Pesti Srácok

A saját kis tüncijükön bizonyították be a színművészetisek, miért szorult a libsikeltető egy kis átalakításra

null

Művészeti autonómia, szabad ország, szabad egyetem, tarhálás. Dióhéjban ez történt hétfő este a színművészetisek esti stand up comedy-jén, amit a Vas utcában tartottak meg, hogy így emlékezzenek meg arról, hogy hétfőn önszántából lemondott a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése és szenátusa. Ahogyan arról már többször is írtunk, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma átadta a 2020. szeptember 1. napjától hatályos alapító okiratot, amely az SZFE modellváltását célozta, ugyanakkor a kuratórium már ekkor biztosította az egyetemet, hogy az átállás nem veszélyezteti az intézményi autonómiát. A Magyar Teátrumi Társaság szerint a modellváltást az is indokolttá teszi, hogy “gyászosak az oktatási körülmények a Színház- és Filmművészeti Egyetemen”. Látva a mai felhozatalt, ez nem nagy meglepetés.

Pár száz ember tévedt hétfőn este a Színház és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épülete elé, amiért Vidnyánszky Attila lett az egyetemet működtető kuratórium elnöke. Az alig egy órás megmozdulás bőven elég volt arra, hogy kiderüljön, itt arról van szó, hogy a hallgatók és a kiállt tanárok bebizonyítsák, féltik a kis saját liberális fellegvárukat. a fellépők függetlenségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy olyan csodaszép szólamok hangoztak el, minthogy NER-országban élünk, valamint, hogy a stadion a művészet jelképe. Akinek az a mániája, hogy tüntetéseket néz, nem először hallhatta azt az unalomig csépelt mantrát, amit term. most is elsütöttek, hogy

Ezt hétfőn rengetegszer skandálták. Ezek után jött egy csordultig független felszólaló, egy bizonyos Antal Dávid, aki végzős hallgató az intézményben. Az egyetemista könnyeivel küszködve mondta, hogy majd mikor megkapja a diplomáját, azt nem attól az intézménytől kapta, mint ahova felvették (hüpp), őt nem az "új" egyetemre vették fel anno. Miután a tüntetők kifújták a nózit, jött az egyetem egy oktatója, aki előre megírt monológjában olyanokról beszélt, mint hatalmi arrogancia vagy személyes kedvencem, hogy a frusztráció (nem ők) száll most szembe az értelemmel és a tehetséggel (ő maguk). Majd egy laza kis halottgyalázás is jött, hiszen mint elrettentő példaként hozakodtak elő a demonstrálók a két éve elhunyt Kerényi Imrével.

PestiSracok facebook image

– szólt az egyik megszólaló, akit megpróbáltam szó szerint idézni.

Majd, ha eddig nem lett volna elég elrettentő ez az este, megjött a szegény ember Eminemje is az ingyenhaknira, azaz Noár, polgári nevén Molnár Áron, aki egy ideig az egyetemre járt. Az izompólós, rövidnadrágos imidzset erőltető "előadóművész" azt hirdette, hogy mindenki bátran használja a freeszfe hashtaget, mert azzal majd biztos nagyon sokra fognak jutni. Beszédében kiemelte, hogy a hallgatók joggal dühösek, ő is az, mivel azok, akiket idén felvettek, ők "ilyen körülmények közé kerülnek". Ezután Noár elénekeltette új slágerét a közönséggel. Ettől talán lesz plusz száz megtekintése majd a YouTube-on. Talán.

Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök nyilatkozata itt olvasható.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.