Pesti Srácok

A segélypárti baloldal a válságnak szurkol

A segélypárti baloldal a válságnak szurkol

Rombolja a baloldal társadalmi megítélését, hogy a nyilvánosságban egyre inkább úgy jelennek meg ezek a politikusok, mint akik a válságnak szurkolnak, és míg a jobboldali kormány azon dolgozik, hogy megvédje az embereket a válság negatív hatásaitól, addig a baloldali politikusok egy mélyülő válságból faragnának politikai tőkét- írja a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A baloldali politikusok először a koronavírus-járvány során meghozott kormányzati intézkedéseket, majd a gazdaságvédelmi akcióterv lépéseit támadták, politikai tőkét akartak kovácsolni a válságból.

Lyukra futott a valóságtagadó baloldal

Ugyanakkor mindkét esetben lyukra futottak, hiszen amellett, hogy Magyarország a világon az egyik legsikeresebben kezelte a járvány első szakaszát, a negatív gazdasági hatásokat is sikeresen kivédte. A segély helyett munkaalapú gazdaságpolitikai felfogásnak köszönhetően sikerült hazánk gazdasági stabilitását megőrizni, korántsem nőtt oly mértékben a munkanélküliek száma, mint ahogyan azt a baloldal korábban vizionálta, jóval az uniós átlag alatt van az álláskeresők száma Magyarországon- világított rá Deák Dániel.

PestiSracok facebook image

A nemzeti kormány munkahelyeket ment

A nemzeti kormány intézkedései több százezer munkahely megmaradásához járultak hozzá, míg a baloldal a megszorító politikájával 2010 előtt csak tovább mélyített az akkori gazdasági és társadalmi krízisen. A közvélemény-kutatások azt jelzik, a választók büntetik a baloldal valóságtagadó politikáját, a kormánypártok támogatottsága növekedett -mutatott rá Deák Dániel, aki azt is kifejtette, hogy a stabil alapokon álló közép-európai országok megerősödve jöhetnek ki a mostani válságból, hiszen míg több nyugati és déli tagállam hosszú ideig súlyos politikai, gazdasági és társadalmi problémákkal fog küzdeni, addig a közép-európai országok jelentős része – köztük Magyarország is – komolyabb nehézségek nélkül túl lesz a mostani krízishelyzeten. Mindez jól illeszkedik az elmúlt évek gazdasági és társadalmi folyamataiba, amelyek jelentősen átrajzolták Európa erőviszonyait, a korábbi sereghajtók dinamikus erősödésen vannak túl, míg számos meghatározó tagállam súlyos politikai, gazdasági és társadalmi problémákkal küzd.

Gyurcsányék megszorítással mélyítették a válságot

Nem volt ez mindig így Magyarország esetében, a járvány alatt a kormányzati intézkedéseket, most pedig a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseit támadó baloldal kormányzása idején már a 2008-as gazdasági válság előtt is rosszak voltak a gazdasági és társadalmi mutatók, továbbá a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok hibás döntései, megszorításai még inkább mélyítettek a válság hatásain. Hazánk tehát már legyengült állapotban szembesült a 2008-as válsággal, ráadásul ezt a rossz gazdasági teljesítményt is csak kiugróan magas eladósodottsággal, államháztartási hiánnyal tudta a balliberális kormány fenntartani.

Európa szégyenpadjára kerültünk a balliberális kormányok idején

Jól mutatja az ország rossz gazdasági helyzetét a baloldali kormányok idején egyebek mellett az is, hogy 2002 és 2010 között például nem volt egyetlen olyan év sem, amikor csökkent volna a munkanélküliség Magyarországon.
2002-ben csaknem 6 százalék volt az álláskeresők aránya, a 2008-as globális pénzügyi válságot megelőző évben már majdnem 8 százalék, 2010-ben pedig már jóval 10 százalék fölé nőtt az álláskeresők aránya. Ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottak száma is elkeserítően alakult: a 2010 előtti időszakban a magyaroknak kevesebb mint hatvan 60 százaléka dolgozott csupán. Ezzel az adattal egyébként Európa szégyenpadjára kerültünk, hiszen még a kelet-európai országokban is alacsonynak számított ez a foglalkoztatottsági szint.

Az Orbán-kormány védi a nemzeti vagyont

Ezzel szemben a 2010-es kormányváltás után olyan gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre Magyarország, amelynek köszönhetően jelentősen bővült hazánk mozgástere, lényegesen jobb állapotban érte a mostani válság. Ennek eredményeként megszorítások helyett gazdaság élénkítéssel tudott reagálni az ország a járvány gazdasági hatásaira, ráadásul míg a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok a 2002 és 2010 közötti időszakban közel 190 magyar tulajdonban lévő céget privatizáltak, az Orbán-kormány még a mostani válságos időszakban is megvédi a nemzeti vagyont, nem hagyja, hogy a gazdasági válsággal visszaélve külföldiek felvásárolják a magyar cégeket.

Alacsonyabb a munkanélküliség az uniós átlagtól

A legfrissebb munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adatok alapján egyáltalán nem olyan súlyos a munkaerőpiaci válság Magyarországon a járvány után, mint ahogyan azt a baloldal az elmúlt hónapban jósolta. A koronavírus-járvány gazdasági következményeit vizsgáló KSH-jelentés alapján 2020. március–májusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 190 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,1 százalék volt. Ez lényegesen alacsonyabb az uniós átlagtól: az euróövezet 19 államában 7,4 százalékos munkanélküliségi ráta alakult ki, míg az Európai Unió 27 tagállamában a munkanélküliségi ráta 6,7 százalékra emelkedett májusban. A legmagasabb munkanélküliségi rátát Spanyolország jelentette, 16,5 százalékosat, de szintén magas a munkanélküliség Cipruson, 10,8 százalék. Ezek a tényadatok nem akadályozzák meg a baloldali politikusokat abban, hogy folyamatosan támadják a magyar gazdaságpolitikai intézkedéseket és elvitassák a gazdasági sikereket.

Az ellenzék folyton riogat

Az MSZP például még június végén is azt írta közleményében, hogy a „Fidesz cserben hagyja a nehéz helyzetbe került magyarokat, mivel az eddigi intézkedései nem nyújtanak valódi segítséget”. Hasonlóan figyelmen kívül hagyta a tényadatokat a többi baloldali párt is: Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, a párt delegációvezetője arról beszélt, „az Orbán-kormány gyáva volt az érdemi válságkezeléshez, nem elég, hogy gyenge volt a munkahelyek megvédéséhez”; Jakab Péter, a Jobbik elnöke pedig egy parlamenti felszólalásában félmillió munkanélkülit és „tömegesen becsődölt” cégeket vizionált. A baloldali véleményformálók emellett azt sem titkolták az elmúlt hetekben, hogy a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásokaitól várják a kormány támogatottságának csökkenését és a saját pártjaik erősödését.

Nőtt a kormánypártok támogatottsága

A legfrissebb közvélemény-kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy ez a valóságtagadó politika nem váltja be a baloldali politikusok reményeit: a kormánypártok támogatottsága érdemben nőtt a koronavírus-járvány során, míg az ellenzék gyengült. Szintén rombolja a baloldal társadalmi megítélését, hogy a nyilvánosságban egyre inkább úgy jelennek meg ezek a politikusok, mint akik a válságnak szurkolnak, és míg a jobboldali kormány azon dolgozik, hogy megvédje az embereket a válság negatív hatásaitól, addig a baloldali politikusok egy mélyülő válságból faragnának politikai tőkét. Az sem kedvez a hitelességüknek, hogy kormányzásuk idején az ország nem tudott önerőből talpra állni, hanem az IMF-hitel mentette meg a csődtől hazánkat, ráadásul az általuk támogatott segélyalapú gazdaságpolitikáról is bebizonyosodott, hogy a negatív gazdasági hatásai mellett konzerválja a legszegényebb társadalmi csoportok anyagi helyzetét, míg a munka kitörési lehetőséget kínál ezen emberek számára is.

Forrás: XXI. Század Intézet/Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.