Pesti Srácok

Kövér: porlik a demokráciába vetett közbizalom

null

Napról napra porlik, amortizálódik a demokrácia intézményrendszerébe vetett közbizalom a világban - jelentette ki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban az Országgyűlés elnöke. Kövér László szerint ennek az a legfőbb oka, hogy próbálják nagyon sokfajta eszközzel, nagyon sokan aláásni azt, amit közösségi, nemzeti közbizalomnak nevezhetünk, a közösség ügyeivel szemben pedig mára a versenyelv mindent maga alá gyűrt.

A politikában is egyfajta totális verseny, polgárháború kezd kibontakozni Amerikától Nyugat-Európán át egészen Közép-Európáig, mindenhol, ahol demokráciáról egyáltalán beszélni lehet, meg érdemes; a szembenálló felek nem válogatnak az eszközökben - fogalmazott, megjegyezve, különösen érvényes ez egymás lejáratására. Megemlítette: ennek az a nem célzott következménye, hogy ha "a két oldal egyenlő erővel kiabálja a másikra, hogy gazemberek és tolvajok, anyagyilkosok vagytok, akkor előbb-utóbb a köz maga is így tekint a saját választott képviselőire, és nem is nagyon vár el tőlük sokkal többet" ennél.

- tette hozzá Kövér László, aki ezért óvatosságot javasol mindenkinek, megjegyezve, hogy ez nem csupán a választott képviselők, hanem az általuk működtetett intézmények renoméjára is kihat. Szerinte ez valóban elég könnyen elvezet az anarchiához, hiszen hogyha nincs tisztelet, akkor nincs tekintély, ha nincs tekintély, akkor nincs engedelmesség, az alkotmányban rögzített intézményeknek pedig kellene, hogy legyen objektív tekintélyük, függetlenül attól, ki irányítja azokat. Úgy fogalmazott: egyre kevesebb az esély arra, hogy normális viszonyok uralkodjanak a magyar parlamentben vagy általában véve az úgynevezett demokratikus politikában.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Kövér László. A házelnök, a Fidesz választmányi elnöke kitért arra:

- fogalmazott. Azt mondta, az ellenzéki térfélen "egyedül talán Gyurcsány Ferenc pártját tekinthetjük valamelyest is szuverénnek, no persze nem abban a értelemben, hogy ne függne attól a globalista hálózattól, amelynek a része", de ő dominálja az ellenzéki oldalt. Ezzel a házelnök szerint megszűnt az ott lévő pártok, politikusok esélye, hogy tartósan kilógjanak az ellenzéki kórusból.

- fűzte hozzá. Kövér László kijelentette: nehéz elfogódottság nélkül felidézni a szabadon választott parlament első, harminc éve kezdődött ciklusát, hogy milyen volt több mint negyven évnyi kommunista diktatúra után a történelem részesévé válni.

- mondta a politikus. Hozzáfűzte: az, hogy az MSZP Horn Gyulát jelölte 1994-ben miniszterelnöknek, olyan arculcsapása volt a rendszerváltozás összes illúziójának, értékének, reményének, amire nagyon nehéz volt higgadtan reagálni, amiből látszott, hogy mennyire veszik ők komolyan a rendszerváltozás valódi céljait, legalábbis amit mi annak gondoltunk, és mennyire érzik, hogy lenne bűnvallásra és bocsánatkérésre okuk.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.