Pesti Srácok

Koronalegendák és járványmítoszok nyomában – Sebes Gábor és Mernyó Ferenc a Polbeatben (Élő 19 órától)

A ma esti rendhagyó Polbeatben a koronavírus-járvánnyal, illetve a járvány hazai kezelésével kapcsolatos legendák és mítoszok nyomába eredünk a két vendégünk segítségével. Olyan izgalmas kérdésekre próbálunk választ találni, hogy kinek nincs töke, tényleg csak a horkoláson segítenek a kormány által beszerzett lélegeztetőgépek, illetve hogyan eshetett meg az a csoda, hogy Szlovákiában senki nem hunyt el a fertőzésben, továbbá hogy lesz-e nyájimmunitás Svédországban, miután eltemették az időseket és a gyengéket.

Sebes Gábor és Mernyó Ferenc a két legutáltabb közéleti személyiség manapság az ellenzéki oldalon. Sebes a MagyarHang azon álhírét szedte szét, miszerint a kormány által beszerzett non-invazív lélegeztetőgépek csak otthoni használatra alkalmas alvássegítő eszközök, emiatt az említett szerkesztőség abba sem tudja hagyni a sajtószabadság feletti siránkozását, egyenesen a ruandai tömeggyilkosságokkal állították párhuzamba Sebes tényeken alapuló orrocskára koppintását. Mernyó Ferenc pedig az év első harmadának legnagyobb fővárosi botrányát robbantotta ki azzal, hogy kiszúrta, a Pesti úti idősotthon vezetőjének levelét, amiben az intézményvezető saját, korábbi állítását cáfolja, nem Skultéti, hanem Gál J. Zoltán stratégiai tanácsadó gépén készült.

A műsort Dezse Balázs és Ambrózy Áron vezeti.

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben közvetítve hagyományosan a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőből, amely keddenként stúdióvá avanzsálva vészelte át a vészt, de felújítás miatt két hétig a szerkesztőségből megy az adás.

PestiSracok facebook image

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.