Pesti Srácok

"Az ellenzék hackelési kísérlete csak ösztönzi az embereket" - Több, mint egymillióan vettek részt eddig a nemzeti konzultációban

"Az ellenzék hackelési kísérlete csak ösztönzi az embereket" - Több, mint egymillióan vettek részt eddig a nemzeti konzultációban

Érthetetlen, mi a baja az ellenzéki pártoknak azzal, hogy a magyar családok, akiknek az életét közvetlenül érintette a járvány elleni küzdelem, illetve a kormányzati intézkedések, elmondhassák véleményüket azokról a tervezett döntésekről, amelyről egyébként is mindenki beszélt az elmúlt hónapokban - fogalmazott portálunk érdeklődésére Dömötör Csaba keddi sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, már több mint egymillióan vettek részt a nemzeti konzultációban. A parlamenti államtitkár megjegyezte, mélyen antidemokratikus az ellenzék részéről ez a hozzáállás, ugyanakkor a magyarokat ez szemmel láthatóan nem zavarta abban, hogy nagy számban elmondják a véleményüket.

Már több, mint egymillióan vettek részt a nemzeti konzultációban, a kedd reggeli összesítések szerint 1 millió 96 ezren töltötték ki a kérdőívet - jelentette be Dömötör Csaba parlamenti államtitkár keddi sajtótájékoztatóján. Mint hozzátette,

Fotó: Illyés Tibor/MTI
PestiSracok facebook image

Azok a leghatásosabb járványügyi lépések, amelyekkel a társadalom is egyetért

Dömötör Csaba felidézte, a jelenleg futó nemzeti konzultáció a koronavírus egészségügyi, gazdasági és nemzetközi összefüggéseivel foglalkozik, a magyar állampolgárok elmondhatják véleményüket többek között arról: szükség van -e a hazai gyártó kapacitások megerősítésére, egy állandó hazai járványügyi figyelőszolgálatra, vagy éppen a bankok és a multik közös teherviselésére a járvány elleni küzdelemben. Kitért arra, az első kérdés a járványügyi korlátozó intézkedésekre vonatkozik, ahol több válaszlehetőség közül lehet választani, amelyek alapján a kormány világos képet kaphat arról, melyek a magyarok által leginkább támogatott intézkedések. Kiemelte,

Az államtitkár megjegyezte, bár Magyarország eredményesen vette fel a küzdelmet a járvány ellen, de a vírus továbbra is terjed szerte a világban, amelyet eddig mintegy 16 és félmillió megbetegedésről tudunk. A járványveszélyt igazolja, hogy Ausztria a napokban szigorított a beutazási szabályokon, míg a szomszédos Ukrajnában csak tegnap 800 új megbetegedést regisztráltak, Romániában pedig 46 ezer fertőzöttről szólnak a hivatalos források.

Elmondta továbbá, a konzultációs kérdőívek feladási határideje augusztus 15-e, tehát még mindenkinek van ideje és lehetősége arra, hogy elmondja a véleményét akár az interneten, akár a kérdőív postai feladásával. Úgy fogalmazott,

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az ellenzéket zavarja, hogy az emberek elmondhatják a véleményüket

Portálunk a sajtótájékoztatón felidézte, Szél Bernadett független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán jelentette be, hogy tárgyalt Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal, aki úgy ítélte meg, a személyes adatokat tartalmazó boríték nem gyűjthető törvényesen, azonban maga az ív összegyűjthető. Dömötör Csaba válaszában megerősítette, amennyiben személyes adatokat is tartalmaz a dokumentum, annak gyűjtésére nincs felhatalmazása az ellenzéki pártoknak, és az is törvénybe ütköző, ha megpróbálják megakadályozni, hogy a kérdőívek eljussanak az állampolgárokhoz. Ugyanakkor kiemelte,

Hozzátette, az ellenzék részéről végül is ez is a véleménynyilvánítás egyik sajátos formája, ugyanakkor szerinte

Úgy vélte,

Portálunk azon kérdésére, végeredményben mire is lesznek jók az ellenzéknek az összegyűjtött kérdőívek úgy reagált,

Újságírói kérdésre Dömötör Csaba arra is kitért, a Kabinetiroda a tudomása szerint egyelőre nem tett feljelentést a nemzeti konzultáció íveinek törvénytelen gyűjtése ügyében.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.