Pesti Srácok

„Radikális antiszemita intézkedés” – Így relativizálja a holokausztot a náci egyenruhákat gyűjtő Ungváry!

null

Hajmeresztő kijelentésre ragadtatta magát a balliberális oldal kedvenc történésze, Ungváry Krisztián. Mint azt Szakács Árpád publicista kiszúrta: Ungváry legutóbbi könyvében cinikus módon csupán „radikális antiszemita intézkedésnek” nevezte több tízezer moldáviai és transznyisztriai román zsidó lemészárlását. Ezzel gyakorlatilag bagatellizálni próbálta az ottani zsidó holokauszt súlyosságát, kisebbíteni a népirtás jelentőségét. Magyarországon a nemzetiszocializmus bűneinek tagadása bűncselekmény, amelyért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Folytatódott a szabadkőműves-vita a csütörtöki Magyar Nemzetben; ezúttal Karsai László próbálta védeni a szabadkőműves-mundér becsületét, s bizonygatni, hogy semmilyen szerepük nem volt a trianoni országvesztésben. Szakács Árpád válaszcikkének (amely ITT OLVASHATÓ) utolsó bekezdése viszont egy olyan idézetet tartalmaz Ungváry Krisztiántól, amely okkal válthat ki (vagy illene kiváltania) felháborodást minden jóérzésű emberből. (És nemcsak a jóérzésűekből, hanem azokból is, akik máskor ilyen idézetnek a töredékéért tesznek tönkre általuk nem kedvelt történészeket, közszereplőket.) Íme, ezt írta Szakács Árpád:

Tehát a balliberális oldal kedvenc történésze, Ungváry Krisztián, akit úton-útfélen, minden témában megszólaltatnak és orákulumnak tekintenek, pusztán „radikális antiszemita intézkedéseknek” nevezte az 1941-42-es moldáviai és transznyisztriai zsidó holokausztot, sok tízezer ember lemészárlását! Ez bizony botrány, szégyen-gyalázat!

PestiSracok facebook image
Lemészárolt román zsidók Jászvásáron 1941. június 29-én. Ez is csak „radikális antiszemita intézkedés” volt? Igaz, ez nem Moldávia vagy Transznyisztria, „csupán” a román Regát. (Fotó: Wikipedia/ismeretlen fotós)

Idézet a Múlt-Kor történelmi magazinból: „A román közigazgatás alatt lévő területekről 120 ezer zsidó vált a népirtás áldozatává, de Transznisztriát (a román katonai ellenőrzés alá került Dnyeszteren túli területet), Bukovinát és Besszarábiát is beleszámítva a romániai áldozatok száma meghaladja a negyedmilliót.” Eszerint az Ungváry által emlegetett transznyisztriai és moldáviai részeken több mint százezer, többségében zsidó áldozata volt a románok népirtásának!

Ennek a jól szervezett, román hatóságok által kivitelezett népirtásnak csupán az egyik, de nem egyetlen helyszíne volt a Szakács Árpád által fölhozott Ogyessza (Odessza). Itt már a mészárlás első napján, 1941. október 22-én ötezer zsidót gyilkoltak meg a románok. A következő napon viszont már 19 ezret! „Családokat irtottak ki: élve égették el, lőtték főbe, vagy robbantották fel őket. Több ezer emberre gyújtottak rá egy szovjet raktárhelyiséget.” (Forrás: Wikipedia)

Ion Antonescu kormánya Nicolae Macicinek és az Ogyesszát irányító katonai vezetőknek 1941. október 23-a táján a következő parancsot küldte:

  • Az összes Besszarábiából Odesszába menekült zsidó kivégzése.
  • Minden személy, aki beleillik a 3161-es rendeletbe, amit 1941. október 23-án hoztak meg, és még nem volt kivégezve, illetve minden lakos, aki még hozzáadható a rendelethez, összegyűjtendő egy előzőleg aláaknázott épületbe, és felrobbantandó. Az akció végrehajtásának ideje: a román holttestek eltemetésének napja.
  • Ez a határozat olvasás után megsemmisítendő.

A parancsot 1941. október 24-én hajtották végre. 22 ezer zsidó embert tereltek össze négy raktárépületbe, majd sortüzet zúdítottak rájuk. Három raktárt felgyújtottak, a negyediket pedig felrobbantották.

Íme, így fest az Ungváry Krisztián-féle „radikális antiszemita intézkedés”...

Szakályt ennél kevesebbért meglincselték

Emlékezetes, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójára, Szakály Sándorra éhes piranhaként rontottak rá a balliberális történészek és sajtókülönítményeseik, amiért 2014-ben az MTI-nek úgy nyilatkozott: a Magyarországra menekült mintegy húszezer zsidó 1941-es Kamenyec-Podolszkba történt deportálása „inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki”. Szakályt hónapokig gyalázták, amiért a magyar hatóságok intézkedését tárgyszerűen jellemezte. A gyalázkodók fő érve az volt, hogy a magyar hatóságoknak tudniuk kellett, hogy a kitoloncoltakat a németek és az ukránok megölik majd – ám erre (mármint hogy hitelt érdemlő tudomásuk lett volna ilyesmiről) nincs bizonyíték.

Hiszik vagy sem: a Szakály Sándort gyalázók táborához akkor Ungváry Krisztián is csatlakozott. A Népszavának például így nyilatkozott:

Az az Ungváry próbálta tehát kioktatni Szakályt az „idegenrendészeti eljárás” kifejezés használatáról, akinek több tízezer transznyisztriai és moldáviai zsidó kiirtása mindössze „radikális antiszemita intézkedés”. És ez ugyanaz az Ungváry Krisztián, aki – mint azt néhány napja megírtuk – alkalmanként náci egyenruhákkal seftel az interneten. És aki aztán saját maga ismeri be, hogy egész gyűjteménye van korabeli egyenruhákból...

A holokauszt relativizálása bűntett

A nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása vagy bagatellizálása Magyarországon bűncselekménynek számít. A Büntető törvénykönyv 333. §-a kimondja:

Kérdés: azzal, hogy Ungváry Krisztián több tízezer zsidó lemészárlását pusztán „radikális antiszemita intézkedésnek” nevezte, „jelentéktelen színben” tüntette-e föl a nemzetiszocialista román állam bűneit? Ezt a nyomozó hatóságok feladata eldönteni. Várjuk az ügyben Ungváry Krisztián reagálását is.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.