Pesti Srácok

A jobbikos vezetés kegyetlen leszámolásba kezdett Jászberényben - Nemzeti ünnep nem kezdődhet már szentmisével

A jobbikos vezetés kegyetlen leszámolásba kezdett Jászberényben - Nemzeti ünnep nem kezdődhet már szentmisével

A Jobbik-DK-Momentum horrortrió által is támogatott Budai Lóránt lett ősszel Jászberény polgármestere. Budai győzelme előtt és után is megígérte, nem lesznek elbocsátások, mindenkivel együtt akar majd dolgozni a város fejlődése érdekében. Mára azonban kiderült, ennél semmi sem áll távolabb a valóságtól. A politikai tisztogatáson túl, a várost átvevő Jobbik és holdudvara a vallási vezetőket is megkörnyékezte és megtiltotta nekik, hogy szentmisével kezdődjenek a nemzeti ünnepek.

Rendkívül szoros verseny alakult ki az októberi önkormányzati választás után Jászberényben, az ellenzék által támogatott Budai Lóránt 11 szavazattal győzedelmeskedett, ám novemberben meg kellett ismételni a választást. A kampány helyi forrásaink szerint rendkívül durva volt, hiszen a Budai mellett ágálók gyűlöletet szítottak és a baloldali vezető politikusok egymást váltották a kampányrendezvényeken. Két hét alatt több száz aktivista lepte el a várost, a gigantikus kampánynak köszönhetően Budai megnyerte a választást, ő lett Jászberény polgármestere.

– mesélte egy forrásunk, aki szerint az új jegyzőnek, Seres Krisztinának semmiféle tapasztalata nincs, és ez meg is látszik a munkáján.

PestiSracok facebook image

A mindenkori jegyző egy városi apparátus élén nem politizál, a jegyzői munka nem politikai, leggyakrabban nem is párttag az adott személy. Ehhez képest Seres Krisztina rendszeresen oszt meg rasszista és antiszemita posztokat. Seres Facebook-oldalán ajánlja például, hogy "Zsidó fajú egyének nem lehetnek az utcán".

A város ügyeire rálátó forrásunk szerint Seres is a fővárosi Jobbikban nyomult előre, semmilyen kötődése nem volt Jászberényhez, azért küldték oda, hogy legyen egy olyan ember Budai Lóránt polgármester mellett, aki ismeri a jogszabályokat. Budai Lóránt egyik első lépése volt újdonsült városvezetőként, hogy kirúgta a jegyzőt, valamint az önkormányzatnál is több alkalmazottnak felmondta a szerződését. A városvezetés döntése alapján megváltak a politikától teljesen függetlenül dolgozó szakértőktől, pályázatíróktól és bizottsági tagoktól is, kirúgtak újságírókat és felmondtak a városi lap főszerkesztőjének, akinek az utóda a főszerkesztő-helyettes lett. Az új főszerkesztő a választás után is több interjút csinált pártállástól függetlenül, és mikor egy fideszes politikussal beszélgetett és az interjú megjelent, Budai Lóránt behívatta és nemtetszését fejezte ki, majd kiírtak egy pályázatot, hogy új főszerkesztőt keresnek.

Ezen felül a jobbikos vezetés a még folyamatban lévő projektek szerződéseit is felbontotta, amelyekkel Jászberényen kívül más jászsági településeket támogattak volna. Helyi forrásaink arról számoltak be a PestiSrácok.hu-nak, hogy az új vezetés által kiírt pályázatokat a saját embereikre szabták, a jászberényi munkásszálló építését például nem a térségből származó, hanem egy pesti cégre írták ki, ráadásul a pályázatok kiírásánál komoly hibák merültek fel, ami miatt beperelhetik a várost.

És ez még nem minden, úgy tudjuk, hogy a jobbikos városvezetés a győzelem utáni napokban egyből megkereste a település vallási vezetőit és közölték velük, hogy mostantól a nemzeti ünnepeket nem lehet szentmisével kezdeni a városban. Ilyen, amikor a Gyurcsányhoz dörgölőző Jakab-féle pártvezetés és a liberálissá lett Jobbik mindentől megválik, ami nemzeti...

A kiemelt kép forrása: Budai Lóránt követői Facebook-oldala

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?