, hogy az egyetem 1991 elején jött létre, párhuzamosan Prágában és Budapesten (a pozsonyi és a bécsi kampuszt nem sikerült megnyitni, a varsóit egy idő után bezárta). Az akkori Csehszlovákia fővárosában kifejezetten a kormány anyagi és épületadományozó támogatásával, Budapesten az 1989-ben kötött szerződés alapján „járó” épület ígéretével nyílt meg az egyetem. A tanítás 1991 áprilisában először Prágában, majd augusztustól Budapesten is beindult: három-három tanszék jött létre, ahol eleinte posztgraduális képzést folytattak. Soros kezdetben öt éven át 25 millió dollárt tervezett biztosítani az egyetem működésére, amelyet hamarosan megtízszerezett. Miután Václav Klaus miniszterelnök – Václav Havel köztársasági elnök erőteljes támogatása ellenére – 1992-ben elérte, hogy a CEU távozzék Prágából, hamarosan csak Budapesten tartotta fenn kampuszát, egészen 2018 végéig, amikor is (nagyrészt) Bécsbe költözött tovább. Az egyetem kuratóriumi elnöke 2007-ig maga Soros volt, aki 1990 és 1993 között Közép- és Kelet-Európában összesen egymilliárd dollárt költött el, amelynek negyedrésze a CEU finanszírozására ment.
A „Soros-birodalom” ékköve egyértelműen a CEU. Egy amerikai lap riportere az egyetemről szólva meglepő nyíltsággal így írt nemrégiben: „Soros azért hozta létre egyetemét a kommunizmus vége felé, hogy technokraták új generációját nevelje ki, akik aztán új alkotmányokat írnak, magánosítják az állami vállalatokat és a posztszovjet világot átvezetik a kozmopolita jövőbe. Az egyetem – amint ő maga mondta – »a nyílt társadalom prototípusa«. <...> A CEU az elmúlt években egy civilizációs küzdelem barikádja volt, amely a liberalizmus védelmét szolgálta a jobboldali populizmus ellen.” Ezzel cseng össze, amit harminc évvel ezelőtt a Soros Alapítvány igazgatói székét éppen elfoglaló Kardos László mondott: „Képzeljük el: mondjuk 2010-ben tizenöt közép-európai ország politikusai – államelnökök, miniszterelnökök, gazdasági és külügyminiszterek, egyebek – leülnek valahol tárgyalni, és akkor, körben: »Hohó, szia, megismerlek! Hiszen te is a Sorosnál végeztél, a Közép-európai Egyetemen!« <...> fel kellene és fel is lehetne építeni itt egy olyan közös szellemiséget, amely sokkal hatékonyabb meghatározó erő, mint a provinciális nacionalizmusok!”
A XXI. Század Intézet elemzésében kitérnek arra, hogy Soros magyarországi alapítványa fennállásának tízéves évfordulóján úgy fogalmazott, hogy támogatásai és pályázatai révén „1989 előtt döntő befolyásunk volt a kulturális életre”. Márpedig – nyilatkozta ugyanennek alkalmával másutt – a fontos az, hogy „a szellemi szférában sikerül<-e> majd változást előcsiholni”, hiszen „az alapítványnak van egy hosszútávú elkötelezettsége a kultúra irányában”. Békés Márton, a tanulmány szerzője úgy véli:
A kulturális hatalom megszerzésében Soros György a „nyílt társadalom” közép- és kelet-európai – és főképpen annak fókuszpontjában álló magyarországi – kiépítése szempontjából valóban elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1984 és 1994 közötti, összesen tíz évig tartó „hosszú menetelése az intézményeken keresztül” végül oda vezetett, hogy ha a közvetlen politikában nem is (mindig), de a politika közvetett befolyásolására nagyszerűen alkalmas kultúra területén kulcspozíciókat szerzett, illetőleg biztosított a „nyílt társadalom” helyi támogatói számára.
Hozzáteszi: ez a „kulturális hegemónia” nagy segítség volt abban, hogy az 1945 és 1989 közötti kommunista dominancia gazdasági és politikai tekintetben folytatódjék az 1990 és 2010 közötti posztkommunista korszakban.
A teljes tanulmányt a XXI. Század Intézet honlapján olvashatják el, ide kattintva.
Forrás: XXI. Század Intézet; Fotó: MTI
